A kicsengetés hetében a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolába látogattunk, s szóba álltunk a matematika-informatika szakos diákokkal, akiket arról kérdeztünk, milyennek látták iskolájukat, illetve milyen reményekkel vágnak neki felnőtt életüknek. Minden bizonnyal teljesebb, színesebb képet kaptunk volna, ha a véletlenül nem az iskola talán legjobb eredményeit elérő gyerekeket tömörítő osztályába lépünk be, ahol jóformán mindenki arról számolt be, felsőbb tanulmányokat folytatna, de az, hogy nyitott, vidám és jó képességű fiatalokról írhattunk, talán nemcsak minket, de másokat is örömmel tölt el.

Kicsi és jó közösség

Az osztálynak csak tizenegy végzőse van. Négy esztendeje még tizenheten indultak, ám néhányan elköltöztek, mások meg úgy érezték, jobb, ha más szakra iratkoznak át. Osztályfőnökük, Kékesi-Keresztes Lujza magyar szakos tanárnő nem titkolja: igencsak elégedett ezzel a nemzedékkel, akiket pályafutása legjobbjainak tart. Akácsos Boglárka Júlia, Balázsi Erika, Bálint Adolf, Baló Lóránd Lajos, Bardocz Szilárd Zsolt, Benkő Beáta, Gál Szilvia, Kovács Mihály Norbert, Kövér Fruzsina, Tókos Tamás, Tüzes-Bölöni Noémi – mindegyikükről tud valami jót mondani. Tanulmányi előmenetelükkel nemhogy nem volt gond, de sokrétű érdeklődésük miatt számos, nem feltétlenül a szakukkal megegyező tantárgyversenyen is kitűnően teljesítettek. Nem csoda tehát, mindannyian abban bíznak, az érettségi nem állítja majd őket áthághatatlan akadály elé. Azt elismerik: a román vizsga „rázósabb” lesz, de ez némileg természetes is: idegen nyelvet és irodalmat gyakorlás nélkül az iskola falai közt nehéz olyan szinten elsajátítani, hogy magas színvonalon és igényesen írásban és szóban is ki tudják fejezni magukat.

Az elmúlt négy esztendőre szívesen emlékeznek vissza. Úgy vélik, nem csak osztálytársak és barátok voltak.

Szerették az iskolát és tudásukat átadni igyekvő tanáraikat is.

Kérésünkre osztályfőnöküket emelik ki, aki nem elégedett meg azzal, hogy jó tanár legyen, de iskolán kívüli tevékenységet is biztosított számukra – például megszervezte, hogy minden évben bérletesként jussanak el a Tamási Áron Színház előadásaira –, s kiállt mellettük akkor is, amikor talán nem érdemelték meg. Kedvenceik közé tartozott még Hegedüs Enikő és Attila is: a románt, illetve informatikát tanító házaspár közvetlenségét és szakmai elkötelezettségét említik fontos értékként.

Egységesen vélték úgy, az iskola azért többet tehetett volna értük azáltal, hogy nem kizárólag az elméleti tudásuk bővítésére figyel oda, hanem szunnyadó tehetségükre és egyéb, talán nem annyira látványosan megmutatkozó, de értékes képességük felfedezésére is hangsúlyt fektet.

Egyetemre készülnek

Amikor szóba kerül, hogy ki miként képzeli el jövőjét, a legtöbben határozottan jelentik ki: egyetemen folytatnák tanulmányaikat.

Pályaválasztásukban elsősorban érdeklődési körük játszott szerepet, és nem a jövőbeli karrier lehetősége.

Hogy mivé szeretnének válni? Építészmérnöki, fogorvosi, informatika, közgazdasági, sporttanári, alkalmazott matematikusi szakra felvételiznek, pszichológusok ketten is lennének, és az sem kizárt, rendőr is kikerül soraikból.

Az egyetem kiválasztásakor elsősorban annak hírnevét vették figyelembe, de szempont volt az is, hogy földrajzilag milyen messze esik lakhelyüktől. Az erdővidéki fiatalok elsődleges célpontja a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, de egyre népszerűbb Marosvásárhely is, ami eddig az orvosi és gyógyszerészeti szak miatt volt keresett, ám újabban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is vonzó. Sokat számít, hogy a néhány évvel előttük járók jó véleménnyel vannak a legfiatalabb magyar egyetem kínálta lehetőségekről és a tanárokról, olcsóbb a lakhatás is, ráadásul autóbusszal alig négy óra alatt elérhető közelségben található.

Erdélyben maradnának

Felvetődik, mihez kezdenek, amint elvégezték az egyetemet? Némileg meglepő módon egyikük sem mondta azt, hogy külföldön szeretne élni, sőt, még csak Magyarországig sem mennének – nem érzik úgy, hogy ott, az idegenben feltétlenül jobb lenne.

Az viszont szinte biztosra vehető, hogy zömük nem tér már vissza Erdővidékre.

Szeretik szülőföldjüket, de úgy érzik, itthon nem biztosítottak azok a feltételek, mint például már Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában vagy esetleg Brassóban – úgy látják, ezek a városok szakmai kiteljesülésüket is lehetővé tennék. Mert nem elég számukra csak az, hogy viszonylag tisztességesen megfizetett munkahelyük legyen, hanem fontosnak tartják a kihívásokat is.

Megállják helyüket

Kékesi-Keresztes Lujzának meggyőződése, hogy „gyermekeit” bárhova is sodorja a sors szele, megállják helyüket: képességeik kiválóak, fiatal koruk ellenére gondolkodásuk felnőttre vall, becsületesek és szívük teli jóérzéssel. Már kilencedikes korukban érződött egymáshoz való viszonyulásukon, jó baráti társaság lesz belőlük, s nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz sem, hogy valódi közösségé formálódjanak.

„Kezdetektől szerették, elfogadták egymást és közös értékeket vallottak, mindamellett jól tanultak és érezhetően érettek voltak. Ha valamit felvetettem, biztos lehettem abban, válaszaik komolyak és megfontoltak lesznek, érdemes azokat figyelembe venni. Biztos vagyok benne, közülük nem egy vagy kettő fogja sokra vinni, hanem jóformán mindannyiuk. Köszönettel tartozom nekik a jó munkáért, az önzetlenül adott szeretetért és élményekért, szüleiknek pedig a folyamatos támogatásért és iskola melletti elkötelezettségért” – mondotta osztályfőnökük.