Jöttek és máris visszatértek a csíksomlyói búcsúról az anyaországból indult zarándokvonatok, a székely gyors és a Mária Boldogasszony. Az út Szombathelytől Csíkszeredáig és még tovább tartott, több száz kilométeren át azon a sínpáron, amelyet még a régi magyarok építettek elejétől a végéig.
A mi vonatunk, a „székelyföldi autonómiaszerelvény”, amely ez év január 8-án indult hosszú útjára Kolozsvárról ,,már” meg is érkezett Bukarestbe, de ott megfeneklett útja, sehogy sem tud továbbhaladni Székelyföld felé. A román szenátus, a nacionalista politikusok vétója, a törvényhozói tanács, az alkotmánybíróság stb. annyira behúzták a vészféket, hogy az egyelőre nem tud felszabadulni. Az autonómiastatútum és a vonat érdemi vita nélkül került mellékvágányra.
Hogy mi az igazi oka annak, hogy Erdély Romániához való odacsatolásának századik évfordulóján sem vagyunk érdemesek a székelyföldi autonómiára, önrendelkezésre az ország határain belül, hát azt csak a jó Isten tudja igazán! Nekünk, székely magyaroknak ez lenne talán az utolsó lehetőségünk, hogy nemzetünk fennmaradjon, kultúránkat, értékeinket megőrizhessük.
Ráadásul a helyzet nemhogy javulna, hanem hovatovább romlik. Burkolt és nyílt fenyegetést tartalmazó megnyilvánulásokban: tiltják a székely zászlót, levetetik a magyar feliratú táblákat, hivatalokban csak a román nyelv használható, a sport- és kulturális eseményeken a huligánbandák – talán ,,sugallatra” – gyűlölködő, szidalmazó, megalázó szövegeket ordibálnak szét – felénk. Nem beszélve a marosvásárhelyi katolikus gimnázium sorsáról vagy az orvosi, gyógyszerészeti egyetem elsorvasztásáról, beolvasztásáról.
Érdekes, hogy a moldovai sofőrök Bukarestig meneteltek, követelve egy új autópálya megépítését a Moldovai Köztársaság határától egészen Marosvásárhelyig a Keleti-Kárpátok hágóin át. Kívánságuk óriási pénzösszegbe kerül, de forrás lenne az EU-tól, és erről a problémáról legalább vitatkoznak a román kormányban – ám a mi székelyföldi autonómiánk már oly sokszor és oly nagyvonalúan ítéltetett elutasításra.
És ugyanilyen elutasításra ítéltetett sajnos egy egyszerű híd építése a Feketeügy folyón át a szentivánlaborfalvi határban, létfontosságú mezőgazdászoknak. Hiába van rá „pénzalap”, a kivitelezésre a bukaresti Natura 2000 nem adja áldását? Egek ura, ha még erre is Bukarestből kell engedély!
A kérdés most már (ismételten) csak az, hogy még meddig halogatja a román hatalom az autonómia kérdésének rendezését. Vagy nekünk is Bukarestbe kell felvonulnunk különvonattal, hogy azt az ott várakozó autonómiavonattal összecsatoljuk, és azzal térjünk haza százesztendőnyi késés után?
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
