Első szőnyegét, a Lovakat (1968–1970) még egyetemistaként szőtte. A szőnyegképen az egyiptomi szemlélet köszön vissza, figuráit a legnagyobb felületek elve szerint láttatja. Szinte ugyanaz az érzékeny felületkezelés tér vissza a Dombok (1983) madártávlatból feltárulkozó mintázatának visszaadásában, a domborulatok vonalaival érzékelhetővé teszi azok bejárását.

Köllő Margit: Pitypang (1975)

A föld és ég kapcsolatának letisztult kifejezése mutatkozik a Pitypang (1975) című szőnyegén. Benne a sötét földből kikelt, törékeny életet emeli magasba, átvezeti a dombokon és a fénybe helyezi. Az itthoni tájak egyik legjelentéktelenebbnek vélt elemének hangsúlyos szerepet ad. A vékony szálon, mégis határozottan álló növényt kiteljesedett formájában állítja világos, fénnyel teli központi helyre.

A tájak elemeit, gyakran a fákat a valóságból kiindulva absztrakt, dekoratív motívumokká szublimálja. A fák ágainak egybefonódását, a levélhullás utáni csendet több rajzán is érzékelteti (Csend 1., 1982). A kép a képben kompozíciókban a fény-árnyék hatásaival játszik, világos és sötét részek arányaival komponál, teszi harmonikussá a Csend 2. (1987) megfogalmazásait.

A Hiposztázis (1988) című emblematikus szőnyegén a kidőlt, öreg fa barnás ágai az ezüstösen vibráló anyagba simulnak. A végtelenített felvetőszálon megjelenő kis szőnyegképek érzékenyen kidolgozott részletei új életek sarjadását jelzik. Műveiben a fák foszladozó szőnyege több változatban is visszatér (Fák, 1990–91, Foszladozó repülőszőnyeg, 1994).

A madár balladája (1990) központi motívuma alkotásainak, amelyet a falurombolás hatására kezd el rajzolni. A megtört élet drámája, a magasfeszültségtől szétrobbant szárnyú madár a Kőműves Kelemen-i véráldozatnak is jelképe. A ballada szálai a gólyák és madarak életében folytatódnak. A Forgószélben (1987) vergődő madár képét idézi Baász Imre halálakor, a Segíts, Főnixmadár (1991) a művésztárs elvesztésének fájdalmában.

Köllő Margit: Fészek (1990)

A fészek rajza és a madarak drámája visszatérően kíséri alkotásait. A Fészek (1990) szőnyege veszélyes helyre épült, zilált gólyafészket ábrázol. Grafikáin – A madár balladája 2. (1991) és Változat a fészek témára (1994) – érzékeny rajzossággal szinte foghatóvá teszi a gallyak, tollak anyagszerűségét, ugyanakkor az idegen test okozta megmerevedést. A lemaradott madár 1–2. (1991) képein a vergődést, ijedt szárnycsapkodást és zuhanást érzékelteti.

A madár balladája sorozatának harmadik (1993) rajzán a fészkéhez közeledő fehér madarat kívülről már bemérték és megjelölték. Csupán idő kérdése, hogy mikor törnek alapvető szabadságára és fészkére. A Fészekcsapda (1993) rajzán a méltó élet ellehetetlenítését, az otthont és a közvetlen emberi kapcsolatokat drasztikusan befolyásoló idegen erők jelenlétét leplezi le. Ugyanakkor a bennünk zajló folyamatokra is rávilágít (V. L. portréja, 1988, Fészek kívül-belül, 2007).

A drámai hangok mellett Köllő Margit képi üzenetében végül (A vasbeton is törik, 1986) előre vetíti annak gyengeségét, és a Felemelkedés (1990-es évek) lehetőségét is érzékelhetővé teszi.

Az agresszív, bántó erők valósága és a fizikai gyengeségében is méltóságot árasztó jelenlét egyaránt feltárul textíliáin és grafikáin (Fehér árnyék, 2017).

Munkáiban a személyes élmények mellett a közösségi együvé tartozást is megjeleníti. A Valahol benne (1996) a tudatban, mindannyiunk tudatában még élő egység elvont képi ábrázolása, a múltra és jelenre egyaránt reflektáló jelzés. A Csend, rokona a végtelennek (1998) nemezből alakított keleti fonattal pedig a megújulás zászlaját emeli fel. És nemezből formálja az Osonó idő – El nem küldött levelek 1–4. (1999) képeit is. Bennük a kódexek és Corvinák pergamenlapjai és miniatúrái idéződnek, az iniciálék rajzai és a graduálék kottái. A több évszázados betűket a gesztusfestészethez hasonló automatikus írással váltja fel. Betűket szőtt a magyar kárpitművészekkel közös alkotásba, a Corvin-kárpitba is.

Stilizált betűket hímez édesapja takarójára. Hozzá vezeti vissza Istentől kapott élethivatását, felelősségtudattal és egész odaadással vállalt küldetését (Imádság a jó munka kegyelméért, 1999). További élményeiben is, a gyergyószárhegyi plébániatemplom láttán is idéződik fel benne a Miatyánk (2014) imádsága.

A hit mélysége sejlik fel a csángó katrincába szőtt fénylő Kereszt (2017) jelében és a zarándokok által bejárható színes szalagú, fehér ösvényű útján (Út, 2017). A Földtől az égig (2015) vezet a gyimesi tájjal, a borospataki házak, hegyoldalak és erdőség madártávlatos rajzával. A nyugodt hangvételű tájkép mellett azonban a Víz-es nem ez, nem-es víz ez (2016) szófordulatos nemezképen már a viharral tárja elénk a természet anyagainak és erőinek összetartozását és körforgását.

A szeretet kötelékére épített ars poétikája (Ars poetica, 1997) szövi át az Üzenet (2010) című szőnyegét, a magzati lét lüktetését és életszeretetét. A szerelem Nappal napom és éjjel csillagom (1999) szőnyege pedig Petőfi sorainak szellemében áraszt fényt és melegséget.

A Suhanás dinamikus kompozíciója jelzi a Lovak, az első szőnyeg megalkotása óta eltelt évtizedek alatt és mindmáig jellemző frissességet és művészi nyitottságot, amely Köllő Margit életművét átitatja. Az Időfolyam függvényében (2001) elhelyezi saját pályáját. Az Utókornak (2014) üzenve hagyja hátra kéz- és lábnyomát. A Zarándok (2014) nyomába lép, s bár homokba hagyott nyomát elfújhatja a szél, lelke és művészi megfogalmazásai új és új régiók és műfajok felé szárnyalnak. Fényképekkel, nyomatokkal rögzíti jelenlétét (Hagyaték 1., 2016, Hagyaték 2., 2016). Az utópisztikus fényjátékkal megvilágított Áldó kéz (2016) pedig az alkotóművész és a munkáit szemlélő közönség előtt újabb, jövőbe vezető távlatokat nyit.

HEGEDŰS ENIKŐ