Tennivaló van bőven
Balázsi Dénes polgármester általában szívesen áll a sajtó rendelkezésére s számol be az önkormányzat újdonságairól, de arra nehéz rávenni, hogy szigorúan csak egy adott településről beszéljünk. Miért csak az egyikről, a többiről miért nem? Egyszerre kell szólni Bardocról, Székelyszáldobosról, Olasztelekről és Magyarhermányról is, mert ezek egyek – mondja mindegyik találkozásunkkor, úgyhogy már nem is próbálkozunk, teret engedünk a munkáját láthatóan jó szívvel végző községgazdának.
Az idei év legfontosabb önkormányzati beruházása a székelyszáldobosi út és környezete felújításának, rendbetételének elkezdése lesz. Ezt a fejlesztést Balázsi Dénes önmagával szembeni régi adósságként tartja számon, pedig nem ő tehet arról, hogy a tervezetthez képest éveket késtek, hanem a bürokratikus buktatók. Magyaráz, ömlik belőle a zokszó: miért kell olyan sok, csak a haladást hátráltató, sokféleképpen értelmezhető szabály? Az öt évvel ezelőtt elkezdett pályázattal álltak már előrehaladottabban is, aztán időközben megváltoztatták a közbeszerzési szabályokat, ami miatt a tervezőkkel kötött megállapodást kellett felbontaniuk. Így kicsúsztak a határidőből, majd hiába kilincseltek a hasonló cipőben járó polgármesterekkel egészen Achim Irimescu miniszterig: bár ő is elismerte vétlenségüket, mégis mindent elölről kellett kezdeniük. És akkor valahogy – ugyanazzal az iratcsomóval – egy ponttal kevesebbet kaptak, mint egykor, s lecsúsztak a támogatásról... Most az a szerencséjük, hogy az új fejlesztési programban (PNDL 2) pályázókhoz képest egy lépéssel előbbre állnak, mivel nemcsak megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkeznek, hanem teljes az iratcsomójuk is, úgyhogy elvileg még idén elkezdhetik a munkát – amennyiben a részt vevő cégek nem kezdenek pereskedni. Az 5,3 millió lejes támogatásból megoldanák az út aszfaltozását a községközponttól a vargyasi letérőig, esőelvezető árkokat és járdát alakítanak ki, továbbá két kisebb híd építését is tervezik.
Szintén támogatásból építenék meg a község víztisztító állomását. Igencsak szükség van rá, mivel esős időben a Kormos forrásvidékéről, a Lucsból zavaros víz érkezik, a vezetékekbe pedig barnás, ivásra, főzésre és tisztálkodásra is alkalmatlan víz kerül. Jelenleg az 520 ezer eurós beruházás műszaki tervei készülnek, a közbeszerzés várhatóan szeptember-októberben jár le, ami azt jelenti, legkésőbb jövő tavasszal a kivitelezésnek is nekifoghatnak.
Saját erőből építenek ravatalozót Bardocon, Olaszteleken és Székelyszáldoboson. Bardocon a hely szűkössége miatt igazi kihívás elé állítja őket a református templom előtti kis Egres-pataki híd kicse­rélése, Száldoboson a falu egykori tanítója, Jancsó István ma is oktatást szolgáló házát újítják fel (nem lesz egyszerű, mert a talaj nedves, előbb a vizet kell elvezetni), és folytatják az utcák telekkönyvezését.
Iskolanapra készülnek
A Benkő József Általános Iskolához a legjobbkor, kicsengetéskor érkezünk. A tanáriban is nagy a zsongás: tanárok ki- és bejárnak, körülállják az asztalra kitett süteményes tálat – az intézményt aligazgatói minőségében vezető Fazakas Attila ünnepli unokája születését –, belehallgatnak s adatokkal ki-kiegészítik beszélgetésünket. Az aligazgatónak, a pedagógusnak van mondandója: gyermekeik komoly sikereket könyvelhettek el.
Sokaknak jelentett nagy kalandot a geszti Arany János Általános Iskola meghívására tett budapesti kirándulás. Az év végén meglátogatták a Parlamentet, ismerkedtek a magyar főváros nevezetességeivel, színházban is jártak – mind-mind olyan élmény, ami ösztönző hatással volt az amúgy is jól tanuló gyermekekre.
Kiváló eredményt ért el az Impuls Perpetuum fizika-kémia versenyen Szász Krisztián, aki a megyében az első helyen végzett, s helytállt az országos, Slobozián tartott megmérettetésen is; az ötödikesek a népi mesterségek versenyén dicséretben részesültek. A vajdasági Tiszakálmánfalván szervezett Sulisztár énekes-zenés vetélkedőre geszti közvetítéssel jutottak el, ahol Lázár Kata a Hol vagy, nagy szerelem című dal előadásával vívta ki a zsűri elismerését, és első díjat szerzett, Tókos Kincső és Balázsi Dorka Olga pedig különdíjat hozott haza.
„Fontos a tanulás, de fontos a közösen megélt élmény is, ezért amikor csak alkalom adódik, szervezünk valami olyasmit, amibe a lehető legtöbb tanulónkat bevonhatjuk. Decemberben megtartottuk a nyelvek karácsonyát, közösen díszítettük ki az osztályt, több nyelven énekeltek és mondtak verset, nemsokára farsangi mulatságként jelmezbált tartunk. A szülők is jelezték, számíthatunk támogatásukra, tésztát sütnek, teát és üdítőt hoznak, biztosan jól fog telni. Aztán nagy erővel készülünk a valamikor május környékén sorra kerülő Benkő József-emléknapokra. Az eseményre a geszti és tiszakálmánfalvi iskolák mellett meghívjuk a csolymospáliakat, kömpöcieket és kőrösnagyharsányiakat is, a falu összefogásának köszönhetően szobrot és emléktáblát állíthatunk névadónknak, úgyhogy tennivalóval jól el vagyunk látva” – számolt be megvalósításaikról és terveikről Fazakas Attila.
Adósságtörlesztő könyvméltatás
Benkő Emő Nyelvünk lelke – A magyar nyelv ősgyökei erdővidéki székely tájszavakban és földrajzi nevekben című könyvét még decemberben mutatták be a helyi református templomban. Fontosnak tartjuk, hogy kicsit bővebben szóljunk a nyugalmazott magyar szakos tanárnő gazdag életpályájáról.
Benkő Emő a közéletben már a kilencvenes évek elején-közepén részt vállalt. Szerepe volt például az első csernátoni fórum szervezésében, majd a frissen alakult Székely Nemzeti Tanács alelnökének választották, ő volt egyik elindítója 2006-ban a Székelyföld területi autonómiáját célzó belső népszavazásnak – Erdővidéken szervezték meg először, s itt volt a legteljesebb a siker is: a szavazóbiztosok által elért bő tizenkétezer ember 99,5 százaléka mondott igent az önrendelkezésre! –, sokáig tevékeny tagja a Történelmi Vitézi Rend erdővidéki szervezetének, szerepet vállal a Magyarok Világszövetségében is. Emellett az erdővidéki Vidékünk hetilapban számos interjút közölt, megemlékezéseket készített elő, emléktáblák és -kopjafák állítása mellett bábáskodott, Bardocon az ő kezdeményezésére állítottak rovásírásos falutáblát.
Minden bizonnyal fáradhatatlanságának közösségi jutalma volt, hogy könyvének bemutatójára advent harmadik vasárnapján népes közönség ment el a református templomba, majd testületileg elfogadták meghívását a művelődési házba ebédre. Mint mondotta, e könyv megírásával is a székely öntudat megerősítéséhez és a székely nemzet történelmének megismeréséhez akart hozzájárulni: megmutatni, táj- és közszavaink az elmúlt évszázadokban ért idegen hatás ellenére mennyire megtartották ősi jellegüket, valamint, hogy földrajzi neveinknek milyen különleges sajátosságaik vannak. Tudományos igényességgel dolgozott – A magyar nyelv szótárát százötven esztendeje összeállító Czuczor Gergely és Fogarasi János módszerét használva közelített gyökszavainkhoz –, és szem előtt tartotta, hogy közérthető és könnyen befogadható legyen az olvasó számára. Ezzel minden bizonnyal célt ért – jó kézbe venni a keménykötésű, borítóján árapataki keresztszemes mintákkal díszített könyvet.
Nem őröl a malom
Az egyik hirdetési honlap ajánlatai közül egy különösképp magára vonja figyelmünket: a bardoci malmot kínálják eladásra. A hirdetés szerint a háromemeletes főépület, illetve a melléképület ötvenáras telken fekszik, az elektromos meghajtású, teljes kiőrlésű liszt készítésére alkalmas malom némi felújítást követően elindítható. Mivel valamikor vízmeghajtású volt, megoldható eredeti formájába való visszaalakítása is – állítják tulajdonosai.
A hirdetésben megadott telefonszámon Csíki Attilát érjük el. Az Erdővidék-szerte ismert molnárcsalád Brassóban élő leszármazottja elfoglaltsága miatt nem tud a helyszínre jönni, hogy megmutassa a malmot s beszéljen nem mindennapi történetéről, de telefonon szívesen megteszi – talán az újságcikkre jobban felfigyelnek, s megfelelő gazdára lel a jobb sorsra érdemes épület – mondotta.
A Csíkiak igazi dinasztiát alkotnak: évtizedeken keresztül családjuk határozta meg az erdővidéki molnáripart. Övék volt a bardoci mellett a szocialista piacgazdaság által mára szinte teljesen tönkretett vargyasi, az olaszteleki, ba­róti és hidvégi malom is. A bardocit valamikor 1939–40 tájékán építette nagyapja, Csíki András, majd a legnagyobb fia, Csíki Sándor vette át, akit az ifjabb Sándor követett. Előbb vízimalom volt, a ma is egészen jó állapotban levő árokkal a Kormosból látták el, aztán korszerűsítették, s egy ideig traktormotor hajtotta, végül villanymotorral szerelték fel. Építője és családja nem sokáig élvezhette az új beruházást, mert az államosításkor elvették tőlük. Örvendhettek, hogy maradhattak, dolgozhattak benne...
Csíki Attiláékhoz öröklés útján két éve került a malom. Akkor már bő tíz éve nem őröltek lisztet kövei, de azért ügyeltek rájuk, így akár ma is újraindítható – ha kerül, aki megveszi. Igaz, a malmok keletje visszaesett, szinte kivétel nélkül mindenki üzletből vagy nagybani lerakatból vásárolja a lisztet, korpát és puliszkának valót, ám még ilyen körülmények közt is tisztes megélhetést adhatna egy hozzáértő és dolgos családnak. De jó ötlet lenne az is – mondotta Csíki Attila –, ha panzióvá vagy öregotthonná alakítanák. A szintenként száz négyzetméteres területen elég sok szobát ki lehetne alakítani, a melléképületként hirdetett kis ház is bő nyolcvan négyzetméter, a telek pedig elég nagy ahhoz, hogy bármilyen fejlesztési ötlet megvalósítható legyen. „Mi távol élünk, nem tudjuk működtetni, ezért döntöttünk az eladása mellett. Érdeklődőből nem volt hiány, de a legtöbben csak információt kértek, s nem is jöttek el megnézni. Pedig csak Bardocon derülne ki igazán, milyen lehetőségeket rejt magában! A ház szilárd alapokon áll, szépen felújítható, áttervezhető, a telek nagy, a környék csendes – ideális panzió számára. Jól járna vele, aki venné a bátorságot, és belevágna az átalakításba” – mondotta.
A magunk részéről drukkolunk, kerüljön olyan vevő, amilyent Csíki Attila elképzelt: Bardoc megérdemelné, hogy szép vendégházzal gazdagodjon.