A köztudatot formáló viták, érvelések durva logikátlanságaira, ellentmondásaira, hazugságaira szeretnék rávilágítani. Senkitől sem várok egyetértést, csak gondolkodást. Bármit, amit írok, hangsúlyozottan egyéni véleményem.

Mint ismeretes, 1993 végéig tartotta magát az autóbuszos személyszállításban az állami monopólium, de egyesek már 1989 után kihasználták a lehetőséget, beindítottak ilyen célú vállalkozást. Sokan nagyobb jövedelemre tehettek szert; többet utazhattak, s a helyi közösség önmaga képes volt egy személyszállító magánvállalatot eltartani. De csakis azért maradhattak fenn, válhattak nyereségessé, mert a székelyföldi helyi társadalom működési módja ezt lehetővé tette, ezeken a buszokon ugyanis legnagyobb számban otthonról elinduló vagy hazatérő munkások utaznak.

Az utóbbi időben arra kényszerültem, hogy busszal utazzam Zágonból Sepsiszentgyörgyre. Nem okozott ez nekem különösebb fejfájást, hiszen iskolai éveim alatt és később is sokszor tettem meg ezt a pár kilométeres útszakaszt. Amikor — hosszú kihagyás után — legelőször utaztam busszal, a megszokott megállóban várakoztam, és azután csak nehezen fértem fel. Később már rutinos versenyzőként szálltam ringbe, és a legelső megállóba igyekeztem, hogy ha ülni nem is fogok tudni, de legalább nyugodtan állhassak. Bár korán reggel (5.30-kor) ott álltam, már induláskor minden hely foglalt volt, Dobolyban újabb tizenhárom utas szállt fel, Borosnyón tíz, Bitán hét, Rétyen tizenöt.

Tudni kell ezekről a menetrend szerinti járatokról, hogy csupán 45 személy befogadására alkalmas buszokat küld a cég. Az utazási körülményeket hadd ne ecseteljem. Elnézem szegény buszvezetőt: még kapcsolni is alig sikerül neki a már régen ócskavastelepre kívánkozó gépén. Az egyik utas a szépmezői útszakaszon kétszer is rosszul lesz ebben a levegőtlen dobozban... Megállunk... Indulunk...

Engem ez nem azért zavar, hogy valakik lenyúlják a bérletek árát. Felőlem tegyenek belátásuk szerint, de sem az én életemet, sem a másokét ne merjék kockáztatni! Nem kell súlyos baleset, csak egy váratlan fékezés, és a kapaszkodókkal igencsak gyengén felszerelt buszon egymás hegyén-hátán fognak kikötni az emberek egy rövid pályás repülés után. Aki elöl áll, annak a legrosszabb, mert egy elegáns ívet leírva, a szélvédőn keresztül törhet magának utat. Persze, adott a másik lehetőség, hogy ilyen körülmények között nem szállok fel a buszra, na de ki engedheti meg magának azt, hogy megvárja a következő járatot, hátha azon több hely lesz? A buszok pedig csak jönnek-mennek megyeszerte, és senki sem ellenőrzi őket. Ha megtennék, akkor már rég nem kellene ilyen embertelen és veszélyes körülmények között utazni. Figyel az őrangyalunkon kívül valaki más is a biztonságunkra? Nem létezik semmilyen szinten erre a célra szakosodott ellenőrzés? S hol van a tulajdonos jóérzése? Ne tudná a tulajdonos, hány bérletet adott el erre az útszakaszra? Kétlem. Vagy számára a meggazdagodás fontosabb, mint az utazók testi épsége? A szolgáltatás amúgy sem olcsó, de a minőség, az sajnos nagyon alulmarad...

A buszok nagyon rossz állapotban vannak, ilyen járművekkel közel száz utas életével játszadoznak. Napjainkra eddig fejlődött az autóbuszjáratok helyzete. Érzéstelenül, nemtörődömséggel kezelik az utasokat: nem számít, hogy végigtaposnak kisgyerekeken, öregeken, betegeken, csak a nyereség a fontos...

Arra vagyok kíváncsi, hogy meddig mehet ez így, és hogy miért nem ellenőrzi senki az autóbuszokat. Vagy ezt hozta nekünk az Európai Unió és a modern kor? Most már ez a normális?... Nem tudom. Nem, nem ez a normális! Sajnos, nincs illetékes, aki megengedi magának azt a luxust, hogy ellenőrizze a közlekedést, vagy mi, emberek eléggé elfásultunk, és nem harcolunk alapvető jogaink tiszteletben tartásáért. Saját pénzükért csupán civilizált bánásmódot kérünk.

Nem az EU a hibás azért, mert a személyszállítás egyre inkább helyi kiskirályok önző kis játékszerévé vált megyénkben. De hátha e sorokat olvasva valaki ráébred, hogy lehet tenni valamit...

Kovács Klára