Mint ismeretes, a karlsruhei alkotmánybíróság november 7-i döntésében kimondta, hogy a férfi és női nem mellett az interszexuális is létezik. Ezzel az LMBTQ meghatározás (leszbikus, meleg, biszex, transzszex, queer) kiegészült egy további betűvel, LMBTQI lett.
A magukat harmadik neműnek tartók jogosultak erre a minősítésre a hivatalos eljárások során, a mellékhelyiségek pedig kibővülnek egy harmadik részleggel. E döntés nemcsak a józan észnek mond ellen, amely e jogászokkal szemben a paraszti társadalomnak még megvolt, hanem szolgai módon követi az amerikai divatdiktátumot, és kétes értékű, gyanús amerikai civilizációs szabványt tukmál ránk, európaiakra.
Az amerikaiak ugyanis az emberi testtel és annak működésével más viszonyban vannak, mint az európaiak: mi diszkrétebbek vagyunk, ők exhibicionisták. Guy Sorman, az Egyesült Államokban tanító francia közgazdásztól olvasható a Le Point magazin augusztus végi számában: 1962-ben, amikor először járt Amerikában, meglepetve tapasztalta, hogy a Greyhound távolsági autóbuszok megállóiban az illemhelyeknek nem voltak ajtói. Csak egynek, a fizetősnek, de az sem takart el túl sokat a kíváncsi tekintetek elől. A New-Yorki egyetemeken – hol máshol? – a férfi és női jelek helyett érthetetlen hieroglifákkal szembesülünk, amely a LMBTQ-igényeket elégít ki. Jaj a be nem avatott európai vendégtanárnak, különösen, ha a prosztata kínozza! Diákjai meg oda mennek, ahová individualista szeszélyük hajtja. De – most már – jöhetnek Karlsruhébe repülőgéppel az izgi harmadik részlegbe!
A déliek még tarják magukat, nem hiába onnan származik a konzervatív gondolkodók színe-virága. Dél-Karolinában tiltja a törvény az LMBTQ-jeleket a toalettajtókon. Ezért ott a Lee-szobor mellett ezt is támadják a dologtalan, de néha – kénytelen-kelletlen – dolgukat végző haladár tüntetők. Zsivajukat Trump elnök is szította, amikor kijelentette, hogy a transznemű nem lehet katona. Nem fejtette ki, de mi kitaláljuk: a transznemű az befogadó, mint e század ormótlan divatja. És milyen katona, aki tücsköt-bogarat befogad, aki áthívja a másságot a határon? Akinek nem az idegen az ellensége – e szót kitörölték az emlékezetéből –, hanem a saját földije... csak azért, mert többségi.
A probléma azonban nem olyan anekdotikus, amilyennek a fenti bekezdés láttatja. A WC-história is egy fejezete a Legfelső Bíróság által annak idején meghonosított diszkriminációs tanmesének, amely mentén a dresszírozott amerikaiak azonosítják világmegváltó önmagukat. Még az egérlyukban is diszkriminációt keresnek, ezért naponta többször kidobják a szerencsétlen macskát, mivel a felmenője a múltban üldözte az egerek dédnagyapját. Az embereket – a médiabálvány sugárzó hatására – üldözi a rabszolgatartás emlékfúriája, azért minden, ami kirekesztő, azonnal mozgósításra ugraszt a valós vagy vélt kisebbségek mellett. (Ha mástól nem, az Amerikából mintavételt hozó SZDSZ-holdudvartól megtanulhattuk anno, hogy még a bezárt budiajtó is – kirekeszt másokat! Na de ilyet? Határolódjék az onnan kijövő korábbi önmagától.) Következésképp: a mai világban a jogok pódiumán, a média reflektorfényében és nem a politika porondján zajlanak a késhegyig menő küzdelmek, amelyek tömegek sorsát-dolgát döntik el. Ezért ugrott fel a jogászok ára. Amerikában a Legfelső Bíróság törvényesítette a homoszexuálisok házasságát, mert ügyvédeik a diszkrimináció terére tudták vinni ügyeiket.
Amerikából jött a dohányzás tilalma is. Hiszen a nem dohányzók passzív áldozatai azoknak, akik füstölnek. Ergo: diszkrimináltak. Az enyhe drogok engedélye is a diszkrimináció miatt van: a cannabist szívó színes bőrűeket többször állította elő a rendőrség, mint a cannabist mellőző fehéreket. S mivel egy bolond amerikai száz európait csinál: ideje minden európai kormánynak tekintélyes összegeket elkülöníteni a harmadik nem illemhelyeinek a kialakítására, és hozzá LMBTQ szivárvány színű hieroglifát gyártani. Aki ehhez engedélyt kap, abból milliomos lesz!
Az első világháborút megjárt dédnagyapám mondogatta: akit a Jóisten el akar pusztítani, annak előbb az ítélőképességét veszi el. Elképzelni, hogy egy dél-amerikai, afrikai vagy ázsiai fiatalnak milyen lesújtó véleménye lehet az ilyen kapitális témákon rágódó atlanti civilizációról.
Az illetékes történészek szerint az első, különneműek számára fenntartott illemhelyet 1739-ben használták először egy álarcosbál alkalmával Párizsban. Mindez mára végleg a múlté. A német alkotmánybíróság győzött a francia klasszikus illem(hely) felett.
Régebb hősöket ünnepeltünk, ma mindenki az áldozat szerepében tetszeleg. Mert ez ma a nájmódi. Aztán előbb-utóbb megnézhetik magukat a haladárok, amikor tényleg áldozattá válnak. Amikor a másság, a kisebbség lesz a többség. Nekik dől ma a lejtő, mert az atlanti világban a Politikát felváltották a politikák, a természetes illemet pedig kiötlött jogszabályok.
Valakik hasznára.
S. Király Béla
