Az új fogalommal könnyen és emlékezetesen megismerkedhetünk, csupán el kell indulnunk a Sepsiszentgyörgy—Csíkszereda útszakaszon, s a látványba — egyelőre — csak beleborzongunk, de majd jön az ősz és a tél, megérkeznek a tavaszi hőingadozások is, éjjel fagy, és nappal megenged, s akkor nézzük meg csak, mennyit kell szirénázniuk a mentőkocsiknak, amíg a nyomvályúk miatt karambolozó és balesetet szenvedő pácienseket begyűjtik oda, ahol a szenvedő alany csontjait s egyéb sérült részeit még így-úgy összerakják, ha állapota ezt lehetővé teszi.

Nálunk most állt elő az a helyzet, hogy a nagy kapacitású, húsz-harminc tonnás kocsik egyszerűen szétnyomják a Trabant vagy a Dacia súlyára tervezett aszfaltutat, s darabokra törik a könnyűtankra szabott betonutakat is. Az aszfalt tönkretételéért elsősorban az Olt menti bányaművelés a felelős, ahonnan menetrendszerűen szállítják billenőkocsikkal a kiváló kőzúzalékot, de útjaink olyan gyenge minőségűek, hogy kisebb forgalom esetén is beadnák a kulcsot.

A nyomvályús utak esős, fagyos időben kormányozhatatlanná tehetik különösen a könnyű gépjárműveket. A magyarországi baleseti statisztikában a nyomvályúk okozta balesetek igen gyakoriak. Erre fel kell készülnünk nekünk is. Az említett útszakasz — Sepsiszentgyörgy—Csíkszereda — rehabilitálására az előkészületek láthatóak, de amilyen mértékben mennek tönkre az utak, a nálunk alkalmazott technológiával és félmegoldásokkal fel kell készülnünk a legrosszabbakra. A júliusi kánikula napjaiban egyik óráról a másikra nyomták szét az utat a teherkocsik. Groteszk és abszurd helyzet az is, hogy az útjainkat széttaposó, életünket veszélyeztető utak tönkretevői az adólejeket sem hagyják nálunk, a befolyó pénzekből egyelőre máshol építenek utakat.