Az oroszok nagy titokban, egész véletlenül kiszivárogtatták – bizonyára ijesztgetésként –, hogy egy Kanyon nevű atommeghajtású torpedót építettek, amelyik tízezer kilométert képes megtenni a hasában egy 100 megatonnás atombombával, ami több mint hatezerszerese a hirosimainak. Ezzel kicselezik az amerikaiak csillagháborús védőernyőjét, amellyel le tudnák szedni az összes Amerikára irányuló atomrakétát. Most műholdjaik potyára kémlelik árgus szemmel a levegőeget, az említett, Apokalipszis Torpedójának is nevezett pusztító fegyver alattomosan megközelítheti őket mélyen a tengerfelszín alatt, ahová nem pislog be a műszerek  indiszkrét tekintete. Így, ha például New York mellett robbantják fel a tengerben, képes szemvillantás alatt nyolcmillió embert elpusztítani, hatmilliót megsebesíteni, és a robbanás által okozott ötszáz méteres szökőárral szárazra juttatott  radioaktív anyag  miatt száz évig lakhatatlan lesz a környék.
Eddig még csak rakétaelhárító rendszert vásároltunk négymilliárd dollárra Amerikától, de hála új miniszterünknek, most már arra is van remény, hogy mi állítunk elő egy vadonatúj  tengeralattjárót. Egy ilyen Delfin nevű, víz alatti úszóalkalmatossággal – amit még az oroszoktól vettünk –, máris rendelkezünk. Igaz, húsz év óta, mint öngyilkosjelölt bálna a part melletti sekély vízben, hátát napoztatva fekszik. Minden évben augusztus 15-ére kivikszolják (mármint vízből kiálló részét), és meglátogathatja, aki akarja. Az eddigi hadügyminiszterek mind megígérték, hogy rendbe teszik és használatba veszik. Sajnos, mandátumuk rövidsége miatt (átlag hat hónap) nem tudják megvalósítani merész tervüket. Hasznosabb is, ha pénzünket nem egy ilyen ócska orosz tengeralattjáró feljavítására költik, hanem gyártunk magunknak egy vadonatújat.
Egy ilyen kisöccsét drón formájában már sikerült vízbe bocsátani, csak eltűnt, mint  úszni nem tudó fürdőző a tenger habjaiban. Ezért kell nagyobbat konstruálni, amely nem illanhat el olyan könnyen, s ha a legénység öklével veri az oldalát, a zajt követve esetleg nyomára bukkanhatunk. Aztán ha lúd, legyen kövér, ha tengeralattjáró, akkor nagy. Egyet ezekből nem szoktak hadrendbe állítani, minimum három szükségeltetik: egyen gyakorlatoznak, egy harcba megy, s ha bajba kerül, a harmadik helyettesítheti. A szakértők szerint Amerikán kívül egyetlen ország sem tud egymaga ilyen víz alatti járművet előállítani, de nálunk, akárcsak a pénzügyi forradalomhoz, mindenhez a politikusok értenek jobban. Ha sikerül hármat a víz alá bocsátani, és nem süllyednek el örökre, rátérhetünk a sorozatgyártásra. Idővel fő közlekedési eszközzé is válhat, hiszen a többi szárazföldi járműhöz képest van egy óriási előnye: nem úton vagy vasúton közlekedik. S mivel képtelenek vagyunk autópályákat építeni vagy vasutat felújítani, ha rátérünk a víz alatti közlekedésre, már nem is kell tovább gyötörnünk a közlekedési minisztert, árvízkor az egész országban használhatóak lesznek. Különben, ha nagyobbacska folyóink medréből kotrógéppel kitermelnék az eldobált szemetet, máris lehetne utazni vélük a Dunán, Maroson, Olton, Pruton, Szereten stb.
Szentgyörgyön csak ki kellene mélyíteni az állomási tavat (vajon miért is nem lehet?!!), és akkor nem volna szükséges, miképp régen, állandóan pumpálni bele az Olt vizét, és kialakíthatnának ott egy tengeralattjáró-kikötőt. Erre a minisztérium egész biztos adna pénzt, akár kaszárnyaépítésre.