Csukás István így kezdi Virágmondókáját: „Hérics, / hunyor, / iringó, / tavasz vizén elringó…” Valóban, a látványként szép, ízlelésre azonban nem ajánlott tavaszi hérics (Adonis vernalis) és bükköseink, fenyveseink pirosló hunyora (Helleborus purpurascens) a tavasz ajándéka több más, lélekvidító növényünkkel együtt. Mindkettő mérgező hatású, kevésbé a hérics (+), fokozottabban a hunyor (++), ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy ebben a vonatkozásban, valamint népi gyógyhatású növényekként használatukban, megítélésükben akár jelentős eltérés is lehet.
Ismerjük meg őket közelebbről, bár megyénk természetbarátai és a tavasszal megújuló természet friss levegőjét kedvelő városiak a nem ritka két növénnyel gyakran találkozhatnak. A tavaszi hérics áprilisban–májusban bontja ki aranyló sárga virágait réteken, legelőkön, ritkásokban. Mint olyan sok, tavasszal virágzó növényünk, a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozik, és keskenyen szálas leveleivel, valamint magányos csúcsnövésű virágaival összetéveszthetetlen más sárga virágú tavaszi növénnyel. Glikozidokat, adenotoxinokat, cimarint, flavonoidokat tartalmaz a drogja, valamennyi a szívre ható. Házi készítésű szárítmánya veszélyes lehet, ezért csak szaküzletben forgalmazott készítményeit fogyasszuk.
A pirosló hunyornak több – megjelenésében hasonló, ám színében különböző – rokonával találkozhatunk bükköseinkben, fenyveseinkben, valamennyi mérgező. Szintén szívre ható heleborint (és más szteroid szaponinokat), glikozidokat, alkaloidokat tartalmaz a növény föld alatti része. Virágában, levelében protoanemonint is kimutattak. A pirosló hunyor nevét virágainak halványan pirosas színéről kapta. Szintén a boglárkafélék családjába tartozik. Mivel a szaponinok erős emésztőszervi gyulladásokat és hányást váltanak ki, még csak „megkóstolásuktól” is tartózkodjunk. Ujjasan szeldelt levelei közül emelkedik ki a magányos virág. Ahol kisgyermekek vannak, az említett okokból ne vigyük haza az amúgy is hamar szépségüket vesztő növényeket.
