Körülbelül tíz napja egy koszton élünk, mint akik egy családhoz tartoznak. Egy napon parizer nevű felvágottat vett a feleségem, kérdem, miért vett parizert, jól tudja, én azt nem szeretem. Azt mondja, a macskáknak vette. Oda is ad az anyának egy szépen levágott szeletet. A macska meg sem kóstolja, hanem fut egyenesen a kölykeihez és a szájukba adja. Mondom a feleségemnek, vajon melyik iskolában tanulhatta ez a macska az anyai szeretetet ? És a gyermekekről való gondoskodást ? Azt mondja a feleségem, ez az anyai ösztön, és ő éppen ezért a szép állati ösztönéért kedvelte meg azt a macskát, vagyis a két kölyök anyját.

Másnap ösztönösen benéztem a főtéri vendéglők ajtaján, hátha meglátnék valahol egy otthagyott sült csirkét, májat, akármit, hogy azt elkérjem, s hazahozzam a macskáknak. Mondom, ösztönösen néztem be, mert eszem ágában sem volt macskatartásra berendezkedni. Mert énnekem macskám nincsen.

Van itt egy étkezde, amelynek ablakában villany által forgatott nyárson sülnek a csirkék, illatuk elterül a tér fölött, gondoltam, oda benézek. Egyenesen hátramegyek a fehér kendővel bekötözött, testes szakácsnőhöz, aki éppen egy nagy darab, pirosra sült csirkét marcangolt kettőbe-négybe. Mondom neki finoman, kedves hölgyem, az a helyzet hogy volna nékem három macskám. Fölkapja a fehér kendővel bekötözött fejét ez az asszony, s azt mondja, neki macska nem kell. Ő szereti az állatokat, szó se róla, de macska, az neki nem kell, mert a macskák nyávognak és állandóan szaporodnak. Különben is van neki baja elég. Mondom, jogom sem lenne ahhoz, hogy azt a három gyönyörű macskát elajándékozzam, mert azok nem az én macskáim. Csak azért jöttem, hogy ha véletlenül valaki nem eszi meg a porcióját, otthagyja, s elmegy, akkor azt a megmaradt ételt tenné félre a macskáknak, érte jönnék a nap bármely órájában

És mondom neki, azért bátorkodtam hozzá fordulni, mert már az ajtónál észrevettem, hogy neki jóságos tekintete van, s a jóságos tekintetű embereket én messziről föl szoktam ismerni. Énnekem olyan szemem van. Ez a fehér kendővel bekötött fejű, jóságos tekintetű asszony megtörli a zsíros kezét, belenéz a szemembe, és azt mondja nekem, nézzek föl a mennyezetre vagy bármelyik sarokba. Fölnézek. Mondom, én ott nem látok sehol semmiféle csirkemaradékot. Azt kérdi ez az asszony, hát maga nem hallott a bekameronról? Mondom neki, hát hogyne hallottam volna én a Dekameronról, azt a nagy Boccaccio írta. Nagyon rég. Azt mondja nekem, uram, ezek mind újak, nem régiek. Az egész büfé be van kameronozva azokkal a kamerákkal, hogy ne lehessen lopni, elcsenni egy csirkecombot. Még azt is meglátnák ezek a nagy szemű bekameronok, ha én most egy szem paszulyt becsúsztatnék a köpenyem alá. Azt is! Olyan magasra került a mai technika. Ide semmiféle élő emberre nincsen szükség, hogy minket följelentsen, ha ellopnánk egy félig rágott csirkecombot, annyira bekameráztak mindent. Azok figyelik minden mozdulatunkat, onnan, a mennyezetről. Még azt is fölveszik, hogy mi ketten itt most beszélgetünk. Még szerencse, hogy nem hozta magával azokat a nyávogó macskákat ! És a másik dolog az, hogy ne csodálkozzék rajtunk, hogy így meg vagyunk figyelve minden pillanatban, mert nemcsak mi, hanem az egész főtér bekamerázva van. Különösen az átjáróknál. Hogy lássák a figyelőközpontban, ha valaki megbotlik, s estében kikapna egy táskát valami ártatlan személy kezéből. Mert ilyesmik is előfordulnak a mai világban. Nem hallotta, hogy amíg fölsegítettek a járdán egy magát részegnek tettető tolvajt, az a gazember kiszedte a segítségére siető pietonnak a zsebéből a drága mobilját! A rádió is bemondta. Ezért van az a rengeteg bekameron mindenfelé fölszerelve. Legjobb, ha elmegy szépen a piacra, a bejárattól jobbra van egy üzlet, a szentkirályi emberé, vagy egészen hátul, ahol csirkeszárnyat lehet kapni. Na, esetleg ott vehet valamit azoknak a macskáknak. Csak vigyázzon nagyon, mert ha elkényezteti őket, egész nap csak nyávognak az ételért és szaporodnak. Ilyenek a macskák. Hiába szépek, ha állandóan nyávognak és szaporodnak.

Mondom ennek a jóságos tekintetű asszonynak, azért én mégis maradok a macskáknál. Mert ezek a bekamerák ugyan nem nyávognak, de szaporodni rohamosan szaporodnak. Ráadásul nem tudok bennük gyönyörködni. Mindenesetre köszönöm a piacra való irányítást. És elindultam a piac felé. Pedig énnekem macskám nincsen.

ELEKES FERENC