Mert milyen lett volna az, ha kiáll a neves művész, előveszi szépen kinyomtatott, sok szakkifejezéssel – hogy kitűnjék jártassága e téren is –, de azért közérthetően – mert azért az egyszerű emberre is gondolni kell – megfogalmazott megnyitóbeszédét, és lelkesen, jól elhelyezett hatásszünetekkel felolvassa a szöveget?
Ez így nem megy a Szimplában, nem a Kónya karikatúrakiállításán, melyet ráadásul Ütő Guszti nyit meg. Ehelyett rózsaszín filctoll, rózsaszín kréta, Guszti sorba veszi az ajtófélfát, a falat, a lámpaernyőt, az ablakot és mindent, amit a falra aggatva talál, kérdőjelszerű ívet rajzol, némelyiket cifrázza, másik fölé-köré pontot tesz, aztán utána indul Kónya, sorba veszi az ajtófélfát, a falat, a lámpaernyőt, az ablakot és mindent, amit a falra aggatva talál, kiegészíti a szexis ívet egy tükörkérdőjellel, így lesznek közös alkotásukból szívek, szívecskék. Nem oly nehezen érthető utalásuk, bízunk benne, hogy olvasóink két (a lap megjelenésekor három) nappal valentinozás után megértik, miként értik a lapunk utolsó oldalán hetente megjelenő, Kónya Albert Attila által rajzolt karikatúrákat is. Melyek hatása összegyűjtve csak felerősödik, még akkor is, ha már nem mindenik keletkezésének előzményeire emlékszik a néző. Aki ilyenkor nem kívánja, hogy egy jobb társadalomban éljünk, ahol a lélek, az érzelmek nagyobb hangsúlyt kapnának, mert akkor Kónyának nem lenne témája. De ez nem az én megállapításom. Az Ütő Gusztávé. Szerintem Kónyát az édenkertben is megtalálná a karikatúra.
