Dali Sándor hívott le szülőfalumból, Bukarestből, üzenvén, elvár a lapalapításhoz. De hiszen csak pár hónapja, hogy felhívtak bikszádi katedrámról az Előre laphoz kéziratjavítónak.
Alig se tudtuk huszonévesen, hogyan is kell lapot kezdeni s életre dédelgetni. Írtunk már, hogyne, de az más.
Most jöttem Bikszádról – mutatkoztam be az összegyűlt társaság általam kevésbé ismert részének, s főként a főszerkesztőt firtatva találgatni kezdtük, mi legyen a neve az újszülöttnek. Valami olyan legyen, ami... s felmerült annyi régi, patinás lapnév. Elvetve. Legyen Bálványos? Neeee, mondta Dali. Legyen Sugás? – Maga ne bolondkodjék – így ő –, súgás! Írni könnyebb, mint keresztelni, hiszen azt se tudjuk, mi lesz az újszülött. Farkas szólalt óvatosan, hogy ha... földrajzi név..., szóval lenne esetleg a lap neve FEKETEÜGY. Aztán megtudtuk hamar, ki ad nevet nekünk...
A mindenséget kinevetni nem lehet. Olyan, amilyen. Esetleg valamennyit átgyúrni belőle itthon. Végeztük azt, gyúrtuk meg gübültük, nem szidoloztuk. Igaz, voltak akik szidolozták, fényesítették a göröngyöt is. Megélhetési szidollal bizony. Volt, aki ment, aki jött. Azt is írták: Könnyű Dali Sándornak öt költővel lapot csinálni. – Ha látták volna akkor, nem mondják. Mi, még meglévők, hátramaradottak látjuk, milyen volt...
