– Hogy kerültél Szentgyörgyre?

– Szabadúszó színészként dolgoztam Budapesten, amikor találkoztam egy felhívással, amelyben színészt keresett az M Stúdió egy előadáshoz. A hirdetés szerint prózai alapú produkció lett volna, így bár a mozgáskultúrám nem volt túl fejlett, jelentkeztem és felvettek. Végül mozgásszínházi előadás készült Barta Dóra rendezésében, én pedig vért izzadtam a próbákon, de megismertem a férjemet a színháznál, és ez enyhítette a próbaidőszak nehézségeit…

– Hol végeztél, hol dolgoztál, mielőtt a hirdetést megláttad volna?

– Amikor elvégeztem a középiskolát, egyetlen színművészeti egyetem volt Magyarországon, ahová ezer emberből tizenkettőt vettek fel, és ezek felét protekcióval… Ezért inkább a veszprémi egyetem színháztörténet szakára felvételiztem, és harmadéven – az egyetem mellett – jelentkeztem kóristának a szolnoki színházhoz. Eldöntöttem, hogy magam fogom kitaposni az utamat a színpad felé. Az egyik előadásban volt egy pici énekes szerep, én pedig felmentem az igazgatóhoz remegő lábakkal, és mondtam neki, hogy eljátszanám, mert nagyon szeretnék színésznő lenni. Megkaptam a szerepet, aztán elkezdtek más előadásokban is foglalkoztatni. Később átszerződtem a Veszprémi Petőfi Színházhoz, de ott nem éreztem jól magam, ezért hazaköltöztem Budapestre. Egy idő után azonban újra hiányozni kezdett a színház, és amikor láttam egy hirdetést, amelyben szereplőket kerestek egy előadáshoz a budapesti Nemzeti Színházba, jelentkeztem az esélytelenek nyugalmával. Kiderült, hogy Szolnokról ismer a rendezőasszisztens, és felvettek. Az volt életem legjobb munkafolyamata, alig hittem el, hogy a Nemzeti Színházban játszom olyan színészekkel, mint Kaszás Attila, Kulka János, Schell Judit, Gazsó György egy Mohácsi János által rendezett előadásban. Ezután több produkcióban is játszottam a Nemzetiben, mellette pedig tévéztem. Rájöttem, hogy ha több lábon állok, nem vagyok kiszolgáltatott. Később leszerződtem egy évre a KoMa nevű független társulathoz, dolgoztam Nyíregyházán, Kecskemétem, és megtalált a Hólyagcirkusz társulat is, amely nagyon különleges csapat volt. Sok jó produkcióban vettem részt, játszottam az Intim fejlövés című filmben is, amely a 2008-as filmszemlén megkapta a legjobb első filmes díjat. Jó volt a szabadúszó lét, sokféle inger ért, de egyszer csak elkezdtek bezárulni a kapuk, megcsappant a független alkotók támogatása, megszűnt a Hólyagcirkusz… Akkor jöttem Sepsiszentgyörgyre.

– Úgy tudom, hogy rádióztál is.

– Igen, a tévéhez a rádión át vezetett az út. Amikor eljöttem a veszprémi színháztól, egy ideig adminisztratív munkát végeztem a Magyar Rádiónál, aztán kaptam egy állásajánlatot az MTV-hez, ahol kezdetben ugyancsak adminisztratív munkát végeztem, de végül felvettek a Kultúrházhoz, egy nagyon színvonalas műsorhoz. Ott tanultam meg az újságírói szakma alapjait. Később, amikor a Nemzetiben dolgoztam, egy turisztikai műsort szerkesztettem és vezettem, amit az ATV és az Echo TV is sugárzott. Azóta is megmaradt ez a színház-média párhuzam az életemben, jelenleg a Marosvásárhelyi Rádió Kultúrpresszó című műsorának dolgozom.

– A színházvonal jelenleg miben áll?

– Jelenleg a kézdivásárhelyi színház Bigámia című előadásában játszom, és van két óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló egyéni előadásom. A lányom születése után egy ideig nem volt időm a színházra, aztán, amikor beiratkoztunk az óvodába, megkívántam, hogy gyerekeknek játsszam. Kántor Pétert nagyon szeretem, így az ő versei alapján kitaláltam egy kicsiknek szóló interaktív előadást. Nem gondoltam, hogy ekkora élmény lesz, csodálatos, hogy mennyi szeretetet kap az ember a gyerekektől. Idén egy másik előadásom is készült Finy Petra gyerekverseiből, ami egy kicsit más jellegű, de ezt is nagyon szeretik a gyerekek.

– Mivel foglalkozol a legszívesebben?

– Mindig mással. Éppen ezt a sokféleséget szeretem az életemben…

– Milyen Sepsiszentgyörgyön élni Pest után?
– Szentgyörgy nagyon élhető város. Több magyarországi vidéki városban is megfordultam, de ezek a közelébe sem érnek. Budapest-szintű kulturális élet van itt, azzal a különbséggel, hogy amíg egy nagyvárosban sokkal jobban el van szeparálva az ember a jó dolgoktól, itt minden az orrunk előtt történik.

– További terveid?

– Szeretnék egy kicsit ráállni a zenére is. Hatéves korom óta hegedülök, Budapesten énektanárhoz jártam, itt pedig igyekszem részt venni a dzsessztáborokban. Jelenleg Gáspár Csabához is járok dzsesszhegedűre. Valójában nem tudom, hogy mit szeretnék kezdeni a zenével, talán csak azért vonz, mert ilyen vagyok: szeretem nyitogatni a kapukat.