A terv nem kimondottan ugyan, de a magyar települések zömének felszámolásával járt volna, mivel sok erdélyi falu lélekszáma alacsony volt, a két-háromezer főnél kevesebb lakosú falvak pedig nem érték el az életképessé nyilvánítás alsó határát. Az 1988-ban bejelentett szisztematizálást három szakaszban szándékoztak megvalósítani: 1990-ig az előkészítést, azaz a falvak felmérését hajtották volna vége, 1995-ig már megépítették volna a megyénkénti két-három agráripari komplexumot, 2000-ig meg azt az 558 városi jellegű agráripari központot, amelyekben már kórház, iskola, sport- és művelődési központ is helyet kapott volna. Az akkori időkben, amit pártunk és kormányunk előirányzott, azt maradéktalanul végre is kellett hajtani – kétségtelen, a falurombolás a papírforma szerint legszigorúbban valósult volna meg. Ha a történelem ki nem kéri magának ezt az általa nem engedélyezett beleszólást a világ sorsának alakításába.
A falurombolás szimbólumává vált Bözödújfalut egy hatalmas víztározó építéséért áldozták fel. A gát megépítéséhez még 1977-ben hozzáfogtak, a falu lakosságát 1985-ben kezdték el kitelepíteni. 1994-re a Küsmöd vize teljesen feltöltötte a völgyet, csak a templomok emelkedtek ki belőle. Legtovább a katolikusok istenháza dacolt az idővel és az ingyen építőanyagért a tó közepébe becsónakázni nem rest guberánsokkal, akik előbb csak a cserepeket, aztán a vízszint fölé emelkedő falakat is elhordták. A templom tornyának teteje 2009-ben egy viharban dőlt le, a falak még álltak fél évtizedig, mígnem a víz annyira kiáztatta a téglák közül a kötőanyagot, hogy azok is leomoltak. Az elűzött lakók és maradékaik minden évben összegyűlnek az egykori falu mellett, időközben emlékművet is állítottak a domboldalban, majd kopjafákból „újraépítették” a települést: minden lakóházat és középületet egy-egy házszámmal ellátott faragott faoszlop jelöl a falu kicsiben leképezett utcahálózata mentén.
És természetesen a szimbólumtemplom újjáépítésének terve is felmerült. Mondom, természetesen, mert minálunk az a magától értetődő, hogy amit mások lerombolnak, azt mi mindig újraépítjük. Legyen szó épületről, jogról, jövendőről.
Nos, a bözödújfalusi templom felépítésének elméleti lehetősége a tározó vizének kényszerűségből történt leeresztésével megvalósítható lehetőséggé vált. Sok idő nincs a tervezgetésre, mihelyst a vízbe zuhant, az irányítótornyot a gáttal összekötő híd újjáépítése megtörténik, elkezdik újra feltölteni a mesterséges tavat. Maros megyében léptek is, minden magyar polgármester által vezetett település önkormányzata 15 ezer lejt ad idei, ugyancsak szűkös költségvetéséből a templom újjáépítésére. Ami ugyan édeskevés, inkább csak gesztus értékű kijelentés – de kezdetnek, a közösségi összefogás tüzét kipattintó szikrának ennyi talán elég is. A kopjafafalu is így indult, egy felhívással, hogy minden erdélyi faragó készítsen egyetlen oszlopot – hogy végül Balázs Antal egymaga 37-et faragott meg, az csak azt jelzi, mindig akad igaz és jó ügy mellé szívvel-lélekkel odaálló ember.
Bizonnyal a templom újjáépítésének ügyét is felkarolja az erdélyi, a Kárpát-medencei magyarság, és hittel hiszem, hogy a háromszéki települések kéretlenül is felsorakoznak a Maros megyeiek mellé, azt a néhol soknak tűnő 15 ezer lejt mindenikőjük önzetlenül átutalja az egyelőre még vékonyka bankszámlára, és abban is biztos vagyok, tehetős székely-magyar vállalkozóink sem zárkóznak el a nemes felajánlástól, s ha majd téglajegyet lehet vásárolni, háromszéki atyámfiai is tudni fogják kötelességüket. Hiszen a vízből kiemelkedő, a természeti és az emberi rombolásnak immár mindörökre ellenálló majdani istenháza az egykorvolt Bözödújfalu helyén épp oly fontos jelképünk, mint kék-arany lobogónk.