Fekete Réka
Vajon mi kell még ahhoz, hogy ne jelentsen teljes csődöt a mélységesen alulfinanszírozott, amúgy már régóta lejtmenetben galoppozó hazai egészségügy, és felélessze a saját magával többet törődő politikumot, netán az Európai Unió figyelmeztesse a román kormányt, büntetéseket ró az országra, ha nem rázza gatyába az ágazatot, és ezáltal veszélyezteti a lakosság egészségét?
A gyógyszerhiánytól, elhallgatott járványoktól, lerobbant kórházakról, millió eurós csalásoktól hangos egészségügyben jelenleg a bér- és pótléktörvény borzolja leginkább a kedélyeket, és tízezrek hajlandóak tüntetni az őket ért valós vagy valótlan igazságtalanság miatt. A múlt heti bukaresti utcára vonulás után sem sikerült a legtöbb egészségügyi dolgozót tömörítő Sanitas szakszervezetnek halvány ígéretnél többet kicsikarnia Viorica Dăncilă kormányfőből és Sorina Pintea egészségügyi miniszterből ügyük rendezése érdekében, ezért folytatják a tervezett tiltakozó akciókat: hétfőn figyelmeztető, péntektől általános sztrájkot hirdetnek.
Pontosan nem tudni, hogy a jócskán megemelt fizetést kapó orvosok is részt vesznek-e a megmozdulásokon, vagy csak azok a más alkalmazotti kategóriák, akik maradtak a januári béreikkel, netán a korábbinál alacsonyabb pótlékuk miatt csökkent a jövedelmük. A médiában szívesen összemossák a pótléktörvény előírásait a dolgozók panaszában álló sérelemmel, és úgy tüntetik fel, mintha az egy főre eső plusz járulék nem haladhatná meg az illető alapfizetésének 30 százalékát, holott ez a felső határ a kórházak, állami egészségügyi egységek béralapjára vonatkozik, magyarán ezen belül kell gazdálkodni a pótlékalappal.
Nos, mondhatnánk, nekünk, egészségbiztosítási járulékot fizető polgároknak semmi közünk ehhez a bérháborúhoz, csakhogy a mi befizetéseink teszik ki a rendszerbe befolyó összegek 75 százalékát, és ehhez képest alig kapunk vissza ebből valamit, ha netán ellátásra szorulnánk. Gyermekeink késve kapják a védőoltásokat, az ingyenes vizsgálatokért gyakran fizetni kell, mert hónap elején elfogy a keret, az alapellátást ellepi a bürokrácia, a családorvos szalagon gyártja a különböző dokumentumokat ahelyett, hogy több időt tölthetne a pácienssel, nincsenek szűrővizsgálatok, a kórházak egy része tetemes felújításra szorulna, és a sor végeérhetetlen. Noha a kormányzó Szociáldemokrata Párt programjában tizenöt sürgősségi kórház teljes felújítása és nyolc regionális kórház építése is szerepelt, egyelőre csend honol körülöttük, az új egészségügyi törvény ügyéről is hallgatnak, holott szükségessége vitathatatlan, hisz az érvényben lévő jogszabály legalább száz cikkelyét már módosították, kapkodhatja a fejét, aki a 2006-ban megfogalmazott alaptörvény szerint kíván eljárni.
Tudjuk, hogy a tiltakozások általában kétszereplősek: a hatalom és azok, akik elégedetlenek az őket érintő döntésekkel. Ez esetben mégis a beteg, a kiszolgáltatott ember a főszereplő, akiről ugyan sok szó nem esik, mégis az ő élete, egészsége a tét. Vajon ez ilyen keveset nyom a latban?
