A magyarság talán legnagyobb szerencséje, hogy bármely mélységű, általános sokként ható történelmi tragédia is érte, mindig voltak olyan emberek soraiban – a szellemi elit képviselői –, akik képesek voltak számot vetni az adott helyzettel, és tudták, mit lehet és kell tenni a megmaradás érdekében – hangzott el pénteken a Székely Nemzeti Tanács és a székely önrendelkezési harc századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi műsoron a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A többállomásosra tervezett rendezvénysorozat első mozzanata egyben könyvbemutató is volt, az érdeklődők Domonkos László Kratochvil Károly, a székely hadosztály parancsnoka életét számba vevő könyvét ismerhették meg.
Domonkos László bölcsészt, publicistát, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) munkatársát Csoma Gergely szobrászművész kísérte el sepsiszentgyörgyi útjára. Az előadók sajátos módon osztották meg a szerepköröket a rendhagyónak mondható bővített könyvbemutatón, míg Domonkos László nagyrészt a történelmi tényekhez ragaszkodva, a forrásközlés eszközeit is felhasználva tárta közönsége elé gondolatait, Csoma Gergely a lírát és a pátoszt képviselte.
Az első világháború végi erdélyi történések és a következmények megértéséhez nagyjából újabb hatvan évet vissza kell repülni az időben, 1849-ig, a balázsfalvi román nagygyűlések időszakáig, majd az ezekkel kapcsolatos tudást összevetni Kós Károly 1911-ben írott soraival, az ugyanazon a helyszínen „a román kultúra nevében” megszervezett gyűlésről. Így érthetővé válik, miként engedte át a magyarság Erdélyt, illetve pár tíz év alatt milyen átalakuláson esett át a román közösség, szemben „a fáradt erdélyiekkel” – vezette fel Az elfelejtett parancsnok címet viselő könyvének ismertetését Domonkos László.
Noha a könyv egészen élete végéig követi az 1946-ban Magyarországon elhunyt kézdivásárhelyi születésű ezredes útját, Domonkos László az általa vezetett székely hadosztály erdélyi ellenállásához köthető, mintegy öt hónapos korszakba nyújtott betekintést, a Monarchia zászlaja alatt harcoló magyar csapatok 1918 novemberében történő hazatértétől, Kratochvil Károly Erdély főparancsnokává való kinevezésétől, illetve a román csapatoknak Székelyföldre való bevonulásától kezdve, a székely hadosztály megalakulásán, a történelmi Erdély határán vívott, az ezredes által önhatalmúlag elrendelt honvédő ellenálláson keresztül egészen a kényszerhelyzetben elfogadott devecseri fegyverszünetig, amely egyúttal a székely hadosztály végét is jelentette.
Domonkos László viszonylag részletesen kitért Kratochvil Károly katonai döntéseire, amelyeket stratégiai és taktikai szempontból gyakran Bem József erdélyi hadjáratában hozottakhoz hasonlítanak, és amelyek révén több mint három hónapig gyakorlatilag egy helyben tartották a román haderőt a többszörösen kedvezőtlen belső (a magyar kormányok viszonyulása, a Tanácsköztársaság uralma) és külső (az antant többszöri beavatkozása) körülmények dacára.
Ismertetője zárásaként Kratochvil Károly utolsó, a fegyverletételt elrendelő hadiparancsából kiindulva Domonkos László a dokumentumban felsorolt, egyebek mellett a szabad hazatérést is garantáló ígéretek kapcsán az 1918. december elsején elhangzottakra is reflektált, rámutatva: az elmúlt száz évben ezeket igyekeztek elfeledni, ezért folyamatosan emlékeztetni kell.
Ennek megerősítéseként Csoma Gergely fel is olvasta a kiáltványt, majd Kós Károly Kiáltó szó című írásából idézett részleteket. Utóbbi kapcsán Domonkos László rámutatott: a Kárpát-medencei viszonylatban a nemzeti önrendelkezés, az autonómia lehetősége először 1945 után teremtődött meg a gyakorlatban, paradox módon a kommunizmus ideje alatt, majd az 1990-es évek elején újból előtérbe került papírra is vetett konkrét koncepciók formájában, és szerencsére tovább él. Megvalósításához hasznos lenne az egykori erdélyi polihisztor tanácsait alaposabban megfogadni – fogalmazott a kutató.
