Az 1848. március 15-én Landerer és Heckenast budapesti nyomdájában kinyomtatott tizenkét pont első kívánságául Irinyi József azt fogalmazta meg: „Kivánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.” Hogy miért tulajdonítottak a pesti forradalmárok akkora jelentőséget a sajtószabadságnak, azt ma már csak a középkorú és annál idősebb nemzedékek értik meg: mi még olyan korban nőttünk fel, amikor a sajtó központi utasításra működött és a cenzúra szigorúan őrködött afölött, hogy a szabad gondolatnak még foszlánya se jelenhessen meg nyomtatásban. Sőt, a beismerten soknemzetiségű Romániában a kommunizmus utolsó éveiben még a helységneveket sem lehetett magyarul leírni – amúgy nem először az ország történetében, az első román világban már alkalmazták ezt az asszimilációs eszközt is. Alábbi összeállításunk nem a sajtószabadság „mérésére” vállalkozik, csupán egy áttekintő a háromszéki magyar nyelvű írott sajtó első százhúsz évéről az 1989-es rendszerváltásig. A kiadványok címei és sokasága (vagy éppen hiánya) azonban sokatmondóak: árulkodnak a különböző korszakok adta lehetőségekről és keretekről egyaránt.
Háromszék írott sajtója nem túl nagy múlttal rendelkezik: ahhoz képest, hogy Erdélyben az első magyar nyelvű hírlap, az Erdélyi Magyar Hírvivő 1790. április 3-án jelent meg Nagyszebenben, Hochmeister Márton nyomdász kiadásában, csak fél század múltán lett saját lapja a régiónak. A Józef Bem támogatásával indult – a cél érdekében még saját tábori nyomdáját is felajánlotta – Székely Hírmondó első száma 1849. június 7-én jelent meg Kézdivásárhelyen. Aztán hosszas kényszerszünet következett, a kiegyezésig semmilyen újság sem jelenhetett meg a térségben, és a háromszékieknek még 1867 után is sok évet kellett várniuk saját lapjuk megjelenésére, erre csak a 19. század utolsó évtizedeiben nyílt lehetőség – ekkortól azonban két város is pályázott Háromszék szellemi központjának címére: Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely.
Sepsiszentgyörgyön 1878-ban indult a Háromszék című politikai hetilap. 1875-ben ide költözött a Brassóban egy évvel korábban beindított Nemere, melynek utódja lett 1882-től 1906-ig a Székely Nemzet, majd 1906-tól 1918-ig a Székely Nép. Ugyancsak a 19. században, 1884-ben indult a rövid ideig élő Nemere Határszéli Közlöny, 1902-ben pedig két lap indulásáról tudunk: A kertészet Papp Samu műkertész szerkesztésében és kiadásában jelent meg, és ekkor létesült a két évfolyamot megért Háromszéki Híradó is. A Független Székelység 1906-tól az első világháború kitörésének évéig működött.
Kézdivásárhelyen 1879-ben indult a Kézdivásárhely és Környéke című társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap, mely a következő évtől kezdődően „a közóhaj következtében” Székely Közlöny néven, majd 1882-től 1906-ig Székelyföld címmel jelent meg. 1893-ban új független lap indul Székely Híradó néven, Csík és Udvarhely megyében is voltak társszerkesztői, de 1895 elején megszűnik. 1904-ben jelenik meg a Székely Újság, 1906-ban Székely Hírlap néven alakul újabb hetilap. Rövid életű volt az 1910-ben alapított Székely Munkapárt, egy év múlva beolvadt a sepsiszentgyörgyi Székely Népbe. Végül 1912-ben jelenik meg a Háromszékmegyei Népoktatás, ám a háború miatt ez is hamar megszűnik.
Ebben a korszakban a két városhoz képest vidéknek nevezhető háromszéki településeken is kezdenek megjelenni sajtókiadványok: 1907-ben a Sepsiszentgyörgyön megjelenő öt hírlap és egy folyóirat, illetve a Kézdivásárhelyen megjelenő négy hírlap és egy folyóirat mellett Székely Gazda néven Angyaloson már harmadik éve szaklap működik, Baróton az 1903-ban indított Erdővidék nevű hírlap jelenik meg, illetve Ikafalván 1913–1917 között a Gyertyafény nevű belmissziós lap. Sajtótermékenység szempontjából 1906 a történészek által hosszú 19. századnak nevezett időszak legkiemelkedőbb esztendeje: Magyarországon összesen 2292, ebből Erdélyben 165 sajtótermék lát napvilágot.
Az első világháború után eléggé nehézkesen indul újra a lapkiadás Háromszéken. A sepsiszentgyörgyi Székely Nép áll legelőbb lábra, 1919-től folyamatosan jelenik meg 1944-ig, előbb hetente kétszer (csütörtökön és vasárnap), majd 1932-től csak vasárnaponként. Ugyancsak 1919-ben újraindul a kézdivásárhelyi Székely Újság is, mint „Kézdivásárhely és Vidéke Gazdasági Egyesületének hivatalos lapja”, és szintén 1944-ig áll fenn. Az „első román világban” Sepsiszentgyörgyön megjelent még 1923–1925 között a Haladás politikai hetilap, 1925-től újra a Nemere, ezúttal gazdaságpolitikai, társadalmi és közgazdasági hetilapként, ugyancsak 1925-ben indítják újra „pártonkívüli politikai hetilap”-ként az ezúttal csupán egy évig „élő” Független Székelységet; ennél jóval rövidebb pályát futott be a Háromszéki Lapok, 1927 folyamán 13 lapszáma jelent meg csupán. Hosszabb életűnek bizonyult a Délkelet című politikai és társadalmi hetilap, 1929–1931 között jelent meg, míg az Igazság nevű független székelyföldi politikai hetilap már csak 1935 decembere és 1936 novembere között került kiadásra. Az időszak sajtójához tartozik az 1922–1923 folyamán megjelenő kétnyelvű (román és magyar) Háromszékvármegye Hivatalos Lapja, illetve ennek utódja, az 1925 karácsonyáig megjelenő Értesítő a háromszékvármegye hivatalos lapjában megjelent közérdekű határozatok, rendeletek és közleményekről. És ebben a korszakban jelenik meg az első sepsiszentgyörgyi egyházi sajtókiadvány is, az Üzenet, a református egyházközség gyülekezeti havilapja 1933–1940 között.
Kézdivásárhely időszaki sajtója az interbellum alatt másként alakult, mint Sepsiszentgyörgyön. Egyházi kiadvány már 1920-ban indul, a Konfirmáltak Egyesülete Legyen Világosság néven ad ki gyülekezeti tudósítót. Az első világháború előtti lapok némelyike itt is feléled, de késéssel: a Székelyföld csak 1931-ben, igaz, 1938-ig folyamatosan megjelenik; a politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilapként 1924-ben újrainduló Székely Hírlap pedig egy év múlva beleolvad a Székely Újságba. A Székely Polgár című politikai hetilap 1925-ben indul, de csupán másfél éven át jelenik meg.
Érdekes jelenség zajlik az 1920-as években Kézdivásárhelyen: a céhes városban „szünidőző tanuló-ifjúság” alkalmi vicclapokat jelentet meg 1921-ben Burung, 1922-ben Cseszle, 1923-ban Csiri-Csáré néven (ez utóbbit már a „végzett ifjúság” szerkeszti), majd 1926-ban Mejjpor címmel a szünidőző egyetemi hallgatókon a sor az alkalmi vicclapkiadásban. E négy kiadvány egyféle hagyományt is teremtett, amennyiben 1928-ban a K. S. E. (Kézdivásárhelyi Sport Egylet) Glicsu néven alkalmi vicclapot, 1933-ban pedig a K. S. E. tribün-avatásakor Dugó címmel „alkalmi viccárjegyzék”-et jelentet meg. És Kézdivásárhely a sajtótörténet szempontjából még azért is érdekes, mert itt jelent meg 1920-tól 1924-ig a Székely Méhész nevű méhgazdasági szaklap, az „Udvarhelyvármegyei Méhészegyesület, a nagyváradi Dzierzon-méhészet, a székelyföldi Méhészegyesületek és körök, valamint a székelyföldi méhészeti szövetkezetek hivatalos lapja”.
Háromszéken az 1940-ig terjedő időszakban a két „sajtóközpont” mellett még Baróton jelent meg újság, az Erdővidéki Hírlap 1925 végétől 1938 közepéig, az utolsó években már román alcímmel.
Minden várakozás ellenére „az utolsó magyar világ” egyáltalán nem gazdag magyar sajtókiadványokban. Sepsiszentgyörgyön „civil” lapként csupán a Székely Nép független politikai hetilap jelenik meg folyamatosan 1944-ig (1942-től Hétfői Székely Nép néven melléklete is volt), emellett 1941-től a Háromszék Vármegye Hivatalos Lapja, egy év múlva ennek melléklete, a Háromszék Vármegye Tűzrendészeti Értesítője jelenik meg, illetve egyetlen megjelenés erejéig itt adják ki az Erdélyi Gazda kiegészítőjét, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület V. Kerület, Csík- és Háromszék vármegyék kirendeltsége, Háromszék Vármegyei Gazdasági Egyesület és szakosztályai Gazdasági Értesítője című kiadványt. Ezek mellett majdhogy kuriózum az 1944 márciusában egyetlen lapszámot megért Fényszóró című tábori újság, mely „belső használatra” – azaz csupán a honvédek számára – készült a B tábor parancsnokságán. Kézdivásárhely még rosszabb helyzetben volt, a korszakot mindössze egyetlen hetilappal, a Székely Újsággal kellett átvészelnie.
A második világháború végétől a kommunista hatalomátvételig terjedő időszak sem kedvezett a lapkiadásnak, Sepsiszentgyörgyön rövid ideig az Új Székely Nép politikai hetilap jelent meg, illetve a napilapnak induló Dolgozók Szava, mely indulása után egy hónappal heti megjelenésre váltott át, majd néhány hónap múlva címét Szabadságra változtatta, ezután pedig hamarosan megszűnt. Az egyházi sajtó viszonylagos térhódítása jellemző ezekre az esztendőkre, Sepsiszentgyörgyön a római katolikus plébánia indítja 1945-ben a Sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósítót, a Székelyföldi Evangélikus Missziói Egyházközség 1946-ban a Magvető című értesítőt, Kézdivásárhelyen pedig a csupán egyetlen kiadást megért Római Katolikus Plébánia Híradója jelent meg.
Ínséges időszak következik, az 1940-es évek vége, 1950-es évek eleje teljességgel „lapmentes”, hacsak ide nem soroljuk a kétnyelvű Háromszékvármegye Hivatalos Lapját, vagy az ugyancsak kétnyelvű, Körrendelet címen kiadott tanfelügyelőségi közlönyt, esetleg a Tömegsport nevű, a Sepsi rajoni testnevelési sportunió szervező bizottságának hírlapját. Ezekben az években egyetlen üdítő kivétel létezett Háromszék-szerte, a nagyajtai Kuttlik Rudolf „örökös sportbarát” szerkesztette az erdővidéki nagyközségben 1946–1957 között az előbb kézzel írott, majd stencilezett példányait a Nagyajtai Sport című, hetente kétszer (!) megjelenő lapnak.
A kommunista propaganda az 1950-es évek végén üti fel a fejét, 1957–1958 folyamán jelenik meg A Bőség Útja hangzatos címmel a Román Munkáspárt Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajoni bizottságának közös híradója. Majd ismét hosszú hallgatás következik, mígnem az 1960-as évek végén a diáklapok törik meg a csendet, ekkortól tömegesen jelennek meg: Sepsiszentgyörgyön az Aurora, a Gyökerek, a Sirius, Kézdivásárhelyen a Csermely, Diákszó, Üzen az Iskola, Horizont, Rügyek, Osztálytükör, Ébredés, Baróton az Életünk, Iránytű, Kovásznán a Mi. Ezek a – zömében kétnyelvű – diáklapok azonban nem voltak hosszú életűek, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium lapját, a Gyökereket kivéve.
Az 1970-es, 80-as évek a röplapok és villámújságok, illetve a szaklapoknak álcázott propagandalapok korszaka. Jellemző címek (a teljesség és a kronológiai sorrend igénye nélkül): Sepsiszentgyörgyön az Agitátor, Állattenyésztők, Aratás, Építők, Fiatal Szívvel, Gazdasági Híradó, Gépgyártók, A pártmunka szolgálatában, Kalász, Kovásznai Fiatalok, Mindent a termésért, mindent a helyreállításért, A munka dicsérete, Műszaki-tudományos alkotómunka, Ősz, A pártpropaganda és a politikai tömegmunka számára, Új gazdasági-pénzügyi mechanizmus; Kézdivásárhelyen a Fások, Vasas; Csernátonban a Csernátoni Répatermesztők; Köpecen az Erdővidéki Bányász, majd Bányász; Nyujtódon a Nyujtódi Búzatermesztők stb. Ezekben az években csak elvétve jelenhettek meg kulturális jellegű kiadványok, ezek is csak alkalomhoz kötötten (Bálványos címen az 1971-es és 1972-es folklórfesztiválok tiszteletére, Kollokvium címen az 1978-as és 1980-as színházi kollokviumokkal kapcsolatosan), tényleges szaklapok szintúgy (Atom címmel Kézdivásárhelyen jelent meg az 1970-es évek elején természettudományi szemle). Ekkor is akad kivétel, a Csernátoni Füzetek, azonban nem a nagyközönségnek szánt kiadványként (1975–1979 között évente kétszer, mindössze harminc példányban jelent meg, csak múzeumok, kutatóintézetek jutottak hozzá).
A közel negyed százada saját hírlap nélkül maradt Háromszéken az 1968-as megyésítés „segített”: 1968. február 24-én jelent meg a Megyei Tükör, alcíme szerint az RKP (Román Kommunista Párt) Kovászna megyei bizottsága és a megyei néptanács lapja. Indulásakor hetilap, 1970–1974 között naponta jelent meg, majd papírtakarékosságra hivatkozva két éven át hetente, 1976. június 1-jétől ismét naponta. Utolsó lapszáma 1989. december 22-én jelent meg.
