„Nagyon jó az oktatási rendszerünk, sőt bizonyos szakterületeken kitűnő, és kár beárnyékolnunk a romániai oktatás értékeit azzal, hogy kiemeljük a kevésbé fontos dolgokat, mint a plagizálás” – fejtegette a suceavai egyetem rektorából előléptetett tárcavezető.
Valentin Popát előbb csak az önmaga által tájszólásnak nevezett sűrű nyelvhelyességi hibáiért gúnyolták, ám a plagizálást mentegető szavai azoknál is kiütötték a biztosítékot, akik korábban védeni igyekeztek, elhatárolódások, tiltakozások követték szavait, s mindeközben igen keveset tudhattunk meg terveiről, elképzeléseiről. A bizottságban tulajdonképpen csak közhelyeket pufogtatott arról, hogy ama remek oktatási rendszer mennyire túlzsúfolt, és a jegyek hajszolása bizony sokszor csalásra, helytelen lépésekre kényszeríti a diákokat. Megoldásként az „európai normáknak megfelelően” a jegyek titkosítását javasolta. Ez hát a tanügyi tárca legfrissebb vezetőjének víziója, és az újabb miniszterrel újabb reformok tépázhatják tovább az amúgy is viharvert román oktatást. Elődjénél, Liviu Popnál már megtapasztalhattuk, mit jelent, ha valaki véletlen- és ötletszerűen vezet be újabb és újabb intézkedéseket, összekuszálja még azt is, ami addig úgy-ahogy működött.
Az elmúlt 28 esztendő bebizonyította, tulajdonképpen azok a miniszterek ártottak a legkevesebbet a román oktatásnak, akik nevét már rég feledtük, meghúzták magukat, nem akartak nagyot domborítani. Legtöbbjük azonban nyomot kívánt hagyni, reformált, majd jött a következő, aki az ellenkező irányt vélte jónak, és lehetőleg mindent megváltoztatott. Több mint hatvanszor módosították a tanügyi törvényt, s bár született néhány pártok fölötti szakbizottság, amelynek tiszte lett volna meghatározni a követendő irányt, feladatukat még tagjai sem vették komolyan. Újabb és újabb kerettantervek készülnek, de nemhogy lazulna, egyre zsúfoltabbá válik a diákok programja, megszokott lett, hogy tankönyvek nélkül kezdik a tanévet, és ma már az sem jelent gondot, ha év közben módosítják a vizsgák időpontját és menetrendjét. A felsőfokú oktatás sem áll jobban, színvonala rendkívül ingadozó, már az állami egyetemek jelentős része is diplomagyárrá vált, nem nyújtanak érdemi, használható, hasznosítható tudást.
Így néz ki hát 28 év reform után a román oktatás, amellyel a legújabb miniszter oly elégedett. Az eddigi tapasztalatok alapján jogosnak tűnik a kérdés: mivel árt többet, ha változtatni próbál, vagy ha semmit sem tesz?