Videokonferencián érdeklődött Petre Daea mezőgazdasági miniszter és Ioan Merca, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség igazgatója a mezőgazdasági támogatások kérelmezési kampányának előmeneteléről. A videóértekezletbe bekapcsolódtak az ügynökség megyei vezetői és a kampányban részt vevő mezőgazdasági igazgatóságok képviselői, és kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az ügyintézés zökkenőmentesen zajlik, az ütemterv szerint halad, és a május 15-ei határidőig befejezik a munkát.
Ioan Merca tudomásul vette a jelentetteket, de Petre Daea nem volt elégedett. Határozottan mondta: nem hisz a beszámolóknak, tudja, hogy gondok vannak, nem olyan rózsaszín a helyzet, mint ahogy a megyékből jelentik. Csökkentett ütemben zajlik a kampány – összegezett. A videóértekezlet különlegessége, hogy a mezőgazdászok szakmai szervezeteinek képviselői is meghívást kaptak, így „élőben” mondhatták el az agrárium vezetőinek a problémákat, amivel nap mint nap szembesülnek.
A miniszter elmondta, kiszállásai alkalmával teljesen mást látott, mint amit a megyékből jelentenek. A vállalások nem érnek két banit sem, ha nem tartják be őket. Tavaly ebben az időpontban ötvenezer kéréssel többet iktattak, idén még csak 42–43 százalékát iktatták a pályázatoknak, hogyan fejeződik be a munka május 15-ig? – tette fel a kérdést. Nem megy tovább az „igenis, megértettem” szlogenekkel – rótta meg a megyei hivatalok vezetőit.
A támogatások kifizetése az elsődleges feladata kell hogy legyen a kifizetési ügynökségeknek, még akkor is, ha munkaidőn kívül kell dolgozniuk. Az alkalmazottak jó fizetéseket kapnak, hogy időben folyósíthassák a támogatásokat.
Még nem kaptak pénzt azok a gazdák, akiknek területe légi felvételes ellenőrzés alá esett, a lucernatámogatást, illetve a termeléshez kötött állattenyésztési támogatást igénylő termelők, de az őket illető kifizetéseket is hamarosan folyósítják – mondta el a miniszter. Azt is beismerte, az informatikai rendszerrel vannak gondok, és ez is késlelteti a munkát. Ezentúl minden héten megtartják a videokonferenciát este hét órától, hogy napközben legyen idő dolgozni – jelentette ki.
A megyei hivatalok teljesítményét értékelve Petre Daea külön kitért Kovászna megyére, elismerve a kifizetési ügynökség, a megyei mezőgazdasági igazgatóság munkáját, valamint ezek jó együttműködését a gazdaszervezetekkel.
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnökeként szólalt fel az értekezleten. Elmondta, Háromszéken 240 kérvényező nem kapta még meg a támogatást. A gazdákat súlyosan érinti a pénztelenség a tavaszi mezőgazdasági kampányban, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, hogy mindenki mielőbb megkapja járandóságát – figyelmeztette a minisztert.
„Ébresztőt fújt” a vadkárok tekintetében is. A károk hatalmasok, nemcsak a termést, a haszonállatokat veszélyeztetik a vadak, hanem a mezőn, legelőkön dolgozó emberek életét is. Továbbítsák a környezetvédelmi minisztériumba, hogy növeljék a medvék kilövési kvótáját – kérte Petre Daea minisztert.
Vlad Constantin a bodzavidéki gazdák nevében szólt hozzá. A vaddisznók porrá tették, felszántották a legelőket. Hiába dolgozzák el a károsított területet, másnapra ugyanúgy „elintézik”. Mi lesz, ha a kifizetési ügynökség ellenőriz, és tönkretett legelőket talál? – tette fel a kérdést. Hatalmasak a vadkárok a gabonákban, pityókában is – jelezte. Adjanak nagyobb kilövési kvótát, a vadásztársaságok pedig tegyenek meg mindent, hogy a vadakat az erdőben tartsák – kérte. A két gazdaképviselő felvetéseire konkrét választ nem adott a miniszter. Ismeri a helyzetet, a parlamentben három törvénytervezet vár elfogadásra, amelyek megoldhatják a problémát – mondta, a konkrétumokat kerülve.
A videokonferencián kívül az egybegyűltek a vadak okozta károk ügyintézésének módját értékelték: a károkat írásban kell jelezni a polgármesteri hivataloknál, az átiratot a kifizetési ügynökségeknél is iktatni kell – hangzott el. Ha ez megtörténik, vis maior esetnek tekinti a károkat (amikor egy előre nem látott körülmény meggátol egy kötelezettség teljesítésében).