A magyar hírügynökség összeállításában arra is rámutat, Mátyás tovább építtette és bővíttette a budai és visegrádi palotát, udvara a humanista alkotóművészek gyűjtőhelye lett, még csillagvizsgálót is felállított. Uralkodása alatt alkotott az első jelentős, még latin nyelvű magyar költő, Janus Pannonius, a történetíró Bonfini, s jelent meg Thuróczi János műve, A magyarok krónikája. A korban hatalmasnak számító, ötezer kötetet számláló könyvtára volt, de a Corvináknak nevezett kódexek halála után többnyire megsemmisültek, szétszóródtak, a fennmaradtak egy részét az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Hadvezérként, királyként kemény kezű volt, összeesküvőivel nem finomkodott. 1490. április 6-án váratlanul hunyt el Bécsben, halála után viszálykodás, zűrzavar következett, s már a tizenhatodik században elterjedt a mondás, „meghalt Mátyás király, oda az igazság”.
E hétvégén születésének 575. évfordulójára Kolozsváron nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek, mi több, a 2018-as évet egyben Mátyás-emlékévnek is nyilvánították, hiszen idén ünnepeljük királlyá választásának 560. évfordulóját is. A Kincses Városban a magyar királyság virágkorát idézik fel, s a kulturális programok mellett felvonulást tartanak a Mátyás király adományából épült Farkas utcai református templomtól a főtéri Mátyás-szoborcsoportot érintve a király szülőházáig, 575 égő fáklyával.
Mátyás születésnapja méltó ok az emlékezésre, ünneplésre, ám kérdésfelvetésre is: valóban oda az igazság? Most is, miként századokkal ezelőtt vélték? És mit látna ma a nagy király, ha vigyázó szemét Kolozsvárra vetné? Mit látna ott, illetve a várost körbeölelő százezer négyzetkilométeres térségben, az önállóságát évszázadokkal ezelőtt elvesztő Erdélyben? Élni akaró magyarokat, románokat – pontosabban, arányaikat tekintve: románokat és magyarokat –, vajmi kevés szászt és svábot, örményt alig, annál többet más nemzetiségűekből. Mindannyian élnének, számosan dolgoznának is, ha hagynák, de Mátyás azt észlelhetné, hogy a császárság idejével ellentétben most más központból érkező fenyegetéssel kell az erdélyi népeknek szembenézniük. Láthatná, hisz éles a szeme, hogy Bukarestből vezérelt igazságügyi, politikai, gazdasági bajok fenyegetik e térséget, s vele együtt az országot is, amelynek Erdély közel évszázada része.
Mátyás, az igazságos vélhetően ma már nem kardját rántaná elő, nem mozgósítaná zsoldosait, hanem mást tenne. Hiszen felismerné, napjainkban új frontokon vívják az ütközeteket, nem úgy, mint rég, véres csatatereken. Bölcsességével, kultúrateremtő erejével bizonyosan úgy döntene, megtiltja a mai vezetőknek – nem csupán Erdélyben, hanem az Erdély sorsát befolyásoló térségekben is –, hogy megfelelő értelmi színvonal híján bármiféle közéleti tisztséget vállalhassanak. Megtiltaná, hiszen ő maga nem csupán hadvezér, sorsokról és életekről döntő ember volt, hanem művelt, tanult, nyelveket beszélő uralkodó, aki tudja, jelen helyzetben indokolt, mi több, szükséges lenne eltiltani a közügyektől az iskolázatlan, primitív, ostoba és faragatlan döntéshozókat. És nem csupán őket, hanem azokat is, akik bizonyítottan bűnt követtek el. Hiszen Mátyás, az igazságos, pontosan látná, mai bajaink okozója szinte teljes mértékben a középszer mértéktelen, ijesztő, országot szétzüllesztő hatalma.