Sokan voltak kíváncsiak csütörtök este a Janus című magyar tévéfilmre, amelyet a sepsiszentgyörgyi Sugás Vendéglőben vetítettek, és valamennyien ott maradtak a vetítés után tartott közönségtalálkozón is, amelynek Gyöngyössy Katalin, az egyik színésznő, és Markó Judit gyártásvezető voltak a vendégei.
A technikai okok miatt mintegy fél óra késéssel kezdődő filmvetítésen Kátay Zsuzsanna vallástanár köszöntötte a jelenlévőket, aki röviden elmondta: a 2015-ben készült film egy időutazás a nyolcvanas évekbe, és azt járja körül, hogyan férkőzött be a romániai totalitárius rendszer titkosszolgálata, a Securitate a családok mindennapjaiba, álmatlan éjszakákat okozva nagyon sok embernek. A filmet Gyöngyössy Bence rendezte, és Erdélyben Sepsiszentgyörgy a harmadik város, ahol bemutatták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.
A Janus megrázó erejű alkotás, tanulságos lehet nemcsak azoknak, akik saját bőrükön élhették át az átkos rendszer szörnyűségeit, hanem a fiataloknak is. A film története egy nagyváradi ellenzéki család drámai sorsán keresztül mutatja be, hogy a titkos szervezet kétarcú ügynöke – a „megtestesült Janus” – miként hatol be az otthon falai közé, hogyan manipulálja a magánélet bensőséges pillanatait, és árulja el családja tagjainak legszemélyesebb érzelmeit, vágyait, titkait feletteseinek, miközben saját élete is lassan pokollá változik. A történet az egyik főszereplő visszaemlékezései alapján áll össze, az események két idősíkon zajlanak, míg végül a két szál egészen összemosódik a jelenben.
A film végén nehezen indult a társalgás, egy ideig gondolataikba merülten hallgattak a nézők és alkotók egyaránt, aztán megtört a jég, de ezúttal nem a film készítői vallottak, hanem a közönség. A felszólaló idősebb nézők sorban meséltek a kommunista évek alatt átélt saját tapasztalataikról, élményeikről, a Securitatéval kapcsolatos emlékeikről, az alkotók pedig kíváncsian, részvéttel hallgatták a vallomásokat. Valójában mindenki a látottakról mesélt, arról a nagy közös történetről, amely mindenkiben ott él, akinek valaha kapcsolata volt ezzel az arctalan, névtelen, láthatatlan szörnyűséggel. Mint megtudhattuk, a film cselekménye fiktív elemeket is tartalmaz, de megtörtént eseményen alapul.
Az idősek vallomásai arra figyelmeztetnek, hogy máig kísért a múlt, bizony, még nem gyógyultak be azok a sebek. Többször is elhangzott a beszélgetésen, hogy bár ma jogunk és lehetőségünk is van a védekezésre, Románia most is a titkosszolgálatok működésének melegágya, most is ugyanúgy figyelnek bennünket, mint egykoron. „Talán azért – mondta az egyik felszólaló –, mert amint a film is mutatja, túl kevés embert ítéltek el azok közül, akik egykor kínoztak bennünket.”
