Haszmann Pál bonyolult, de lelkesedéssel teli időszakban, 1942. augusztus 12-én született Alsócsernátonban nagy hivatástudattal megáldott néptanítói családban. Fiatalkori évei a háromszéki értelmiségi, kuriális családok sajátos korabeli sorsát is tükrözik. A régeni középiskolában érettségizett 1960-ban, majd a kézdivásárhelyi mezőgazdasági iskolában posztliceális képzésben vett rész 1961–1964 között. Szakmai, néprajzos-muzeológusi ismereteit Bukarestben bővítette 1982–1985 között. Pár éven át (1964–1970) előbb Szászrégenben, majd rövid ideig a kézdivásárhelyi múzeumban dolgozott. Közben cselekvően részt vett az édesapja által megálmodott csernátoni tájmúzeum alapításában, amely éppen 45 évvel ezelőtt, 1973. február 25-én nyitotta meg kapuit az alsócsernátoni Damokos-kúriában.
Sajnos, a represszív szervek zaklatásai a múzeumalapító korai halálát okozták 1977-ben. Így az idős Haszmann Pál és Cseh Ida által évtizedeken át összegyűjtött kollekciók szakszerű múzeumi kiállításokba való szervezése, folyamatos működtetése azután elsősorban ifjabb Haszmann Pálra és testvéreire, Haszmann Józsefre és Lajosra, valamint családjaikra hárult.
Az utóbbi 45 évben a csernátoni tájmúzeumban számos látványos, szakmailag megalapozott kiállítást szerveztek a háromszéki lófő családok sajátos életmódjáról, kúriáiról, lakberendezéseiről, jelesebb embereiről, festett bútorairól, kandallós tüzelőszerkezeteiről, textil- és viseletkultúrájáról, az 1848-as forradalom és az első világháború helyi vonatkozásairól.
A Damokos-kúria kertjében sikerült felépíteniük és berendezniük a háromszéki földműves családok legrégebbi reprezentatív hajlékait: például az albisi, bélafalvi és vargyasi lakóházat, a felsőcsernátoni vízimalmot, valamint számos monumentális méretű háromszéki fakaput. Ugyanott a helyi környezetbe szervesen beleillő, autentikus kiállítást szerveztek a háromszéki méhészetről, annak eszközanyagáról, alakulásáról és fejlődéséről. Szintén a kúria kertjébe menekítették a háromszéki székely családok pusztulásra ítélt fejfáit és sírköveit is.
Már az 1980-as évek elejétől kezdődően tudatosan gyűjtötték a háromszéki gazdálkodás, földművelés, állattenyésztés, szállítás, közlekedés, aratás-cséplés teljes eszközanyagát, amelyet folyamatosan és szakszerűen dokumentáltak. Egy melléképületben a 20. század legismertebb audiovizuális eszközeiből (gramofonokból, rádiókból, telefonokból, magnetofonokból, televíziókból stb.) szerveztek interaktív tárlatot. A kúria pincéjében pedig újszerű kiállítást rendeztek a háromszéki polgárosultabb családok öntött érckályháiból.
Kiemelném, hogy a Haszmann testvérek 1977 után is következetesen tovább folytatták, továbbörökítették édesapjuk kivételes emberi szellemiségét, intelmét és üzenetét: a múzeum önmagában csak holt tárgyak raktára, ha azt nem töltik meg új emberi tartalmakkal és jelentésekkel.
A múzeum kiállításait évente jelentős számú hazai és külföldi érdeklődő, iskolás, felnőtt, idős, erdélyi és magyarországi, valamint az utóbbi években egyre több hazai román turista látogatja. A múzeumban működő népfőiskola, a különböző táborok, képzések, szemináriumok, konferenciák messzemenően elősegítik, hogy a fiatal érdeklődők módszeresen elsajátítsák a népi díszítőművészet (fafaragás, bútorfestés, szövés) tudományát, technikáit, rejtelmeit, megismerjék a székely kultúra és kulturális örökség legsajátosabb, legértékesebb elemeit. Az alapítóról elnevezett csernátoni tájmúzeum napjainkban is fontos szerepet játszik a helyi, a regionális székely és az össznemzeti magyar azonosságtudat megerősítésében, folyamatos újrafogalmazásában. (...)
Haszmann Pál Péter emberi és szakmai hitvallását nemrég így fogalmazta meg: „A székely ember lelkében, hitében, gondolkodásában szabadnak született, egész cselekvését eszerint fogalmazta és élte meg. Ez a mi esetünkben sem történhetett másképpen. A nehézségektől sohasem hátráltunk meg, nem riadtunk vissza. Kicsi gyermekkorunktól szüleink úgy neveltek, hogy a feladatoknak eleget kell tenni. Megalkudni semmi áron nem szabad. Az igazunk érvényesítéséért nagyon meg kell harcolnunk. Drága örökségünket meg kell ismernünk, gazdagítani kell azt nap mint nap, és át kell örökítenünk e drága kincset nemzedékről nemzedékre. Ebbe nőttünk bele mi, a három fiútestvér, és ebben a szellemben egyengettük a gyermekeink életútját is.”
Kedves Pali, úgy vélem, hogy a mai napon átadott Háromszék kultúrájáért díj az eddig elnyert nagyon rangos Orbán Balázs-díj és Magyar Érdemrend Lovagkeresztje mellett azt is kiemeli, hogy az elmúlt hosszú, nagyon bonyolult évtizedek alatt milyen jelentős szerepet vállaltál testvéreiddel és családoddal együtt szűkebb pátriánk, Háromszék kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és továbbörökítésében. A magyar néprajzos szakma nevében köszönöm áldozattal végzett munkátokat. Jó egészséget, újabb szakmai eredményekben gazdag, hosszú-hosszú életet kívánok.
Dr. Pozsony Ferenc
(a szerző néprajzkutató, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora, az MTA külső tagja)
