A 2004/346-os törvény alapján bejegyzett kis- és középvállalkozásoknak (KKV), szövetkezeteknek kiírt pályázat célja a romániai székhelyű mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatása az újra befektetett bruttó profit keretein belül, a versenyképesség növelése és megszilárdítása.
Azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek legalább egy éve működnek, nincs köztartozásuk, a cég nettó árbevétele nem haladja meg az 50 millió eurót, mérlegfőösszege a 43 millió eurót, az alkalmazotti létszám 1—249, Románia területén működnek és jegyezték be, saját tőkével rendelkező kereskedelmi vállalatok, nem állnak felszámolás, csődeljárás alatt, és tevékenységük nincs felfüggesztve, nem folyamodtak az amortizáció felgyorsításához (a 2003/571-es törvény alapján), a profitot teljesen és részlegesen befektették, az előző évben pozitív volt a mérlegük, nem igényeltek nehézséget enyhítő támogatást (OJC 2004/244). A támogatott beruházást legalább három évig fenn kell tartani, a pályázat csak új gépek vásárlását támogatja, lízing- és másodkézből vásárolt terméket nem. A támogatás típusa: vissza nem térítendő. Utófinanszírozás, vagyis a támogatást a befektetés megvalósulása után fizetik ki. Nem pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek az elmúlt három évben (két eltelt és a folyó év) DeMinimis-támogatásban részesültek, és elérték a 200 000 eurós kumulatív támogatást.
A pályázat hivatalos leadási ideje 2008. október 10., a pályázati keret kiapadásáig folyamatosan lehet kérelmezni. Pályázati űrlapot és felvilágosítást igényelni az uniós projektek marosvásárhelyi kidolgozási központjától (CEPU) lehet, postacím: Piaţa Victoriei nr. 36, Tg. Mureş, tanácsadók/telefon: Magos Erzsebet — 0751 244 009, Kocsis Loránd — 0751 244 006, telefon/fax: 0265 233 028.