Reflex4 SepsiszentgyörgyönA művészet alibi a szabadságra

2018. április 17., kedd, Magazin

A Hodworks, Kelet-Európa egyik legfontosabb mozgásszínházi társulata először lép fel Sepsiszentgyörgyön. A társulatot 2007-ben alapította Hód Adrienn. A szabadúszó alkotókkal működő,  magyarországi és a nemzetközi kortárstánc színterén is aktív együttes önálló művészi alkotókészségen és nagyfokú összpontosításon alapuló, érzékeny és provokatívan friss szemléletű alkotócsoport.

Munkájuk középpontjában a minden akadálytól, közvetítőtől, díszlettől, színházi eszköztől megszabadult test áll. Az előadások egy ismeretlen, új, progresszív irányt jelölnek ki. Közös jellemzőjük a hosszú kísérleti munka során megalapozott, kidolgozott minőségi mozgásnyelv. A próbafolyamat fő eszköze az improvizáció, amelyet gondosan megszerkesztett struktúrában mentenek át az előadásokba. A koreográfiai struktúrákat az absztrakt megjelenés és a konkrét jelentés közti finom csúszkálás jellemzi.

Egy Hodworks-előadás a néző számára szellem- és érzéknyitogató.

A csoport munkáit több díjjal is jutalmazták, 2013-ban Pirkad című előadásukat az év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjjal méltatták. „A művészet oltárán szabad olyat tenni, amit az életben nem minden esetben. Ezért a művészet játék, alibi a szabadságra.” Hód Adrienn absztrakt tánca elérkezett a kimondott szó színházáig, a kimondott szóig. A koreográfus által precízen vezetett helyzetek csillogó elvont revüként jelennek meg. Normamentes szertartás, közösségi gyónás, ahol négy kitárulkozó és pajkos revülány pakol elénk lenyúzott és kicsontozott személyes élményeket.

A Grace című előadást kétszer mutatják be: május 8-án és május 9-én 20 órától a Háromszék Táncstúdióban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 714
szavazógép
2018-04-17: Magazin - :

Szembe kell néznünk önmagunkkal (Szent György Napok ) – Beszélgetés Réthly Attilával, a Love, love, love rendezőjével

Sandra és Kevin 1967-ben együtt hallgatták a The Beatles örök slágerét, a Love Is All You Needet, és boldog hippiként egy szebb világot vizionáltak. A jelenben azonban kénytelenek feltenni a kérdést, hogy sikerült-e mindezt örökbe adni a következő nemzedéknek. Az Orlai Produkciós Iroda darabja, a Love, love, love kényes kérdéseket vet fel. Milyen a világ ma ahhoz képest, amire számíthattak? Milyen lehetőségek maradtak? Mit sikerült megvalósítani? És mi lett a szabadsággal? A darab rendezőjével, Réthly Attilával beszélgettünk.
2018-04-17: Gazdakör - Bokor Gábor:

Elégedetlen az agrárminiszter

Videokonferencián érdeklődött Petre Daea mezőgazdasági miniszter és Ioan Merca, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség igazgatója a mezőgazdasági támogatások kérelmezési kampányának előmeneteléről. A videóértekezletbe bekapcsolódtak az ügynökség megyei vezetői és a kampányban részt vevő mezőgazdasági igazgatóságok képviselői, és kivétel nélkül arról számoltak be, hogy az ügyintézés zökkenőmentesen zajlik, az ütemterv szerint halad, és a május 15-ei határidőig befejezik a munkát.