De három gyermekemet felneveltem, mind egyetemet végeztek. Jött a demokrácia, 1995-ben megszűnt a munkahelyem (vasesztergályos voltam a gépgyárban), tengődtem évekig, mert sehová sem vettek fel. 2003-ban a polgármesteri hivatal kiküldött két topográfust, hogy a házhoz tartozó telket mérjék fel — aztán 2004-ben megint. Mindezt azért, mert a Debren-patakot — amely három oldalról természetes határként vette körül a kertünket — 1977-ben szabályozták, és így módosult a terület, nem csak az enyém, hanem több szomszédomé is. A szabályozással veszítettem, de még mindig több földet bírok a valóságban, mint papíron (nem csak én, a szomszédságban majdnem mindenki), ezért 2005-ben kaptam egy felszólítást, hogy a régi patakpartról bontsam le a kerítést. Csakhogy az nem az enyém, a valamikor átellenes szomszéd építette. A polgármesteri hivatal egyúttal közli, hogy a tízes visszaszolgáltatási törvény értelmében kisajátítanak tőlem 200 négyzetméter területet. Megkérdezésem nélkül! Holott még mindig van 1353 négyzetméterem visszaigényelve (máshol), sőt, ezenfelül is, amit még pénzhiány miatt nem tisztáztam. Tudom, hogy azért akarják elvenni azt a két árat, mert szemközt hiányzik, onnan ugyanis a ház első felét eladták, és most az enyémből akarják kiegészíteni a maradék telket. De én nem voltam hajlandó átengedni ezt törvényszéki végzés nélkül, ezért ez év június 19-én ismét felszólítottak a kerítés lebontására. A telekkönyvi kivonatot előző nap váltottam ki, ezért feliratkoztam kihallgatásra, de azt mondták, nincs polgármester, a régi már ,,nem létezik", az újat még nem iktatták be. 19-én jött egy csoport a városháza végrehajtójával, nekifogtak bontani. Elmentem tanút keresni, s mikor visszajöttem, kitört a botrány: a feleségemet, aki az egyik sasfát meölelte, a közösségi rendőrség egyik tagja úgy elrántotta, hogy máig nem tud fogni a kezével. Odamentem hozzájuk, mondtam, hogy nincs törvényszéki határozat a kezükben, hagyják abba a munkát, mert ellenszegülök. Nyújtottam a kezemet, hogy bilincseljenek meg, de azt mondták, nem félnek; elővettek egy gázsprayt, körbevettek négyen, és a feleségem és a két kisunokám szeme láttára leütöttek a sárba (az egyik gyerek azóta is minden éjjel felsír), eltörték a kezemet, gumibottal vertek, és brutálisan betaszigáltak a kocsijukba. Levittek a székhelyükre, ott tartottak másfél órát hátrakötött kézzel, hiába kértem feloldásomat, mert fáj a karom, beledagadt a bilincsbe. Jegyzőkönyvet írtak, azt mondták, ha aláírom, 200 lej a büntetés, ha nem írom, 1000 lej. Persze, hogy aláírtam, szegény ember vagyok. Akkor levették a bilincset, és átkísértek a rendőrségre, nyilatkozatot adtam a történtekről, és maga a rendőr mondta, hogy ne nyeljem le ezt. A törvényszéki orvos negyven napot adott. Én úgy tudom, jogállamban élünk, és nem lehet egy családot ennyire diszkriminálni. A visszaszolgáltatás pedig nem azt jelenti, hogy valakitől elvesznek, hanem azt, hogy visszaadják, ami az övé volt. Most már elindítottam a pert a kert miatt, és a verés miatt is panaszt tettem a bíróságon.

Gál Béla, Sepsiszentgörgy