Cserkésztáborban a reggeli zászlófelhúzás és ima után körbejár egy kalap, amelyből a résztvevők kihúznak egy-egy cédulát. Mindenki megnézi, hogy kinek a nevét húzta, majd másodszor is körbejár a kalap, visszakerülnek a cetlik a kalapba, kezdődik az őrangyalosdi. A játék lényege: úgy kell valaki őrangyalának, segítőjének lenni, hogy ne vegye észre.
Este a tábortűznél pedig mindenkitől megkérdik: kire gondolt, ki volt az őrangyala, miből gondolja, és mivel kedveskedett? Volt, aki szamócát, virágot, gyógynövényt szedett az erdőben, és egy másik gyerektől elküldte, volt olyan is, aki átvállalta az étkezés utáni mosogatást, aztán jöttek a kisebb ajándékok: egy-két szem cukorka, csokoládé (nagy kincs a táborban), kisebb ajándéktárgyak vagy játékok.
Egész nap szemmel kell tartani a társat, esetleg éppen azt, akit addig annyira nem kedveltünk. Figyelmesnek, kedvesnek, segítőkésznek kell lenni még akkor is, ha éppen nincs rá hangulat, és a játék, a megtévesztés kedvéért mindenkivel, hogy ne derüljön fény az őrangyal kilétére.
Az őrangyalosdiban észrevétlenül szövődnek a barátság szálai, rájövünk, hogy nem is éppen olyan kiállhatatlan egyik-másik társunk, mint gondoltuk... Amióta hétvégeken otthon is játszani kezdtük, mintha a gyermekek nem is veszekednének annyit...
