Nagy Ilona neve talán ismeretlen, az Ilus néni név már többet mond azoknak, akikkel együtt tanított, és még életben vannak.
Nézem a lici első érettségizettjeinek tablóját az 1946–47-es tanévből. Mint már írtam (Háromszék, 2016. november 23.), Zakariás Erzsébet 1945-ben szerezte meg a miniszteri engedélyt a főgimnáziumi tagozat létrehozására, s lett a lici a megye harmadik középiskolája Református Székely Mikó Kollégium Leányfőgimnázium néven.
A nevében új intézmény tablóján az első nyolc osztály végzettjeinek tanárai között látható dr. Váncsa Józsefné (született Nagy Ilona), aki 1933-tól már az intézmény testnevelő tanára volt.
A szeretetteljes, mindig vidám Ilus néni egy nyolcgyerekes család legnagyobb leánygyermekeként született 1905. szeptember 1-jén Szászvárosban. A szigorú, de szeretetet árasztó édesapa, Nagy Ödön a szászvárosi Kun Kocsárd Kollégium földrajz-biológia tanára, a halk szavú, szelíd édesanya, a kézdivásárhelyi Kubát Stefánia háztartásbeli volt. Iskoláit szülővárosában végezte, 1923-ban érettségizett.
Valószínűleg a sok testvérre való tekintettel, azok nevelése miatt egypár évig a család mellett maradt. Később érettségi diplomájával a kezében a bukaresti Titu Maiorescu Egyetem pedagógia szemináriumának testnevelési szakára iratkozott be, amelyet 1933-ban sikeresen elvégzett. Mindig hálával gondolt bátyjára, Ödönre, aki finanszírozta egyetemi tanulmányainak költségeit, hisz az édesapa tanári fizetésből nem tudta volna segíteni lányát.
Kinevezését 1933. augusztus 31-én kapta kézhez a számára akkor ismeretlen Sepsiszentgyörgyre a Kós Károly tervei alapján épült kicsi Mikóba (az épület, amelyben tavalyig a Kós Károly-iskola működött) mint helyettes testnevelő tanár. Rendes tanári kinevezését az Erdélyi Református Egyházkerület Tanácsától kapta meg 1936. szeptemberi hatállyal, s dolgozott becsülettel 1959-ig, amikor nyugdíjba vonult.
Erős, határozott egyénisége ellensúlyozta szelíd hangját, törékeny alkatát. Elkötelezett volt a testnevelés oktatása mellett. Határozottságáról tett tanúbizonyságot, amikor szembeszállt a felsőbb szervek azon elképzelésével, miszerint csökkenteni kell a testnevelési órák számát. Merész kiállása eredményes volt. Tette ezt, hisz ars poeticája volt „az egészséges ifjúság kinevelése a tornával”. Ezt szívügyének tartotta 26 éves pályafutása alatt.
Diákjait nemcsak bevezette az atlétika, a torna vagy a labdajátékok szépségébe, de maradandót is hagyott az utókorra, és ezt meg is hálálták: többek közt régi tanítványai, Ugron Jozefina és Radó Ilona, a román kézilabda-válogatott egykori nagyjai.
Nevéhez fűződik az év végi tornaünnepségek meghonosítása iskolánkban. Szülők százait örvendeztette meg később karöltve Kovács (szül. Tamás) Rozáliával a pántlikás, karikás mutatványokkal, a szépen felépített gúlabemutatókkal, sportvetélkedőkkel. „Nagy erőpróba volt az év végi tornaünnepély. Csak reggel és este láttuk édesanyánkat” – emlékezik vissza lánya, Iluci. Iskola és család között ekképpen oszlott meg ideje. Családot 1938-ban alapított, feleségül ment dr. Váncsa Józsefhez, a fiatal márkosfalvi születésű ügyvédhez. Házasságából két gyermek született: József és Ilona.
Pedagógusi pályafutása, szakmai elhivatottsága példaképül szolgált későbbi kollégáinak, Bogdán Antalnak, Fekete Gábornak, akikkel együtt öregbítették az iskolai sporttevékenységet az akkori Sepsi rajonban, a Magyar Autonóm Tartományban.
A testnevelésórák mellett mint fiatal tanár táncórákat is tartott a Mikóban. Ezeken a táncórákon ismerkedett meg későbbi férjével, aki akkor Kovásznai Gábor híres ügyvéd irodájában dolgozott.
Tagja volt a városi tanügyi dalárdának, amelyet a feledésbe merült, nagyszerű karmester és zenetanár, Ferencz Jenő bácsi vezetett.
1959 októberében vonult nyugdíjba igen értékes pályafutás után.
Élt 87 évet. 1992 februárjában hunyt el. A református temetőben a nekrológot néhai Kelemen József mondta. Ez alkalommal idézetet olvasott fel az elfelejtett költőnőtől, Dukai Takách Judittól: ,,Itt élek csendesen és megelégedve; / Nagyravágyás mellem soha nem dagasztja. / Nem ér sem nap, sem éj békétlenedve, / S panaszra számat semmi sem fakasztja.”
Ezekkel a sorokkal utalt Ilus néni nyugdíjaséveire, amikor kissé elfeledve, családja körében töltötte napjait. Talán többet érdemelt volna volt kollégáitól, hisz amint lánya mondta, „nem volt senkire rossz szava, nem volt haragosa, úgy tudott mindenkihez szólni, hogy egyenes szavai nem bántottak senkit”.
25 évvel halála után volt növendékei, még élő munkatársai hálával tartoznak, hogy élt és dolgozott az ifjúság testi neveléséért.
 

Jancsó Árpád