Hiába kérte levélben a Román Korcsolyaszövetség elnöke, hiába vett részt személyesen mintegy húsz szülő Kézdivásárhely tanácsának múlt csütörtökön tartott ülésén – az önkormányzati testület úgy döntött, nem csökkentik az új műjégpálya használati díját, marad tehát az óránkénti 200 lej fizetnivaló a csapatok számára.
Az ülés napirendjén szerepelt a Czipa Loránd néppárti önkormányzati képviselő által kért határozattervezet is, amelyben a városatya a műjégpálya használati díjának a felére, azaz óránkénti 200 lejről 100 lejre való csökkentését kérte. A tanácsülésen a balettkorcsolyára járó gyermekek szülei közül mintegy húszan voltak jelen, Czipa Loránd meghívta továbbá Bogyó-Löffler Mária Pro Urbe díjas csíkszeredai edzőt, egykori műkorcsolyázót, a csíki és felcsíki sportklub edzőjét, a Román Korcsolyaszövetség alelnökét és Petra Knezevic Kolarevic edzőt, a szerb nemzeti korcsolyaválogatott egykori segédedzőjét és országa műkorcsolyabajnokát is. Bokor Tibor polgármester kérésére ezt a napirendi pontot a testület elsőként tárgyalta. Az ülést megelőzően az önkormányzati képviselők megkapták annak a levélnek a másolatát is, amelyet Adrian Ciobanu tanár, a Román Korcsolyaszövetség elnöke intézett a város vezetőihez, illetve a tanácstagokhoz, és amelyben a műkorcsolyacsapat támogatását kérte.
Czipa Loránd, a határozattervezet előterjesztője bevezetőként elmondta: a szülők felkérésének tett eleget, amikor elvállalta, hogy a szószólójuk legyen, és összeállította beadványát. A szülők és az edző nevében arra kérte a testület tagjait, hogy a műkorcsolyázók és a jégkorongozók számára csökkentsék felére az órabért a versenycsapatok fennmaradása érdekében. „Romániában a kézdivásárhelyi az egyetlen műkorcsolyapálya, ahol a város sportolóinak a jégpálya használatáért fizetniük kell. Az ország minden műkorcsolyapályáján a polgármesteri hivatalok száz százalékban visszatérítik a sportolók számára a költségeket. A műkorcsolyacsapat rövid ideje létesült, a hokisok pedig nemrég alakultak újra. Az új csapatok számára e hatalmas költségek jóval nagyobb terhet jelentenek, mint a hosszabb ideje létező csapatoknak. Az országos versenyekre készülő hoki- és műkorcsolyacsapatoknak napi rendszerességgel kell edzeniük, hogy helyt tudjanak állni. Ilyen magas órabérek mellett a csapatok nem tudnak fennmaradni” – érvelt az önkormányzati képviselő. Éppen ezért a versenyekre készülő kézdivásárhelyi fiatal reménységek számára javasol az idősebb hokisokhoz képest kevéssel alacsonyabb, azaz 100 lej/óra díjat azon a műjégpályán, amelyet a helyi adófizetők pénzéből tartanak fenn, s amihez a versenyekre készülő sportolók szülei is hozzájárulnak. A jelenlegi magas órabér a csapatok felszámolásához vezethet, miközben a jégpálya több esetben naponta rövidebb-hosszabb időszakonként kihasználatlanul áll. „A városnak kivételes lehetősége van, hiszen Petra nemzetközi hírű edző, aki érti a dolgát, olyan kaliberű szakember, akinek megtartásáért másutt mindent megtennének” – magyarázta a néppárti önkormányzati képviselő.
Ezt követően Bogyó-Löffler Mária kapott szót, aki a kézdivásárhelyi műjégpályát egy ékszernek nevezte, amely országos szinten a legkorszerűbb és a legszebb. A szakember sorra vette a fővárosi, galaci, brassói, csíkszeredai és karcfalvi műjégpályák bemutatását, és arról is szólt, hogyan oldják meg a csapatok fenntartását, kik fizetik a költségeket. Az derült ki, hogy valóban nem a szülők fizetnek a minőségi sportért, hanem az önkormányzatok, a sportminisztérium, a sportklubok, a sportiskolák stb.
Bokor Tibor polgármester pontosított és kiegészítette az elhangzottakat: a műjégpálya tizenhárom év alatt nem kis energiával, rengeteg munkával és idegességgel készült el, és szeretné, ha tíz év múlva is működne, és nem jutnának olyan helyzetbe, hogy májusban bezárják. A pálya megnyitása előtt több székelyföldi műjégpályát is felkerestek, és az árakat azok szerint állapították meg, holott a mostani díjak nem fedik a sokkal magasabb kiadásokat. Egyelőre azt sem tudni, hogy a bevételek milyen mértékben fedik a kiadásokat, ehhez el kell telnie legalább fél évnek, hogy mérleget lehessen készíteni. Az elöljáró cáfolta azt a kijelentést, hogy a pálya nincs mindig kihasználva, a tanácsüléssel egy időben éppen Magyarhermányból érkezett negyven tanuló korcsolyázni. Azt is elmondta, miért nem ért egyet a százlejes órabérrel. Elsősorban azért – hangsúlyozta –, mert precedenst teremtene, a többi sportoló is jogosan kérné a sportcsarnok díjának csökkentését. A sportcsarnok fenntartási költsége háromszor kisebb, mint a műjégpályáé – érvelt az elöljáró, aki szerint, ha engednek az ilyen populista nyomásnak, oda juthatnak, hogy be kell zárniuk a létesítményt, mert nem fogják tudni kifizetni a számlákat. Mint mondta, bár hatmillió lejjel kisebb az idei költségvetésük, a sport támogatására pályázati úton 200 ezer lejt irányoztak elő a tavalyi 120 ezer lejhez viszonyítva. A balettkorcsolyát csak pályázati kiíráson keresztül tudjuk támogatni, de ehhez a balettkorcsolya-csapatot hivatalosan is be kell jegyeztetni – összegezett a polgármester. Petra Knezevic Kolarevic bejelentette: tovább nem vállalja a Korisuli részeként az edzői teendőket, két hónapja egy vasat sem kapott.
Hegedűs Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke azzal igyekezett megnyugtatni a szülőket, hogy pályázzanak, és ő garantálja, hogy a most kért összeget támogatásként, pályázat formájában meg fogják kapni. Gál Elemér néppárti önkormányzati képviselő arra kérte kollégáit, hogy adjanak egy esélyt a műkorcsolyacsapatnak, legalább egy hat hónapos árkedvezményt biztosítsanak számukra, amíg a pályázatok beindulnak. Javaslatát elvetették, és a Czipa Loránd által előterjesztett jégdíjcsökkentést csak az öt néppárti önkormányzati képviselő szavazta meg, Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt képviselője tartózkodott, az RMDSZ-frakció pedig ellene voksolt.
A tanácsülésen részt vevő Daczó Levente szülő a közösségi médiában fejtette ki véleményét. Úgy látja, a döntéssel ellehetetlenítették a műkorcsolya-szakosztály létezését, arra kényszerítve a szülőket, hogy kétéves áldozatvállalás után mondjanak le gyerekeik edzéseiről, vagy járassák őket Sepsiszentgyörgyre, ahol felajánlották az új korcsolyapálya ingyenes használatát. Egy másik szülő pedig azon a véleményen van, hogy a pályázat bizonytalan kimenetelű, amelyet be sem lehet nyújtani, mivel egy év alatt nem tudták bejegyeztetni a műkorcsolya-szakosztályt a KSE keretében (tavaly januártól várja Petra edzőnő Könczei Leheltől, a KSE titkárától a bejegyeztetéshez szükséges iratot).