A szerelmes Apollón üldözte Daphnét, akit Zeusz, üldözője elől megmentve, növénnyé változtatott. A késői havazással jelentkező tél idején is árasztja kellemesen csalogató illatát bíborszínű, csokrosan a hajtásra tapadó virágzata. A csészelevelei piroslanak, és adják nektárját a tavasz első jeleire kirepülő méheknek. Lándzsás, csoportosan álló levelei a hajtáscsúcson jelennek meg a virágzás után. A nyár elején kialakuló piros álbogyótermése, akárcsak a hajtás kérge, súlyosan mérgező (+++). Mivel a terméshús nem mérgező, a madarak (rigók, barázdabillegetők) kedvelik és lecsipegetik.

Lomberdőkben fedezhetjük fel a 30–150 cm magas cserjét, de csupán gyönyörködjünk szépségében, mert a kéregben levő dafnetoxin, a magokban és a virágaiban a mezerein, dafnin és hidroxikumarin vegyületek fogyasztása bénulást, vesekárosodást, „enyhébb” esetekben véres hasmenést, görcsös állapotot vált ki. Már 10–12 bogyó elfogyasztása is halálos „adag”. Érintésétől is óvakodjunk, mert a bőrön gyulladásos tüneteket, hólyagosodást okoz. A gyógyszeripar azonban különböző bőrbetegségek (övsömör, ekcéma) ellen gyárt belőle orvosságot.

Jóval kevésbé mérgező (+) a mocsári gólyahír (Caltha palustris), de gyakorisága miatt szükséges szólnunk róla, mert a kevésbé tájékozottak összetéveszthetik más, ilyenkor gyakori, sárga virágú növényekkel.

Mocsaras, lápos, nedves rétek, égerligetek, patakok menti, akár 50 cm-re is megnövő növény, magyar és latin (mocsári = palustris) megnevezése is jelzi élőhelyét. Nagy, karéjos, vese alakú levelei széles vállúak, sárga virágait 5 (7) csészelevél alkotja. A triterpén szaponinok-laktonok, alkaloidok miatt régebben gyógynövény is volt (kiütések kezelésére), ma már ilyen célra nem használják. Hazavinni nem érdemes. Virágát hamar elhullatja, ezért kisgyermekes családban különösen veszélyes, mert a lehullott virág megkóstolása hányást, hasmenést vált ki.