A magyar külügyminiszter magas szintű romániai találkozója utáni nyilatkozata, amelyben kiemeli, hogy csak a romániai gázvásárlás érdekli, de egy románok által megépített vezetéken keresztül, a BRUA-projekt iránti érdektelenségre mutat rá. Mivel Magyarország olyan ország, amely az idők folyamán fokozott pragmatizmusról tett tanúbizonyságot és a nemzeti érdekét követi, tekintsük át a Románia és Magyarország közötti kapcsolatot, ami a földgázt illeti.
Az Erdélyben véletlenül felfedezett földgáz, még abban az időben, amikor magyar terület volt, a Deutsche Bank német pénzintézmény előrelátó fellépése révén emelkedett ipari méretekre, amely 1915-ben létrehozta Európa földgázkitermelésére, -szállítására, -terítésére és -felhasználására szolgáló vállalatát. A társaságnak 45 százalékban a Deutsche Bank, 15 százalékban a magyar állam és 40 százalékban magyar és osztrák magán- és jogi személyek voltak a tulajdonosai.
Az első világháború után, a versailles-i szerződés rendelkezéseinek megfelelően fel lehetett számolni egy olyan társaságot, amely a Románia által megszerzett területen működött, és olyan országok tulajdonában volt, amelyeket győztessé nyilvánítottak az első világháború nyomán, így vagyontárgyai a román állam tulajdonába kerülhettek. Ennek ellenére egyes romániai politikai körök amellett foglaltak állást, hogy a gáztársaságot előbb tartsák kényszerigazgatás alatt, és esetleg később hajtsák végre a társaság felszámolását. Ez időt hagyott a magyar hivatalosságoknak soraik rendezésére, és a versailles-i szerződés aláírása után kilenc évvel elérték, hogy a Párizsi Törvényszék ítélete szerint a gáztársaság ne tartozzék a versailles-i szerződés hatálya alá. Így Romániának négyszer többért kellett kivásárolnia az őt jogosan megillető céget, mint amennyit az az átvétel pillanatában ért.
A bécsi diktátum 1940-ben módosította a Magyarországgal meglévő határt, és ennek következtében a gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege egész vagyonával és a Szőkefalva és Marosvásárhely közötti 9 kilométeres vezetékszakaszával Magyarország területére került. 1944-ig állt fenn ez a helyzet. A román gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege mindezen idő alatt működött, fenntartotta a szállítóvezetéket, és a Románia területén maradt magyarsárosi lelőhelyről biztosította a bécsi diktátumnak megfelelően Magyarország területére került Marosvásárhely gázellátását. Románia az 1940 és 1944 közötti időszakban voltaképpen földgázt exportált Magyarországra az utóbbi által előírt árakon.
1952. június 12-én megállapodás jött létre Románia és Magyarország kormánya között, amelynek értelmében egy Szatmárnémetitől nyugatra húzódó 10 hüvelykes vezetéken keresztül földgázt szállítottak Magyarországra. A gáz szállítása 1958. október 1-jével kezdődött el. Magyarország 23 éven keresztül előnyös áron jutott földgázhoz Romániából.
1998-ban megállapodást írtak alá Románia és Magyarország kétirányú összekapcsolására, hogy Magyarországon keresztül földgázt lehessen behozni az Északi-tengerből. E megállapodás értelmében a román félnek meg kellett volna építenie egy vezetéket Arad és Újpanád között. Ez – sajnos – 10 évig működésképtelen marad, mert Magyarország a gáz romániai újraeladásának lehetőségét követelte. 2010-ben meghosszabbították a vezetéket Újpanádtól a magyar szállítási hálózatig, megvalósítva Románia és Magyarország szállítási rendszereinek összekapcsolását, így Magyarországon létrejött a földgáz-exportálási folyosó. 2003-ban kötötték meg a GRANT-TEN-E/2003/57100/Z/03-008 megállapodást egyrészről az Európai Közösség, másrészről pedig a haszonélvezőket (MOL Magyarország, BOTAS Törökország, Bulgargaz EAD, Transgaz Románia) képviselő OMV Erdgas GmbH között, amellyel lerakták a NABUCCO-projekt alapjait.
Magyarország úgy döntött, nemzeti érdekét követi ebben a projektben, még bizonyos szankciókat is megkockáztatva a projektből való kivonulása miatt. 2012-ben elsőként lépett ki a Nabuccóból, mert úgy gondolta, hogy ez előnyökkel jár.
A Gazdasági Minisztérium 2016 szeptemberében aláírta az Európai Bizottsággal az Európa Összekapcsolása Mechanizmuson belüli finanszírozási megállapodást, amelynek értelmében 179,32 millió eurót biztosítottak a BRUA (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria)-projekt első szakaszára. A minisztérium azt a tájékoztatást adta, hogy a Transgaz 2020-ig megvalósíthatja a Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria szállítási folyosó első szakaszát, valamint azt, hogy a vezeték kb. 550 km hosszúságú és a Giurgiu–Podişor–Hurezani–Hátszeg–Temesrékás–Újpanád nyomvonalon halad majd, három sűrítőállomással a vezeték mentén (Corbu, Hátszeg, Újpanád).
Magyarország ebben a projektben is intelligensen játszott. Megvárta, míg Romániában lezárták (vagy majdnem lezárták) a BRUA ST1-gyel kapcsolatos pályázatokat, majd álláspontot váltott, kijelentve, hogy már nem érdekelt a BRUA megvalósításában. A Transgaz 2017 júliusának végén – a sajtó szerint – azt a tájékoztatást adta, hogy a BRUA-vezeték nem halad majd túl Magyarországon, ugyanis a hazai gázrendszer működtetője, az FGSZ azt javasolta, hogy a Romániából érkező gázt Magyarországról továbbítsák Szlovákia, Ukrajna, Horvátország vagy Szerbia felé.
Magyarország Külügyminisztériuma 2018. február 5-én azt jelentette be boldogan, hogy „az utóbbi évtizedekben ez az első lehetőség arra, hogy Magyarország nagy gázmennyiséget vásárolhasson oroszországi forráson kívül. A román fél beleegyezett abba, hogy megépíti azokat a sűrítőállomásokat, amelyek 2020-tól kezdődően lehetővé teszik földgáz szállítását Magyarország felé”. Tehát Magyarország újra érvényt szerez óhajainak a gázpiacon, még akkor is, ha ez – a román képviselők állítása szerint – csak a nyilatkozatok szintjén van így.
Értékelnünk kell az intelligenciát, profizmust és eltökéltséget, amellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára, és gratulálnunk kell nekik azért, mert többet akarnak elérni, mint mások. (Adevărul/Főtér)
