Májusfaállítás

A nyugati hatásra kialakult májusfaállítás nálunk a középkorban terjedt el. Székelyföldön a Jakab-ágnak nevezett facsemetét május 1. reggelére tűzték ki a legények a lányos házak kapujára színes szalagokkal feldíszítve, rendszerint nyír- vagy nyárfát áldozva a célra. Ezeket egész éjjel őrizték, hogy el ne lopják, meg ne tépázzák más gavallérok. Tudomásunk szerint magyar nyelvterületen való első említését a kutatók a kézdivásárhelyi XVIII. századi statútumokban találták meg: „Sok inconveienciák esvén ennek előtte a Filep Jakab napra viradolag felvonni szokott zöldág miatt, annak eltávoztatásáért concludáltatott még anno 1753, hogy városunkban zöld ágak felveretetése senkinek meg nem engedtetik.” (Kolozsvári Sándor–Óvári Kelemen: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye)

Bogáts Dénes 1946-ban az Ethnographia folyóiratban a zöldágállítás újabb felső-háromszéki nyomairól szól: „1814-ből van egy adatunk, hogy Alsócsernáton falu fiscusa némely gyermek megbüntetését kéri, akik fűzfákat vagdaltak ki és azt a lányos házak ajtajára tűzték.  »Mai napon úgy mint ezen foljo 1814-dik Esztendőben az Fiscus Márton Antal eő kegyelme felszólítván némely provincialista Inas név alatt való Gyermekeket ilj okon, hogy némelj falusi Gazda Embereknek fűzfájukról tűzfákott vagdaltának le és azokat, némelj Leányos Gazdának ajtajok és kapujok eleibe felültettének azért kívánja, hogy azon rossz cselekedetért az felszólított gyermekeket az pedaneum fórum büntesse meg illendőleg, melj kívánságára az fiscus eő kegyelmeinek határozata az pedaneum fórum Május 14-dik napján, hogy minden gyermek 10 páltza ütést üssenek az Bíró Ajtaja elött, ítéltetett.«”

A zöldágra vonatkozó érdekesség Szabó Károly megállapítása is, aki A régi székelység című, 1890-ben Kolozsváron megjelent tanulmánykötetében a csernátoni Damokos-levéltárban levő, 1518-as feljegyzésre hivatkozva a zöld ágra jutott, és a nem tud zöldágra vergődni szólásmondások eredetét elemzi.

Megállapítja, hogy visszanyúlik a székely főtisztek beiktatását követő szertartásokhoz, amikor zöld ágat vittek az ősi örökségben lakó, főtisztet nyert személy házához, ezzel gyakorolva az ősi szokásjogot: „Nyujtódi Domokos a Jenő-nemben főhadnagy volt s a zöld ágat Csernátonba vitte idő multával Damokos Tamás, a Becz Pál nagyatyja lett a Jenő-nemben főbíróvá s lombos fát Csernátonba küldötte; majd másik Damokos Tamás lett ugyanazon tisztben főbíróvá s a lombos élő fát Csernátonba vitte: ezek után az alperes Damokos Mihály lett azon nemben főhadnaggyá s az is ősei módjára a lombos fát Csernátonba vitte.”

Székelyföldön még az ötvenes évek elejéig úgy-ahogy fennmaradt a májusfaállítás, amely a hagyományos paraszti életforma felbomlásával merült feledésbe, így mára csak nosztalgiázhatunk, hogy szépanyáinknak bezzeg még éjjeli zene is járt a díszes fácska mellé.

Hogy érzékelhessük a kor hangulatát és felmérhessük a májusfaállítás szokásának elterjedtségét, olvassunk bele Illés Nándor királyi főerdőtanácsos írásába, amely az Erdészeti Lapok 1885. áprilisi számában látott napvilágot: „Ősi szokása népünknek, hogy május 1-jén vagy piros pünkösd napján virradóra a szeretett lány ablaka elébe zöld lombos fát állít… Az egész falu lakossága örvendve nézi a szerelmesek e szemmel látható vallomását; csak az erdész az, ki gyanakvó szemekkel vizsgálja, vájjon nem valamely serdülő fiatalosa lett-e megrongálva a falu egyik vagy másik szépe kedvéért. Nincsen nyugodalom addig, míg minden egyes fának származása kiderítve nincsen... A májusfák felállításának szokását már némely vidéken ki irtották a mogorva erdészek, s ma is vannak sokan, kik annak eltiltásában az erdőpusztítás megakadályozásának egyik hathatós eszközét keresik... Tehát az erdő reménye, a majdan vágható szálfa, avagy rönkő esik áldozatul a paraszt gavallér hiúságának.” A szerző a továbbiakban megoldásként javasolja, hogy termesszenek e célra fát és ezt árusítsák. Ó, azok a szép békeidők, amikor még hitték, hogy eme „erdőirtó” szokás örökké fennmarad!

Békebeli emlékek

A régmúlt majálisok hangulatának megidézéséhez a XIX. század végén Kézdivásárhelyen megjelenő Székelyföld lapból szemezgetünk. 1891. május 3-án írják: „Hajnalban a tűzoltó-zenekar tartott piacz-zenét, s alig végződött be ez, a czigány-zenekar sietett az első májusi reggelt felüdvözölni. Az általános öröm között csupán a májusfák néztek ki szomorúan. Hiányzott rajtuk a lombdisz, hanem attól az eladó leányok úgy is férjhez mehetnek.”

Az 1889. május 2-ai számban ezt olvashatjuk: „Május első napjából valóságos ünnepet csinált a régi szokás a vidéken, s Kézdi-Vásárhelytt is ugyancsak megtartják ezt. Reggel 5 órakor felharsant a tűzoltó zenekar, megindult a beláthatóan hosszú menet. Bejárták a város főbb utczáit, mindenüvé örömet és vigasságot vivén magával. Tengernyi nép vonult ki a város mellett fekvő Május-kút-hoz is, melynek vize – a néphit szerint – sokféle jó tulajdonsággal bővelkedik. Hajhullás, szeplő s több kisebb-nagyobb betegség ellen csalhatatlan gyógyszernek tartják a május 1-jén onnan hozott vizet. Soha nem bizonyult igazabbnak az a példabeszéd, hogy: »A ki korán kel, aranyat lel«, mert a korán kelők ingyenesen élvezhették a körmenet zenéjét, de akik hosszasabban élvezték a reggeli álom édességét, ugyancsak megfizették a májusi zenét. Sorban jöttek a város különböző rangú zenekarai s lantban, hegedűben s czimbalmi zengésben kívántak az embernek boldog május 1-ső napját. Reggel 8 óra felé aztán véget ért a májusi reggeli ünnepség.”

A megfizetett zenére vonatkozó megjegyzéshez kell tudni, hogy aki adott magára, a különböző zenekarokat illett megtisztelnie.

1899. május 4-én éppen e pénzbeli juttatáson háborog a szerkesztő: „…pompás idővel köszöntött be s ez egészen ünnepies szint adott ezen napnak. Reggel korán zöld gályákkal ékesítette fel a gavallér figyelem a leányos házakat. A tűzoltói zenekar körmenetet tartott a város utczáin s a közönség pedig sűrű csoportokban tolongott a Május-kút felé, melynek vize igen sok féle jeles eredményeket idéz elő azokra nézve, kik május 1-én korán reggel isznak belőle. Ezenkívül egész délig folyt a zene a város minden utczájában. Az a 66 zenekar, mely ilyen alkalommal a téglavető czigányokból szokott összeverődve lenni, oly őrületes lelkesültséggel s oly kétségbeejtő diszczonancziával rángatja a maga kiérdemült nótáit, hogy az ember megátkozza a szép május első napját. És az embernek el kell szenvednie az általános öröm ezen kifejezését, de azt már sehogy sem tudjuk megérteni, hogy ha a vályogvető czigány örvend a tavasznak, azt a publikumnak kelljen megfizetni. Azért talán jó volna, ha a rendőrség az ilyen már tűrhetetlenné vált zenész gratuláczióknak gátot vetne, mert minálunk már a zenedíj egy tekintélyes adóvá nőtte ki magát.”

Tavaszünnep az egész hónap

A városi polgárok szokásos május 1-jei mulatságán túl egész májusban folytatódtak a különböző társadalmi, szakmai csoportosulások által szervezett ünnepélyek: a kereskedő ifjak, a tanuló ifjúság, jótékony szervezetek tartottak szabadtéri műsoros majálisokat. 1882. május 11-én a Székelyföldben a következő felhívást tették közé: „A kézdivásárhelyi tanítói kar folyó hó 14-én (vasárnap) a Nagy Ferencz úr Cserey-féle ligetében a Szegény iskolás gyermekeket-segélyező alap javára majálist rendez. Részt vesznek: a helybeli felső népiskola, községi elemi fiu-leányiskola s Erzsébet árvaleány-nevelő intézet növendékei. A májális programja: 1. Délután 1 órakor 3 ágyúlövéssel jel adatik a gyűlésre. 2. Fél 2 órakor zene a Zsigmond-téren s azután indulás a leányiskola helyiségétől a következő sorrendben: a) A községi leányiskola növendékei. b) Az Erzsébet árvaleány-nevelő intézet növendékei. e) A zenekar. d) A községi fiúiskola növendékei, e) A felső népiskola tanulói. f) A résztvevő közönség. 3) A ligetbe érkezés után pihenés 3 óráig, ekkor kezdetét veszi a táncz és a játék. – A májálison az iskolák növendékein kívül énekelni fog a tanítói dalkör is. Czukrászatról, italokról gondoskodva lesz. A ligetben a lövöldözés tilos. Kedvezőtlen idő esetében, a májálist egy hét múlva (május 21-én) fogják megtartatni. Belépő díj személyenkint 1 kr. Felülfizetések hálás köszönettel fogadtatnak s hírlapilag nyugtatványoztatni fognak. – E májálisra a t. szülőket, tanügybarátokat s a mulatságkedvelő ifjúságot szeretettel meghívja a rendező bizottság.”

Volt egyszer egy csodatevő Május-kút

Az 1897. május 3-ai számból megtudjuk, hogy még az eső sem akadály: „…már kora reggel megindult az áldásos tavaszi eső is, hullogatott szép lassacskán időközönkint egész napon át, hanem azért a májusi örömeket nem igen zavarta a permetező eső, volt nagy zöldágazás s a sok májusfától lombdiszt öltöttek az utczák s a külső díszhez hozzájárult a tömérdek zenehang, mely az egész várost betöltötte. A piaczon a tűzoltók csináltak térzenét, az utczákon pedig a czigány zenekarok működtek. Csupa lomb, örömzaj és zene mindenhol. Aztán volt kivonulás a május kúthoz. Szóval meg voltak mindazon apró örömek, mik igy május 1-ső napján az ember lelkét feltöltik.”

1894. május 31-én másfajta felhők árnyéka vetült a jövőképbe: „Másutt az anarchisták tüntetnek a törvényes rend ellen, nálunk meg a békés polgárok üdvözlik víg muzsika szóval a bájos tavaszi hónap első napját. Minálunk is volt »felvonulás«, de ennek békés természetéhez éppen semmi szó sem férhet. Ősi szokás ugyanis minálunk, hogy ezen napon hajnalban mindenki elmegy a város mellett levő május kutjához s annak üde vizéből iszik, mivelhogy ez – közhit szerint – sok mindenféle rossztól megóvja az embert. Most is tenger nép zarándokolt ki a jeles kúthoz. Hajnalban a tűzoltói zenekar tartott zenés körmenetet s azután pedig a czigány zenészek kezdettek rá a zenés üdvözletre. A május 1-je öröm-nap lévén, ez mindenesetre kellő jogczim arra, hogy a szunnyadozó művészi erők feléledjenek s zenekarokká verődve, a nagyérdemű közönség öröméhez hozzájáruljanak. És szólt a zene az egész délelőtt minden utczában és minden oldalról előtörő zeneszó s a felzöldgalyazott házak egész ünnepies kinézést adtak a városnak.”

A következő évben is a polgári rendet veszélyeztető szocialistákra való utalás árnyalja a képet: „A virágos május első napját nagy vigasságal szokták megünnepelni Kézdi-Vásárhelyt és pedig nem a szocziálisták, hanem a békés polgárság. Hajnalban már megszólalt a zene az utczákon. A tűzoltói zenekar zeneszóval járta be az utczákat s azután ezerszámra vonult ki a publikum a május kúthoz, melyből egyet inni május l-én igen egészséges és üdvös dolog.”

Nemsokára csak szűkszavú utalások jelzik, hogy visszafogottabban ugyan, de az első világháborúig még fennállt a szokás, amely sajnos, munkásmozgalmi, majd pártideológiák szolgálatában elveszti egykori polgári közösségmegtartó hangulatát.

Jancsó Katalin