A bölöniek sem örülnek a gyakori és váratlan változásoknak. Az időjárás meglepetései ugyanúgy idegesítik őket, mint az országos politika szintjén történők. Alakulásukba aligha tudnak lényegében beavatkozni, de ha véleményüket kérdezzük, mindenképp a csendesebb, meggondoltabb változásokat javasolják. A közember, miként a természet is, ezekhez tud jobban igazodni, mert a felgyorsult, megbolydult fordulatok nemhogy nekik, már-már a fiataloknak is egyre több és szinte megoldhatatlan kihívással kellemetlenkednek. Ilyen közhangulatot tapogattunk ki február derekán Bölönben.
A szűkebb ruhába is bele kell tudni férni
Községi tanácsülés után érkeztünk az erdővidéki településre. Nem tűnt hát meglepetésnek kérdésünk Sikó Imre polgármester felé, hogy az országosan felháborodást okozó költségvetési változások miként érintik a községet.
– Éppen most hagytuk jóvá a költségvetést, osztottuk el a kiadásokat. Szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert a szűkebb ruhába is bele tudunk férni. Rendelkezünk a forgóalapban levő mintegy 150 ezer lejjel, ez fedezné a központi iskolánk bővítési munkálataihoz szükséges önrészt. A pénzalapokkal igyekeztünk úgy gazdálkodni, hogy át tudjuk hidalni az esetleges meglepetéseket. A közel fél évszázaddal ezelőtt épült iskola tetőszerkezetét amúgy is újra kellett volna építeni, mert megviselték az évtizedek, s így adódott a gondolat, hogy az új tetőtérben újabb osztálytermeket alakíthassunk ki a férőhelyek számának növelése céljából. Azért fontos ez, mert az alsó tagozatos gyerekeink az unitárius egyházközség egykori felekezeti iskolájában tanulnak, amelyet az eklézsia vezetősége díjmentesen biztosított eddig számunkra. Köszönet érte. Megépült a község új óvodaépülete, ahol a két vegyes óvodai csoport és az előkészítő iskolai osztály kapott helyet. Ennek az udvarát akarjuk rendezni megfelelő módon. Megvannak az anyagiak, és tavaszra be fogjuk fejezni.
Mit hoz a jövő?
– Bölönpatak részesül-e valamilyen juttatásban? – kérdeztük.
– A Leader-programból egy talajgyalut és tűzoltó-alakulatunknak egy vízszivattyút akarunk megvásárolni, amire szintén megvan az önrészünk. A működtetési alapok is úgy alakultak, hogy sikeresen kihúzzuk az év végéig. Bölönpatak is részesül fejlesztésben, mert a település felső részén található egy erdőipari besorolású, de épületek között haladó makadám burkolatú útszakasz, amelynek mintegy két kilométeres szakaszát felújítjuk.
Sikó Imre elmondta, hogy más, a község számára is jelentős fejlesztések is mutatkoznak, ugyanis az unitárius egyházközség eladna két, tulajdonában levő épületet, amely a központi iskola mögött áll, az egyik a községi kultúrotthon, a másikban pedig még iskolai osztályok működnek. Az épületek alatti területre volna a legnagyobb szükség, ahol sporttevékenységekhez szükséges pályákat lehetne kiépíteni – mondta a polgármester. Az elvi döntés egyelőre még várat magára, mert ehhez a vásárhoz tetemes anyagiakra lenne szükség.
Uniós program Bölönnek
Gáj Rozáliától, a pályázati témakör szakavatottjától megtudtuk, hogy hamarosan indul egy Bölön számára igen hasznosnak ígérkező, nyertes uniós pályázat, amelynek összértéke 18 millió lej, és amely egy sor közösségi célú és minden életkor számára hasznos hozadékkal jár.
– Integrált helyi fejlesztés Bölön községben a címe a szóban forgó programnak – részletezte Gáj Rózália –, amelynek mintegy hatszáz bölöni és bölönpataki személy lesz haszonélvezője. Nem kimondottan roma program, de a résztvevők egyharmada roma. A sokrétű és -ágazatú hároméves programba minden korosztályt bevonunk: része a meleg ebédet is magában foglaló délutáni oktatás, amelyben mintegy százötven gyerek részesül majd a délelőtti tanórák után. Van egy általános esélyprogramról szóló fejezete is, amely azoknak szól, akik eddig még nem tudták elvégezni az általános iskolát, emellett általános jogi tanácsadói, továbbá szociális részei is vannak. Ilyen például az a szegmens, amely mintegy 50 családi lakóház felújítását finanszírozná az illető családok életkörülményeinek javítása céljából. Harmincöt helyi személy részesülhetne vállalkozói képzésben, egy részüket új vállalkozás beindítására képeznék ki. A pályázat egészségügyi része lehetővé tenné felszerelések beszerzését, majd tanulmányi kirándulások és táborozások szervezését. Lehetőség lesz a bölönpataki roma szociális otthon teljes felújítására, kulturális körök szervezésére, az otthon működtetéséhez szükséges személyzet fizetésének biztosítására.
– Örömmel vettük tudomásul, hogy ennek az uniós programnak mi, bölönpatakiak is részesei leszünk – jegyezte meg Drăgan Alexe, a községi tanács roma tagja. Bölönpatakot egy templommal rendelkező, népes és összetartó, pünkösdista vallásban élő közösség lakja, közülük mintegy százharmincan Angliában keresik kenyerüket. Hogy mi, román anyanyelvű romák összetartók vagyunk, mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy Angliában lakó testvéreink hálóhelyet biztosítanak az oda kikerülő fiatal, dolgozni akaró roma munkásoknak, többjük mikrobusszal rendelkezik, és vállalják, hogy olcsóbban Angliába szállítják a bölönpatakiakat, és segítik, hogy ott munkahelyet kapjanak. Örvendünk, hogy fejlesztik Bölönpatakot. Van itt egy olyan falurész, amelynek bekötőútját kérjük, hogy kavicsoztassa le az önkormányzat, és az új lakásokba be kellene vezetni a villanyáramot.
Művelődési élet
Közösségi óhajjá vált, hogy újrainduljon Bölönben a községi könyvtár, és új helyet kapjon ott ismét a gazdagnak mondható muzeális értékű helyi tárgyi és dokumentációs anyag, amelyet a községi tanács jelenlegi épületéből átköltöztettek az erre a célra előkészített régi polgármesteri hivatali épületbe. A megmentett épületben elérhető lesz a könyvállomány, és látható minden, ami a település egykori értékeit képviseli – tudtuk meg a faluházán. Lapunk írt arról, hogy megjelent Fehér János erdővidéki művészettörténész a bölöni unitárius templomvár történetéről írt munkájának első kötete, amelynek kiadását az unitárius egyházközség támogatta. A helyi tanács felvállalta, hogy anyagilag támogatja a második kötet megjelenését.
Az alkalmi szellemi és vallásos tevékenység fészke Erdővidék legkisebb lélekszámú református gyülekezete is. Szombatonként közel harminc fiatal tart itt ifjúsági programot, sikeresek a gyerekekkel szervezett vasárnapi alkalmak, kiadható szálláshely alakult-alakul a lelkészi lakon, amely a falusi turizmust is szolgálni fogja – tudtuk meg Bíró Attila lelkipásztortól. Egyre több művelődési rendezvénynek ad otthont a helybeli ásványvizes kezelőközpont korszerű épülete, a múlt héten két új kiadvány bemutatásának volt helyszíne. A népes felnőtt közönség és a Bölöni Farkas Sándor-iskola tanulói ismerkedtek a Kovászna Megyei Tanácsa és az Aquasic Egyesület kiadásában megjelent Székelyföldi mofettás könyv című kiadvánnyal, valamint a budapesti Műszaki Könyvkiadó Kovászna megyéről szóló útikönyvével, amelyet e sorok írója mutatott be.
Szombaton temetik a telet
Nem kell attól tartani, hogy odalesz vagy kimarad a régi hagyomány, a bölöni farsang – éreztük a Szabó Loránddal folytatott beszélgetésünk alkalmával, ő a helyi szervezők-rendezők egyike, akiket hagyományosan rendőröknek neveznek, s annak is fognak felöltözni. Ők vigyáznak a rendre, a fegyelemre, vezetik a lovakat és begyűjtik a pénzadományokat.
– A farsangot bevállaló fiatalok szülei már elkezdték készíteni a díszeket-koszorúkat, amelyek a farsangi lovak kellékei – mondta Loránd. Mint az ezelőtti években is, elkészült a menetrend. A falukerülőn azokban a kapukban fognak várni és kínálkodni, ahonnan a farsangoló fiatalok valók. Tudjuk a sorrendet. Elsőként felkeressük az egyházakat s utána a minket fogadó családokat. Mivel mindig gondot okozott azoknak a ruháknak a beszerzése, amelyeket a farsangolók használtak, évente pénzalapot különítünk el, abból elkészíttetjük az eltervezett ruházatot (huszár, magyar, székely ruhát), ami a farsangolóknak kell, hogy az elkövetkező esztendőkben ez ne okozhasson gondot.
– Harmadik esztendeje, hogy a helybeli Kék virág néptánccsoport s jelenleg a Bölöni Kulturális Ifjúsági Egyesület vállalja fel a bölöni nappali farsang szervezését, amelyet hagyományos módon mindig február utolsó vasárnapján tartunk – tájékoztatott annak vezetője, Akácsos Zsolt. Pénteken 19 órától a Pózna Panzióban zajlik az ünnepi előadás. Fellép a helybeli tíztagú Kék virág mellett két meghívott vendég néptánccsoport, a nagyzerindi Ibolya- és a sepsiszentgyörgyi Zöld fenyő, a szólóénekes Boda Szabina. Ezt követően szombaton 20 órától farsangi bált tartanak a kultúrotthonban.