Ha a mondás szerint két dudás nem fér meg egy csárdában, hát a két Barabás — bár művészetük igen messzi áll egymástól — jól ,,érzi magát" ugyanabban a képtárban. Barabás Márton és Barabás Márton. Nagyapa és unokája.
Idősebb festményei — tájképek és portrék — valószínűleg igen sok művészetpártoló háromszéki számára ismerősek, hiszen a második világháborúig a Márkosfalvi előnevet használó Barabás Márton (Barabás Miklós oldalági rokona) egyik emblematikus figurája volt az erdélyi művészeti életnek. Aztán sorsa Magyarországra, majd Amerikába sodorta. Művei maradtak, itt-ott falakon, közgyűjtemények raktárainak mélyén. Egy reprezentatív, az életművét bemutató tárlat még várat magára. Mikor Magyarországról is tovább ment, otthon hagyta palettáját, néhány ecsetét, festőállványát — hát mi sem természetesebb, mint hogy unokája kézbe vette kellékeit. S nem is állt rosszul kezében az ecset, hiszen Munkácsy-díjas képzőművész lett belőle, kortársai közt az egyik legjelentősebb — ezt meg a Gyárfás Jenő Képtárban bemutatott installációi, dobozmunkái bizonyítják.
