Barta Dóra rendező-koreográfus nevéhez az M Stúdió két korábbi nagy sikerű produkciója fűződik: 2012-ben A pert, 2014-ben pedig a García Lorca háza című előadást rendezte a társulatnál, alkotói világa pedig különleges színfolttal gazdagította a M Stúdió nyelvezetét és repertoárját. A most készülő Danse Noir című előadás a negyvenes évek „fekete szériáját”, a film noir világát idézi, mely kifejezést elsősorban a hollywoodi bűnügyi drámák, krimik jellemzőjeként használják. Az ilyen filmek hangulata általában borongós, baljóslatú, amit az éles árnyékok és a szinte állandóan hallható háttérzene is felerősít.
Az előadás által feldolgozott történetek középpontjában végzetes nőalakok állnak, és mindegyik mögött felfedezhetünk egy másik, sokkal régebbi történetet is, hisz a femme fatale (végzet asszonya) alakja végigkíséri az egész európai kultúrát. Az erotikus és érzéki csábítás, amely a nők alakjához tapad a Biblia óta, az intellektuális férfit a végzet asszonya karjaiba taszítja, megfosztva őt józan ítélőképességétől. A Danse Noir ezt a végzetes „táncot” mutatja be, korokon átívelve, Ovidius és Hésziodosz mitologikus történeteit vetítve rá napjaink emberi viszonyaira. Rengeteg apró történet bukkan fel, sok szarkazmussal és iróniával, hiszen férfi és nő „sötét” viszonya az évezredek alatt mit sem változott. „A végzet asszonyának megítélése nem lehet egyoldalú: egy-egy feketével festett történetben mindig ott van a férfi, aki ugyanúgy hibás, mint a bűnösnek kikiáltott nő” – vallják az alkotók a bemutató kapcsán kiadott közleményben.
Barta Dóra rendező lapunknak elmondta, azért tűnik bizarrnak ez a téma, mert nincsenek rá konkrét válaszaink, csak közhelyként megfogalmazott téziseink, amelyek általában leegyszerűsítik azt az igen bonyolult problémakört, amely a femme fatale figuráját meghatározza. „A leginkább az érdekelt, hogy milyen érzéki, érzeti vagy energiaáramlások mozgatják ezt az örök érvényű témát. Az előadás többnyire komoly tartalmakat érint, de ott van benne a humor, irónia vagy szarkazmus lehetősége is, és bízom benne, hogy ez a textúraváltakozás ad egy furcsa vibrációt a produkciónak” – fogalmazott a rendező, hozzátéve, hogy a felhasznált irodalomra azért volt szükség, mert izgalmas volt behozni egy-két konkretizált pillanatot ebbe az egyébként inkább filozófiai kérdéseket feszegető munkába. Mint kifejtette, nagyon érdeklik az áthajlások a próza és a mozgásszínház között, és mivel az M Stúdió mindkettőt uralja, ebben a tekintetben könnyű dolgozni velük. Ezúttal azonban egy trendkövetőbb mozgásformával kísérleteztek, ezért mindannyian sok újdonsággal találkoztak a próbák során, annak ellenére, hogy ez volt a harmadik közös munkájuk.