Azt nem vonhatjuk kétségbe, hogy jó szándékkal költöztették el korábbi helyszínéről a Szent György Napok egyik színpadát, hisz a szervezőknek nagyon sok szempontot kell figyelembe venniük, de úgy tűnik, a választás nem nyerte el a fellépők és az ünneplő lakosság egy részének tetszését.
Mert aki a hétköznapok rohanásából kiszabadulva a szórakozást kereste a hétvégén, inkább sétált a kézművesvásárban, és ha pénztárcája engedte, vásárfiát is választott magának vagy szeretteinek, leült egy sör mellé, és onnan figyelte a történéseket, de ha valamelyik színpadi produkciót jelölte be programfüzetébe, két helyszínen biztosan számíthatott enni-, innivalóra, ami együtt jár a szabadtéri kultúrafogyasztással. Amiből volt bőven, és sokszínűsége okán mindenki találhatott kedvére valót.
De akinek a gyermeke a Plugor Sándor Művészeti Líceum egykori udvarán, a jelenlegi ’56-os parkban felállított közösségi színpadon lépett fel, az szinte száműzetésbe került egy félreeső helyszínre, ahol kevés árnyék, alig három kis pad és a tűző nap jutott osztályrészül, ha pedig nem vitt magával egy kis vizet, az is hamar otthagyta a zenét, táncot, aki szíve szerint többet időzött volna a gyermekek, fiatalok társaságában.
Pedig mennyi munka van az óvodások és diákok előadása mögött, és milyen jó lenne, ha a népzene és a néptánc mindig a központi események közelében lüktetne. Több fellépő együttes vezetője csalódottan vette tudomásul, hogy kevés a közönség, a gyermekek szomjaznak, amíg az együttesek egymásra várnak, addig elalélnak a melegben, nincsenek sátrak, árusok, és ezért az is előfordult, hogy valaki azért késte le saját csoportjának fellépését, mert szüleivel elment a legközelebbi lacikonyhához.
Ez a színpad nem esett útjába a többi programhelyszín felé igyekvőknek, a falatozóknak, sörözőknek, így az itt bemutatott produkciók nagy része nem tudta megszólítani a városlakókat, akikért a városnapok megszülettek, és oly sok ideje igazi ünnepet jelentenek kicsinek, nagynak.
