Élményeink, megtapasztalásaink lehetnek jók vagy rosszak. Vagy arra törekszünk, hogy az emlékük ne éledjen fel életünkben, vagy az után sóvárgunk, hogy hasonló élményben legyen részünk. Egy biztos: öntudatunk és önértékelésünk szempontjából fontos felismernünk, hogy a múltunk nagyban befolyásolja jelenlegi életünket.
Legtöbben aránylag normális körülmények között nőttünk föl, a szokásos örömteli és szomorú eseményekkel. De tudatában vagyunk-e annak, hogy mennyire akarjuk megélni jelenlegi életstílusunkban annak az otthonnak a légkörét, amely sok évvel ezelőtt volt a miénk? Vagy talán pont az ellenkezőjét akarjuk?
Robert Brault amerikai író szerint „a legboldogabb gyermekkori emlékeinkben a szüleink is boldogok”. És ez az „örökség” valóban meghatározó lehet mai reagálásainkban.
Számos döntésünket, a helyet, ahol élünk, otthonunkat, az ételeket az asztalunkon és különösen a gyermekeinkkel való kapcsolatunkat befolyásolják emlékeink, és ezek nagyon egyszerű dolgok lehetnek.
Talán emlékszünk rá, mennyire zokon vettük, hogy mindent meg kellett ennünk, ami a tányérunkon volt, ezért ma megengedjük gyermekeinknek, hogy otthagyják az ételt. Vagy éppen ezért követeljük meg tőlük a „mindenevést”. Talán emlékszünk arra, hogy mennyire szerettünk volna focizni apánkkal, de erre soha sem volt alkalom, ezért mostanság sokat focizunk gyermekeinkkel. De az is előfordulhat, hogy ugyanazokkal az apánktól hallott szavakkal hárítjuk el fiaink meghívását egy labdapattogtatásra.
Az emlékeink szerepet játszanak abban is, hogy miként tekintünk mostani önmagunkra. Ha magányos gyerekek voltunk, hajlunk arra, hogy most is magányosnak lássuk magunkat, és mindenáron el akarjuk kerülni a magány lehetőségét.
Néha bizonyára rózsaszín szemüvegen át tekintünk vissza gyermekkorunkra, és tökéletesen gondtalan időszaknak látjuk. Most leterheltnek, kedvetlennek érezzük magunkat, de tudatosítanunk kell, hogy valójában azokban a napokban a jó kedvet, szórakozást mi teremtettük meg. Ez tulajdonképpen nem volt számunkra eleve adott. És nem volt minden annyira gondtalan – sok felelősségünk volt; majdnem olyan arányban, mint most.
Emlékezhetünk úgy is, hogy elnyomott helyzetben voltunk gyermekkorunkban, és borzasztóan törekedtünk biztonságra vagy anyagi javakra. Másrészt emlékezhetünk úgy, hogy nagyon sikeres gyerekek voltunk, és elbátortalaníthat, hogy azóta sosem értünk el akkora sikert – az emberekkel való kapcsolatainkban, munkánkban vagy otthon. Láthatjuk azt is, hogy milyen sokra jutottunk, és amikor visszatekintünk, nagyon meg vagyunk elégedve magunkkal, hogy olyan jól csináltunk sok mindent, figyelembe véve a körülményeket.
Tehát gyerekkori emlékeink befolyásolják, hogy milyen személyiség vált belőlünk, milyen kocsit vezetünk, milyen ruhát hordunk, milyen ételeket eszünk, hová megyünk üdülni, mik a kedvenc szórakozásaink, énekeink.
Egy dolgot biztosan mindnyájan megtettünk ifjú éveinkben: elképzeltük magunkat a jövőben. Most bizonyára rádöbbenünk, hogy akkor nagyobbnak, erősebbnek és szabadabbnak láttuk magunkat, olyannak, aki mindig képes maga dönteni. A valóság – amilyenek most vagyunk – mégis nagyon hasonló ahhoz, amilyenek akkor voltunk. Lehet, hogy a körülmények nem olyanok, amilyennek elképzeltük, és hiányzik az a néhány romantikus részlet, amivel annak idején kiszíneztük majdani életünket, de közben megéljük azt a régi mondást, amely szerint a gyermek magában hordozza – és később „világra hozza” a felnőttet.
Kertész Tibor,
a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
