A bukaresti Hungarológiai Tanszék nyugalmazott tanárának előadását a két Berde leánytestvér életpályáját bemutató kiállításhoz, a Tehetségük az isteni kegyelem ajándéka című tárlathoz igazították. Bartha Zonga múzeumpedagógus megjegyezte, a hónap műtárgya, Berde Mária kolozsvári egyetemi leckekönyve is e témához kapcsolódik.
Több évtizede összegyűlt dokumentumokat, iratokat rendezgetve gyakran felbukkan valami új, így került a kezébe Berde Mária egyetemi leckekönyve is, s a tanárai által abba írt kiváló minősítés nem csupán egyetemi tanulmányaira, hanem egész életpályájára érvényes – mondotta Molnár Szabolcs irodalomtörténész. Emlékeztetett, kedden volt 69 éve, hogy Berde Mária életműve hagyatékká vált (az írónő 1889. február 5-én született a Kolozs megyei Kackón és 1949. február 20-án hunyt el Kolozsváron). Miután édesapja, a háromszéki származású Berde Sándor református lelkész, teológiai tanár elhunyt, édesanyja egyedül nevelte öt gyermekét, Mária 1907-ben érettségizett, első verseit pedig 1906-ban jelentette meg, utána rendszeresen közölt. 1907–1911 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar–német szakán tanult, doktori értekezését 1912-ben védte meg. Első verseskötetét nagyenyedi tanárként 1911–1912 között állította össze, majd tanulmányait 1913–1914 között Münchenben folytatta, egész életét végigkísérő tüdőbetegségét is ott kapta. A kibontakozó romániai magyar irodalmi élet szervezője volt, Marosvásárhelyen, az Erdélyi Helikon munkaközösségének megalakítását elsőként Berde Mária fogalmazta meg 1923-ban. Vallani és vállalni című cikkében (amely az Erdélyi Helikon 1929. októberi számában jelent meg, szerk. megj.) az időszerű társadalmi témákat kéri számon írótársain, és szót emel az írók gyávasága ellen – hangoztatta Molnár Szabolcs. 1931-ben Nagyváradra helyezték, 1933-ban Kisjenőn megalapították az Erdélyi Magyar Írói Rend (EMÍR) nevű csoportosulást, majd a harmincas évek közepétől betegsége Kolozsvárhoz kötötte. Betegen is szerepet vállalt a második világháború után újjászülető magyar irodalmi életben, egyik alapítója, illetve haláláig főszerkesztője a Dolgozó Nő című folyóiratnak. Berde Mária regényeit, prózai írásait, verseit a „láz szüneteiben” írta, a pedagógusi pálya számára nem nyújtott sikerélményt, saját és férje keresetét szanatóriumi kezelése emésztette fel,  megtakarított pénze soha nem volt, vagyonát csupán könyvtára jelentette – magyarázta Molnár Szabolcs.
A nyugalmazott egyetemi tanár azt is kiemelte, Berde Mária személyiségének alakulását  családjának elődei is meghatározták, közülük Berde Mózsa legendás alakja ragadta meg leginkább fantáziáját. Az irodalomtörténész emlékeztetett, Berde Mózsa hatalmas vagyont gyűjtött össze, ma 75 kilogrammnyi aranynak felelne meg, hagyatékának örökösévé pedig az unitárius egyházat tette meg, Bethlen Gábor óta senki nem áldozott annyit az erdélyi magyar oktatásra, mint Berde Mózsa. De példaképei között szerepel apja, Berde Sándor is (aki külföldi egyetemi tanulmányai alatt írt és fordított), az írónő Az én apám című versében és Szentségvivőkben állított emléket neki. Molnár Szabolcs kiemelte, a múzeumban megtekinthető kiállítás is mutatja, mennyire szerette Berde Mária Nagyenyedet, regényei, versei is ehhez a városhoz kötődnek. A húszas évektől előtérbe került írásaiban a lemondás, betegsége a halál felé terelte gondolatait. Feminista író volt, biztonsággal tárta fel a női lélek rejtelmeit, jelmondata: tedd a hasznost, a lehetőt. Legsikerültebb műve, A hajnal emberei méltán sorolható a legjobb történeti regények sorába, megírását óriási gyűjtőmunka előzte meg. Az előtanulmányok kéziratanyaga meghaladta a tízezer lapot, halála után az írónő testvére, Berde Amál őrizte azokat. Ám miután a festőművész elhunyt, Berde Mária kéziratai megsemmisültek. Molnár Szabolcs elmondta, mire ő Kolozsvárra érkezett, Berde Amál lakásában már csiszolták a padlót a munkások, a rengeteg írott anyag pedig zsákokban hulladékbegyűjtőbe került.
Előadását követően Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője tárlatvezetést tartott, ismertetve az írónő festő testvérének életét, művészetét. Bemutatott képei kapcsán megjegyezte, Dóczyné Berde Amál most sem került arra a helyre, ami őt a művészettörténetben megilletné. A rendezvény végén Molnár Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, 1969-től tanított Bukarestben, ám két hónapja családjával Sepsiszentgyörgyre költözött.