Szakmai tanácskozás a turizmusrólAz utazásra fel kell készülni

2018. május 8., kedd, Közélet

Ha a vendégforgalmat nem tesszük olyanná, hogy lelkünket is gazdagítsa, nem ér semmit, mondotta Pápai Ferenc magyarországi idegenvezető a 2017 – Turizmus Éve Háromszéken rendezvénysorozat zárókonferenciáján. A rendezvényen több szakmai előadás, hozzászólás elhangzott, és miként azt többen megjegyezték, továbbra is rengeteg lehetőség áll az érdekeltek rendelkezésére, hogy ide vonzzák a turistákat, illetve növeljék a térségünkbe látogatók számát.

A megyeházán tartott tanácskozáson természeti értékeink, azok megközelítési lehetősége kapcsán Édler András, a Kovászna megyei kereskedelmi kamara elnöke megjegyezte: a megyehatárig tökéletes aszfaltút vezet a Vargyasi-szoros felé, ám a Hargita megyei részen alig lehet közlekedni járművekkel, például lakókocsival érkezők számára ez a szakasz járhatatlan. Grüman Róbert, a megyeháza alelnöke, a rendezvénysorozat szervezője szólt arról a mintegy kétszáz bloggerről, turisztikai újságíróról is, akik térségünkbe látogattak, kiemelve a magyarországi Gyémánt Balázs és a kanadai Christina Guan nevét. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a kúriákra építették Kovászna megye turisztikai brandjét (márkanevét). Levetítettek továbbá egy Kúriák földje című reklámfilmet is, mert úgy vélik, megyénk egyik idegenforgalmi vonzereje a mintegy 160 udvarházban rejlik, 2017 óta ezért is kezdték hangsúlyosabban használni a Háromszék, a kúriák földje jelmondatot. (A témakör, a lehetőség már régóta adott, ugyanis Kúriák földje, Háromszék címmel már 2005-ben megjelent egy tartalmas, színvonalas könyv helyi műemlékvédelmi szakemberek tollából – köztük az azóta elhunyt Hlavathy Izabella, illetve Kónya Ádám írásaival –, a kötetet Nagy Balázs szerkesztette, a monográfiát pedig a Kovászna Megyei Művelődési Központ adta ki, szerk. megj.)
Rendezvényszervezőként osztotta meg e témával kapcsolatos nézeteit Grubisics Levente rádiós szerkesztő. Mint mondta, csapatukkal nyolc éve szervezik a Szent György Napokat, amely rendszerint 60–80 ezer érdeklődőt vonz, de összesítettek már százezres rekordot is.

A jól kitalált rendezvények komolyan hozzá tudnak járulni vidékünk ismertetéséhez, tudatosan próbálják általuk Háromszék márkanevét építeni, mert a tematikus fesztiválok vonzzák a fővárosi sajtót is.

A Szent György Napok egyik erőssége még mindig a találkozások pillanata, egy rendezvény pedig a jó programkínálat miatt lehet jó. Szerinte meg kell fontolni, mi az, ami felsorakoztatható a Háromszék márkanév mögé: az Almási-barlang, a Szent Anna-tó, Bálványos- vagy Sugásfürdő, de választ kell keresnünk arra a kérdésre is, hogy az elmúlt 28 évben mit sikerült „eladnunk”, értékesítenünk azokból az idegenforgalmi adottságainkból, amelyekkel rendelkezünk. Nem sokat, vagy finomabban fogalmazva, nem eleget – vélekedett. A márkanév mellé jelzőket, fogalmakat, üzeneteket, olyan marketingfogásokat kell kitalálni, amelyek pozitív híreket gerjesztenek. Fontos, hogy Háromszék térségként beazonosítható legyen, mert míg Szeged hallatán a paprika jut eszünkbe, Makó esetében pedig a hagymára gondolunk, Háromszék hallatán egyelőre bizonytalan, hogy mi társul ehhez a névhez. Ő maga a kürtőskalácsban látna fantáziát, megjegyezve, az a cél, hogy ha bárhol elhangzik Háromszék neve, jusson eszünkbe egy fogalom.
László Endre, a Székelyföld Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter elnöke megjegyezte, hogy az idegenforgalmi szakmában „élményeket és álmokat árusítunk”, szólt a szakmai szervezetek szerepéről, illetve a turisztikai adóban rejlő lehetőségekről.

Ez az adótípus nem kötelező, de Kovásznán például élnek a lehetőséggel, és a személyenkénti egy lejből 2017-ben 511 610 lejes bevételt könyveltek el, ezt az összeget a térség fejlesztésére fordíthatják.


A turizmus lélekre való hatását ecsetelte a Tarpáról érkezett Pápai Ferenc, aki 1977 óta kalauzol magyarországi látogatókat Erdélyben. Több ismeretterjesztő kiadvány, illetve tematikus térkép szerzője, és sorolja az irodalmi idézeteket, amelyeket mindig a megfelelő helyszínekhez illeszt. „Kányádi Sándornak sokat köszönhetek, mert belőle élek”, mondotta, de utalt Márai Sándor és Illyés Gyula erdélyi élményleírásaira is. A Megyünk és örülünk Erdélynek című kötetben magyar írók utazási élményei olvashatók, a címadó mondatot pedig Illyés írta 1942-ben, amikor Tamási Áronnal utaztak, „felkészülten és a történelem erejével, fecsegés nélkül”. Az utazásra fel kell készülni, hangsúlyozta, szerinte még az is fontos, hogy mit látunk a vonatablakból, s egyben emlékeztetett néhai Vofkori László székelyudvarhelyi geográfusra, akitől azt tanulta, „dolgozni kell”. A mostani székely gyors kapcsán azt is elmondta, követeljük ki, hogy állítsák vissza a régi menetrendet, mert az jobb, mint a mostani, s mert a közlekedéspolitika egyben nemzetpolitika is. A Mátyás-emlékév kapcsán javasolta, jó lenne egy gróf Mikó Imre-emlékévet is szervezni, hiszen ő Erdély Széchenyije.
A nagyszebeni Maximlian Drăgan egy 2019-ben szervezendő eseménysorozatra hívta fel a figyelmet, akkor ugyanis Szeben Európa gasztronómiai régiója lesz, s ez a 2007-es Európa kulturális fővárosa cím után egy következő fontos éve a térségnek (2007 után az idegenforgalom is látványosan fejlődött), a sajátos, egyedi gasztronómiai programokra 8 659 220 eurós költségvetést biztosítanak. Szebenben felismerték a kultúra fontosságát, a város költségvetésének 11 százalékát ilyen célra fordítják. A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) közösségépítő erejét, hatását Szabó Lilla programigazgató ecsetelte, kiemelve, hogy a 2010 óta évente szervezett rendezvény jótékony hatással volt a kolozsvári magyarságra, illetve az onnan elszármazottakra, ma már a kolozsváriak és a szomszédos települések lakói úgy tervezik nyári szabadságukat, hogy augusztus második felében otthon lehessenek, s tudjanak részt venni a tartalmas, igényesen és változatosan összeállított programokon. Sikerült visszaadni a főteret, illetve más szimbolikus helyszíneket a magyarságnak, s e rendezvény hatására számos szórványtelepülésen szerveznek magyar napokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2018-05-08: Közélet - :

Takarítottak a Rétyi Nyírben

Megtisztították a szeméttől Háromszék egyik legismertebb természetvédelmi területét.
2018-05-08: Kármentő - Demeter Virág Katalin:

Magyarul a légvárban

Még a városnapok hétvégéjén történt, ám azóta is élénken él bennem néhány perc, mellyel a vásári forgatagtól kissé távol, egy kimondottan családoknak kialakított térben gazdagodtam.