A korrupcióellenes ügyészség és a titkosszolgálatok összefonódása jó ideje beszédtéma már a romániai közéletben, s számos „magyar ügyben” már magunk is megtapasztaltuk eme láthatatlan háttérhatalom machinációinak következményeit: a legbeszédesebb ezek közül a visszaszolgáltatások leállítása a Mikó-ügy után, több magyar önkormányzati vezető meghurcolása, Horváth Anna elítélése, a koncepciós eljárást idéző székelyföldi terrorvád. De azt mindezek ellenére sem gondoltuk volna, hogy az úgynevezett párhuzamos államról szóló kormánypárti szólamok valaha is többek lehetnek figyelemelterelő céllal hangoztatott összeesküvés-elméleteknél, saját bőrüket menteni igyekvő bűnözők kétségbeesett félrevezetési kísérleténél.

Márpedig az elmúlt napokban, hetekben történtek alapján bebizonyosodni látszik: sokkal nagyobb a vezető román titkosszolgálat befolyása az úgynevezett korrupcióellenes harcra, mint gondoltuk volna. A Román Hírszerző Szolgálat titkos megállapodásokat kötött a nyomozóhatósággal, de még a Legfelső Bírói Tanáccsal is (!), nemzetbiztonsági ürügyre hivatkozva a törvényes eljárást kijátszva, alapvető emberi jogokat semmibe véve hallgattak le embereket, és attól sem riadtak vissza, hogy bizonyítékokat gyártsanak – például a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi fiatalok ügyében. Florin Coldea, a hírszerzés korábbi botrányok nyomán háttérbe parancsolt volt operatív vezetője pedig parlamenti meghallgatása után gyakorlatilag nyilvánosan halállal fenyegette az „árulókat” – vélhetően azokat, akik fel merik fedni az intézmény által elkövetett visszaéléseket.

Laura Codruța Kövesi magyarázkodása ezúttal a legkevésbé sem meggyőző, ha hű lenne a maga által hangoztatott elvekhez, le kellene mondania. Klaus Iohannis államelnök hallgat, mint akit sarokba szorítottak, s miközben lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a korrupcióellenes küzdelem jó ideje eltávolodott eredeti céljától, és obskúrus érdekek mentén, titkosszolgálati parancsra végrehajtott, nemzetbiztonsági ürüggyel feldúcolt boszorkányüldözéssé vált, a kormányoldal politikusai sikerrel gyúrnak át olyan igazságügyi, büntetőjoggal kapcsolatos törvénykezdeményezéseket, amelyek enyhítenének saját gondjaikon.

Maffiaháború zajlik hát iszonyatos csatazajjal: egyfelől régi és új szekusok próbálják átmenteni, megőrizni hatalmukat a jogállamiság elszánt védelmezőinek szerepében pózolva, a legaljasabb eszközöktől sem riadva vissza, a legalapvetőbb emberi jogokat is sárba tiporva, kényük-kedve szerint lehallgatva, meghurcolva mindenkit, aki számukra kényelmetlen. Másfelől korrupt politikusok mentenék bőrüket s állítanának le mindenféle számonkérést, elszámoltatást.

Szurkolni egyik félnek sem tudván, a két rossz közül a kisebbik választásában nagy tapasztalattal rendelkezőkként talán annyit nem árt tudatosítanunk, hogy e két tábor közül az egyik legalább látható és leváltható. A másik láthatatlan, nem kérhető számon, nem leváltható.