„Egy ideje már Kabulban éltem, amikor 2009-ben több barátom szólt, hogy olyan afgán srácokkal találkoztak, akik metálzenét próbálnak játszani. Összehoztuk a négy fiút, a gitáros Qaist, a gitáros-énekes Lemart, a basszeros Qasemet és a dobos Pedramot. Én voltam az összekötő kapocs közöttük, magam is zenéltem és fantáziát láttam bennük. Ők lettek a District Unknown” – mondja Travis Beard, aki filmjét népszerűsíti Budapesten.

A RocKabul rendezője 2006-ban fotósként érkezett a zűrzavaros, háborús helyzetben lévő Afganisztán fővárosába.

Mivel maga is zenél, idővel kapcsolatokat épített ki a helyi rockélet képviselőivel, amely éledezett a tálibok befolyása alatti ultrakonzervatív iszlám környezetben. Beard a négy zenész rendelkezésére bocsátotta saját próbahelyiségét.

„Nemhogy kezdők voltak, gyakorlatilag egyáltalán nem tudtak játszani a hangszereken, de mindannyian rajongtak a heavy metálért. A következő fél év az alapok elsajátításával telt. Elkezdtem filmezni őket, ahogy fejlődnek, holott soha nem foglalkoztam korábban ezzel. Lassacskán kialakult a csapat karaktere, összeállt az egész, és sok segítséget kaptam profi filmesektől, mit hogyan csináljak” – jegyezte meg Travis Beard. Hozzátette: szerencséje volt, mert a négy srác annyira ártatlan és nyitott volt, hogy nem okozott gondot a kézi kamera állandó használata. A District Unknown tagjai mindennapi életükbe is beengedték mentorukat.

A film nemcsak a banda útját mutatja be, hanem azt is, hogyan viszonyul az afgán társadalom a metálzenéhez, miként válik a tiltott, sátánistának tartott muzsika megtűrtté, ha elfogadottá nem is.

„Szerencsénk volt, mert ahogy az amerikai, nyugati jelenlét erősödött Afganisztánban, nőtt a beáramló pénz is, lehetőség nyílt különböző alapítványokon keresztül a helyi kulturális életet támogatni. A District Unknown jókor volt jó helyen, akkor tudott elindulni, amikor a körülmények is egyre kedvezőbbé váltak ehhez. Ahogy azonban az amerikai biztonsági erők és velük együtt a civil életet segítő nyugatiak 2014-re lényegében kivonultak az országból, a dolgok ismét megváltoztak. Ami a mai helyzetet illeti, az underground színtér élénk, különösen a hiphop, de újra kevesebb a platform számukra arra, hogy megmutassák a tudásukat” – tette hozzá.

Travis Beard támogatásával 2011-ben rockfesztivált is szerveztek Kabulban Sound Central Festival néven, a District Unknown itt lépett először a nagyobb nyilvánosság elé.

A zenekar 2012-ben Indiába is eljutott, de egyre több nehézség jött, a külföldre nősülő frontembert, Lemart pótoló Yousefet egy vidéki „gerillaturnén” a rendőrség letartóztatta és hetekre börtönbe zárta a hagyományokkal összeegyeztethetetlen, helytelen viselkedése miatt.

A történet 2014-ben valójában véget ért.

„A srácok valamennyien külföldre mentek, ki diákvízummal Amerikába, ki Angliába, ki Ausztráliába. Nem elsősorban a bizonytalan afganisztáni helyzet miatt vándoroltak el, egyszerűen próbálták megragadni a lehetőségeket egy jobb élet reményében. A helyi gazdasági helyzet semmivel nem kecsegtet számukra, sajnos természetes, hogy a fiatalok külföldre vágynak. Jó lenne, ha a helyzet jövőbeni stabilizálódása esetén a fiatalok visszatérnének. Szeretik a hazájukat, de a mai helyzet nagyon frusztrálttá teszi őket” – mondta. A rendező maga is távozott Afganisztánból, miután a Sound Central Festivalon 2013-ban robbantásos, halálos áldozatokkal járó merénylet történt.

A zenekar punkos és keleties elemekkel vegyített nyers metálalbuma, az Anatomy of A 24-hour Lifetime 2014-ben jelent meg. A RocKabul című dokumentumfilm három évvel később készült el, a stábban több ismert névvel, köztük van Bill Gould, a Faith No More basszusgitárosa, aki a mozi producere volt.

A RocKabul tavaly megkapta a Metal Hammer magazin rangos díját, a Global Metal Awardot.

A film világpremierje február 1-jén volt a rotterdami filmfesztiválon, a budapesti Titanic után több norvégiai filmes szemlére, majd olaszországi, ausztrál és koreai mustrákra megy. „A minap mondta valaki, hogy én vagyok a kabuli rock keresztapja, ami vicces, de lehet, hogy van benne valami igazság. A RocKabullal elsősorban azt akartam megmutatni, hogy Afganisztán nem csak háborúból áll, és az ottani élet rendkívül érdekes, színes” – hangsúlyozta Travis Beard, aki nem tett le arról, hogy a film valamelyik bemutatójához kapcsolódva valahol újra összehozza zenélni a District Unknown tagjait, akik a világ különböző részein élnek.