Fergeteges fordulat a 639 éves koncerten

2008. július 19., szombat, Magazin
Több mint ezren tolongtak mindössze két hangért egy bő hét éve tartó koncerten Németországban a múlt hét végén.

A koncert 2001-ben kezdődött, azóta egyfolytában tart, de még mindig nagyon messze a vége: 2640-re várható. Ez ugyanis a világ eddigi leghosszabb és leglassúbb koncertje. A hét végéig összesen négy hang szólt, így aztán a két újabb ― két plusz orgonasíp ― fergeteges fordulatként értékelhető.

A 639 évig tartó orgonamű már csak azért sem terhelte túl a hallgatóság fülét meg a zenészeket, mert rögvest 17 hónapos szünettel ― a kottában szigorúan előírt bevezető szünetjellel ― kezdődött 2001. szeptember 5-én. A startszünetnek hála, a késve érkezők sem maradtak le semmiről. És még most sem késő bekapcsolódni. Aki kíváncsi a műre, netán végig akarja hallgatni, annak már csak 631 évre kell szabaddá tennie magát, és beülni a németországi Halberstadtban a Burchard-templomba. Ezt 1808-ban sorsára hagyták az apácák, és a koncert előtt disznóól volt.

A 639 évre szóló orgonaművet egyébként húsz perc alatt is le lehetne ,,zavarni", mindössze négyoldalas a partitúra, de egyrészt még nincs kész az orgona, másrészt a lehető leglassabban kell játszani John Cage, az amerikai szerző utasítása szerint. Ő főként avantgárd műveket írt (egy olyat is, amely pontosan 4 perc 33 másodperc csendből áll), és 1912―1992 között élt. Halberstadtban komolyan veszik az Organ2/ASLSP című mű (As Slow As Possible=Amilyen Lassan Csak Lehet) utasításait, és évszázadokra elnyújtják előadását. Azért csak 639 évre, mert ennyi idő telt el ― a koncert startjakor ― Németország első pneumatikus orgonájának üzembe helyezése óta. Akkor 1361-et írtak. Mivel idő van bőven, hamarmunka meg ritkán jó, az orgona elkészítésével sem kell kapkodni. Jó pár síp hiányzik még, olyanok, amelyekre még évtizedekig nem lesz szükség. A hangszer adományokból teljesedik ki, és ha összejön kellő pénz, kiegészül egy-egy újabb síppal.

Amúgy a 2001-ben kezdődött bevezető szünet sem volt teljesen eseménytelen, nem csak csend ,,szólt", az orgona fújtatóiban finoman áramló levegő neszét is lehetett hallani. A szünet letelte, 2003. február 2. után sem csapott túl vadul senki a billentyűk közé, csupán az első akkord szólalt meg, de már az is akkora örömöt keltett, hogy nagyszabású ünnepséget tartottak a hangzat tiszteletére. A 2001-es startnál egyébként mintegy háromszáz zenebarát volt jelen. Szerencsére nem csúszott a kezdés, így nem ér majd véget a tervezettnél is később a mű, amely egyre nagyobb tömeget vonz, elvégre most ezren tolongtak meghallgatni ― egy részét. A ,,nyitányt", a 17 hónapnyi fújtatást egy automata ,,játszotta le". A mű második fő részét, a gisz moll akkordot sem emberi kéz nyomta másfél évig, hanem az orgona billentyűzetére helyezett súly. Így végül is a gravitáció ,,játszik" a leghosszasabban. A billentyűlenyomó súlyokat ugyanakkor mindig szakember, orgonista pakolgatja.

A közelben lakók már megszokták, hogy éjjel-nappal szól valami, ráadásul átlagosan másfél évente mindig ugyanaz a valami a templomból kissé légvédelmi szirénára emlékeztetőn. Hogy aztán 2640-ben kellő vastaps és újrázás esetén lesz-e ismétlés, azt nem ígérte a szervezők első nemzedéke.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-07-19: Magazin - Mózes László:

Tusványosi dalfoszlányok (Jegyzet)

Egyebek mellett Tusványos — közismerten — az a hely, ahol esténként válogatott, minőségi koncertek pörögnek. Jó a hangosítás, van kínálat, közeli helyen szól a zene, és végül — de nem utolsósorban — a dal ingyenes. Lehet ízlelgetni igény és stílus szerint. Az alábbi két villantás személyes választás eredménye, nyilvánvalóan más kombináció is lehetséges.
2008-07-19: Magazin - x:

Fanny Ardant filmet rendez

Fanny Ardant, a világhírű francia színésznő (aki mifelénk főként Maria Callas alakjának eljátszásáért ismert Franco Zefirelli ― egyébként szintén Romániában forgatott ― Mindörökké Callas című életrajzi filmjében) rendezőként debütál ősszel Romániában: Cendres et Sang (Hamvak és vér) címen szeptemberben forgatja első játékfilmjét, amelynek forgatókönyvét is ő írta.