A líra nyelvén nem szóltak még erről a témáról, ezért is érezte kötelességének Benő Attila, hogy 1987 szeptemberétől 1989 januárjáig terjedő kötelező katonai szolgálatáról verseket írjon, rávilágítva a letűnt kor abszurditására, de annak időszerűségére is, hisz a főbb kérdések – az egyén hatalomhoz való viszonya, a szabadság keresése – ma is ugyanazok. A marosvásárhelyi születésű költő ötödik, Egy század arcai című kötetét csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Tein Teaházban mutatták be, jelen volt Székely Géza képzőművész, a könyv illusztrátora is, akinek tusrajzait kiállították.
Szonda Szabolcs házigazda, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója kérdéseire Benő Attila ismertette a kötet születésének körülményeit. 1987-ben, érettségi után Bukarestbe sorozták be kötelező katonai kiképzésre, egy századnyi, többségében Erdélyből származó fiatalemberrel együtt 16 hónapig teljesítettek szolgálatot. A 80-as évek Romániájának kicsinyített mása a kaszárnya világa, a kor tükre, amely egészen abszurd helyzetek sorozatából áll, s bár a besorozott katonák számára a szolgálat az állandó várakozás az 1989 januárjában esedékes szabadulásra, hamar kiderül, hogy a szabadulás nem azonos a szabadsággal, a civil világok tulajdonképpen tágasabb kaszárnyák Ceaușescu diktatúrájának legkeményebb, legsötétebb időszakában. Bevallása szerint az élményektől való időbeni eltávolodás jót tett a verseknek, hiszen így kicsit felülemelkedve, kívülről, ironikusan, helyenként fekete humorral utalhatott a megélt helyzetekre.
A kötet lényegében egyfajta lírai arcképcsarnok, 21 arcot mutat be: szolgálatot teljesítő katonatársait, tiszteket – különféle embertípusokat. Ezek a hatalomhoz való viszonyra, a szabadság hiányára, a megalkuvás lehetőségére adott válaszok alapján kerekednek ki, így megismerhetjük többek között a mélyen hívő embert, a megalkuvót, aki később besúgóvá válik, a lázadót, a mókamestert, az ostobát, a hatalomtól ittas szadistát, a félénket, az akarnokot, az öngyilkosságba menekülőt. A kötetet prológus vezeti fel, és epilógus világít rá a kinti és benti világ közötti hasonlóságra. Valóságízű, többnyire megtörtént dolgokról szól a kötet, hiteles, de nem dokumentum – hangsúlyozta Benő Attila, hozzáfűzve: a líra természetének megfelelően az embertípusok ábrázolása során is inkább a belső világ láttatására törekedett. Ez adja egyébként a versek aktualitását is, hiszen korunkban is éppen elég abszurd helyzetet élünk meg, az alapvető kérdések pedig ma is ugyanazok: miként reagálunk különböző helyzetekre, milyen a hatalomhoz, a szabadsághoz való viszonyunk.
Ezek a különféle magatartásformák, a felületi cselekményesség mögött meghúzódó emberi tartalom, drámák, érzések, hit témája foglalkoztatta többek között Székely Géza kolozsvári képzőművészt is, amikor a kötet illusztrálásán dolgozott, de bevallása szerint saját katonaélményei is segítették munkája során, hiszen az embertípusok és a körülmények egyaránt életközeliek, ismerősek számára is.
