Egészen bizonyos, hogy a múlthoz hasonlóan a jövőben is egyedül a minden magyart egymáshoz fűző kulturális kötelék, a nyelv, a himnusz, az Illyés Gyula-i közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője tehet bennünket erős nemzetté, hisz a magyar kultúra olyan fonál, amely egybeszövi a nemzetnek a világ különböző tájaira sodródott és szakított részeit – mondta megnyitóbeszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Szólt arról, hogy idén, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évében a megyei önkormányzat az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című programsorozattal készült, amellyel azt kívánják felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretné megélni a többség tiszteletét is.
A Háromszék kultúrájáért díjjal idén egy olyan család életművét ismeri el a megyei önkormányzat, amely évtizedeken keresztül jó hírét vitte Háromszéknek, Székelyföldnek az országhatárokon belül és kívül – hangsúlyozta Tamás Sándor. Szabó Katit köszöntve pedig azt mondta: bár egykor a román kommunista államhatalom a tornászcsillag megkérdezése nélkül döntött úgy, hogy Ecaterina Szabo néven szerepelteti a versenyeken, mi mindannyian tudtuk, hogy ő a mi sportolónk, aki közülünk való maradt, ízig-vérig háromszéki.
A Szabó Katiról írt életregény helyett a tornászcsillag életének belső rezdüléseit ismerhette meg a közönség a Csinta Samu kérdéseire adott válaszokból, ami szerencsés választás volt, hisz a könyvet a rendezvény után úgyis sokan megvásárolták a helyszínen. A négyszeres olimpiai bajnok, kétszeres világ- és Európa-bajnok tornásznak elsőként arra kellett válaszolnia, szerinte mit szólna az immár tizenkét éve elhunyt édesanyja, ha jelen lehetne ezen a rendhagyó születésnapon. Büszke lenne – érkezett az egyszerű válasz. – Érte tettem, a könyvet is neki dedikáltam – mondta Szabó Kati. Beszélt arról az érzésről, amikor hatévesen Onești-re került a tornásziskolába, távol szüleitől, idegen nyelvi környezetbe, ahol egyetlen támasza a csángó származású Ghioane néni volt. Nyolcévesen olyan akart lenni, mint az akkor már híres Nadia Comăneci, az 1983-as budapesti világbajnokságon nem gondolt arra, hogy a vastaps nemcsak a teljesítményének szól, hanem a zágoni magyar tornászlánynak is, ő ott is csak nyerni akart, mindegy, hogy Budapesten, Amerikában vagy Japánban van – mesélte. Ennyi év távlatából is láthatóan megviseli, hogy az 1984-es Los Angeles-i olimpián csupán öt század különbséggel szerezte meg előle az aranyat az amerikai Mary Lou Retton egyéni összetettben, mert nagyon akart nyerni. Ezt többször is hangsúlyozta, ez volt a célja, sem a munka, a lemondás, az áldozat nem volt sok ennek érdekében. Röviden beszélt az egyetemi éveiről, a dévai edzősködésről, a franciaországi kitelepedésről. Megállapította, a román tornasport visszaesett, a jelenlegi állapotán javítani kell.
Születésnapi meglepetésként Csinta Samu színpadra szólította Szabó Kati egykori csapattársait, akik közül többen külföldön élnek: Marilena Vlădărăut, Dumitrița Turnert, Melitta Rühnt, Ioana Voșș-Martint, Rozalia Bitișt, Mirela Barbălatăt, Claudia Constantint, Liliana Prădatut, Maria Olarut. A neves tornászokat röviden köszöntötte Antal Árpád polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy most ők is látják, honnan indult, honnan gyűjtötte a sok energiát sikereihez Szabó Kati.

Elismerés a Haszmann családnak
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője szólt a Háromszék kultúrájáért díj célkitűzéseiről. Elmondta, a díjat Kovászna Megye Tanácsa alapította 2013-ban a Kovászna Megyei Művelődési Központ kezdeményezésére. A kitüntetéssel évtizedes munkásságokat jutalmaznak, olyan alkotókat, akik egész életművükkel a háromszéki és ezáltal az egyetemes magyar kultúrát szolgálták. Hangsúlyozta, hogy elismerés jár mindazoknak, akik az értékek felmutatásával, összegyűjtésével, mentésével foglalkoznak, legyen szó sportról, művészetről, kultúráról vagy a művelődés bármely területéről, akik egybegyűjtötték a nemzet kincseit.
A díjat Tamás Sándor adta át Haszmann Pálnak, laudációt mondott Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár. A díjazott megköszönte a kitüntetést és a méltatást, majd azt mondta, a díjat megosztja a család minden tagja között, és felmutatja édesanyjának, édesapjának, akik arra tanították, hogy az örökséget meg kell ismerni, meg kell tanulni és át kell örökíteni nemzedékről nemzedékre, példaképeinket pedig meg kell ismertetni az egész világgal. Haszmann Pál leszögezte: jelenlegi szabadságharcunkat nem karddal, ágyúval, hanem szellemi erővel, szellemi adottsággal kell megvívnunk nap mint nap, ha kell, évtizedekig, ameddig valamikor csak sikerül. Egészséget, békességet, összetartást, összekapaszkodást és mindehhez hitet kívánt erre az esztendőre, hogy közösségeink ne hulljanak szét, mert amint mondta, egy nemzetet akkor is meg lehet semmisíteni, ha szétverik a közösségeit.
A magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepség a Háromszék Táncegyüttes Ivácson László koreográfiájában készült összeállításával zárult, amellyel a tánckar és a Heveder zenekar a Szabó Kati által az 1983-as budapesti világbajnokságon bemutatott talajgyakorlathoz használt zene – a Marica grófnő című operettből ismert Hej, cigány dallama  –  csárdáshangulatára emlékeztetett vajdaszentiványi és kalotaszegi táncokkal.