A mai világban nagyon magasra került a léc a férfiak számára. Igazi kihívás úgy eltartani a családot, hogy közben a társunk, a gyermekeink mellett, otthon is jelen tudjunk lenni. Már az is nagy művészet, ha a mai férfi nem válik saját taposómalma rabjává, ha tudja, mennyit ér, megtanulja, hogy mire képes, annyit vállal és olyan szinten, hogy az neki is jó legyen, ne csak a munkáltatójának. Ha erre nem képes, akkor előbb-utóbb kiég, romlik a teljesítménye, eltűnik. Először a családjában nem lesz jelen, aztán a saját életében.
Az utóbbi években több olyan helyen, eseményen, közösségben, lelkigyakorlaton is megfordultam, ahol házaspárok ültek egymás mellett, beszéltek a párkapcsolatukról, az életükről. Megdöbbentő volt látni, hogy egyre több az olyan férfi, aki beszédhelyzetekben szégyenlősen összehúzódik a felesége mellett, nem szívesen beszél. „Az asszony majd elmondja, neki jobban megy ez, ő ezt jobban érti” – hangzik el ilyenkor zavartan, elutasítóan. Aztán a nő beszél – mit tehetne mást?
Vitathatatlan tény, hogy a nők verbális készségei kifinomultabbak, hogy jobban kommunikálnak. De sajnos, egyre több a háttérbe húzódott, frusztrált, a szerepét nem vállaló férfi, akik kikapcsolnak és félresodródnak, passzivitásuk álomvilágába merülnek. Úgy élnek, mintha engedélyük lenne arra, hogy felelőtlenek, éretlenek és hanyag módon gondatlanok legyenek férji és apai szerepükben.
Ennek eredményeként – értelemszerűen és szükségből – a feleségek, anyák válnak azokká, akik a család terhét a vállukon hordozzák a túlélés érdekében. Ezek a nők kimerültek, és arra vágynak, hogy életük férfija felébredjen, megmentse őket és ismét a kormánykerék mögé álljon.
Néhány hónappal ezelőtt került a kezembe Philip Zimbardo amerikai pszichológus, szociológus Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című könyve. Az elgondolkodtató kérdés mögött egy többéves kutatásra alapozó következtetéssorozat áll. A kötet egyik központi gondolata szerint az internetes technológia nélkül már létezni is alig képes felnőtt generáció férfitagjai tömegesen adják fel a szociális realitások világát, azt, hogy időt töltsenek más emberekkel.
A szerző adatai szerint a nők teljesítménye az oktatásban és a munkaerőpiacon is átlagosan jobb a férfiakénál, de más téren is aktívabbak: többet olvasnak és hajlamosabbak a közélettel foglalkozni. Az apák majdhogynem eltűntek a fiatal fiúk életéből. A válások magas száma miatt rengetegen nőnek föl apakép, apai szeretet és apai szigor nélkül, ami szintén torzítja a személyiséget.
A szakember szerint a probléma azonosítása, a fiatal férfiak kockázatvállalásra való nevelése sokat segíthet a kialakult helyzeten. Véleménye szerint fel kell oldani a fiúkban az „egyszeri kudarc egyenlő örökös kudarc” típusú, berögzült gondolkodásmódot, helyette pedig egy növekedési beállítottságot kell beléjük táplálni.
Biztató tény, hogy sokfelé férfimozgalmak alakulnak, a férfiak együtt keresik a célokat, feladatokat, próbálnak visszaállni a helyükre. Mert égető szükség van a bátor férfiak kiállására, olyan férfiakéra, akiket nem befolyásol az éppen aktuális világrend, és akik nem félnek a kritikától. Akik elhatározzák, hogy mindentől függetlenül vezetik a családjukat, kitartanak a házassági fogadalmuk mellett, és példaképek lesznek a gyermekeik számára. A világ olyan férfiakért kiált, akik erősek meggyőződésükben, a vezetésben, a kitartásban és a szenvedésben. Másként nem lesz jövőnk.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
(folytatjuk)
