Ez a folyamodvány bonckés alá veszi nemcsak a székely, de az erdélyi társadalom sokféle vonatkozását, s felvázolja a fejlődést gátló feudális társadalmi szerkezet visszahúzó szerepét, sok esetben pedig megoldásokat is kínál a bajok elhárítása tekintetében. A vitaanyag két részből tevődik össze: egy általános kérdéseket felvető és egy, a helyi székely társadalmat leginkább érintő megoldásra váró feladatokat összesítő jegyzékből. Jelentőségében ez az okmány túlmutat egy egyszerű beadvány keretein, ugyanis össztársadalmi elégedetlenségeket fogalmaz meg. Többször is ismétlődik a figyelmeztetés a követek felelősségét illetően egyik vagy másik felvetésük sikeres fenntartása érdekében, ilyen például a katonaságot érintő sokféle igazságtalanság felszámolása, vagy a közhivatalok betöltésében az egyenlőség elvének a tiszteletben tartása, mert ekkorra már Háromszéken református többség alakult ki, mégis a hivatalokban inkább katolikusokat alkalmaztak. Az igazságszolgáltatásban a széki közgyűlést tekintették elsőfokú bíráskodási fórumnak, fellebbviteli hatóságként pedig a derékszék szolgált, ezért várják el követeiktől, hogy az időközben felfüggesztett széki közgyűlés bíráskodási jogosultságának továbbvitelét kiharcolják. Az anyaszék és a főkormányszék is Miklósvárszék kiváltságainak gyengítésére törekedett, ebben az esetben is a követek kötelességének tartották a tájegységnek kijáró előjogok maradéktalan védelmét.

Ennek az átfogó, elemző, de megoldásokat, reformokat is felkínáló előterjesztésnek az volt a fő hiányossága, hogy csak a székely társadalom két osztályának, a nemességnek és a katonaságnak a kérdéseivel foglalkozott, figyelmen kívül hagyta az akkorra már tetemes számúvá duzzadó jobbágynépesség panaszait.

Az 1834—35-ös országgyűlés azonban alig foglalkozott a székelységet sújtó sokféle megprobáltatással. Néhányan felszólalásukban ugyan érintették a székelység sérelmeit, anélkül azonban, hogy ez valami változást előidézett volna az itt élők szociális helyzetének javulásában. Hilibi Gál László főkormányszéki tisztviselő szerint a székelység nem számarányának megfelelően nyert képviseletet a diétában, ezen kellene változtatni. Henter János, Csíkszék követe bírálta Háromszék és Csíkszék vezetésének érdektelenségét az országgyűlés munkálataival kapcsolatosan, ugyanis egyik részről sem vettek részt a szék vezetői annak munkálatain, s ha ehhez még hozzászámítjuk a követek gyakori hiányzásait, nem meglepő a székely érdekképviselet sikertelensége. A székely nemzetgyűlések újraindítását tartja szükséges feladatnak, már csak azért is, hogy az időközben keletkezett joghézagokat lehessen pótolni. Jancsó János kézdivásárhelyi követ is a székely nemzetgyűlések mielőbbi felújítását sietteti.

A reformkori eszmék táplálta lelkesültség szellemében összeülő országgyűlés munkálataiban a változások, a reformok, a megújulás iránti igény a jellemző. Ha a székely székek panaszai eddig nem elég hangsúlyosan voltak jelen az országgyűlésben, ettől fogva a követek egyre gyakrabban hangoztatják véleményüket az országot, különösképpen pedig a képviseletüket érintő, a gazdaság és a társadalom modernizálását igénylő folyamatokról. A székgyűléseken is egyre nagyobb teret szentelnek a követek felkészítésére, valamint az eredményesség számonkérésére. Az általuk küldött tudósításokat megkülönböztetett fontossággal kezelik. Külön székgyűléseket hirdetnek a követek választására, illetve tevékenységük elemzésére. A szabadságharcot megelőző évek diétáin a Háromszék társadalmát foglalkoztató, megoldásra váró, a polgári átalakulás szempontjából fontos kérdések közül is a legfontosabb a határőrség szerkezeti átalakításának és intézményi megreformálásának a véghezvitele volt. Egyéb változtatást igénylő felvetéseik a következő tárgykörökre vonatkoztak: a magyar nyelv használatának kiszélesítése az élet minden területére; a mezővárosok autonómiájának kiterjesztése; Bardocszék Miklósvárszékkel való egyesülésének elősegítése egy önálló törvényhatóság létrehozása által; gazdasági haladást pártoló egyesületek alapítása; népoktatási, kisdedóvó, egészségügyi intézetek meghonosításának kezdeményezése és nem utolsósorban — a közvélemény élénk érdeklődése közepette és a magyarországi vármegyék közgyűlései körleveleinek hatására is — Erdély Magyarországgal való egyesülésének véghezvitele.

A minél hitelesebb tájékoztatás érdekében az 1842. február 8-án tartott székgyűlésen állandó választmány létrehozását javasolták, mely testületnek feladatául szabták az országgyűlés munkálatainak figyelemmel követését, és elemzések után összefoglaló anyagok segítségével a rendek tájékoztatását kellett hatékonyan elősegítenie. A követek által elvégzett munkával elégedett háromszéki rendek több alkalommal is bizalmat szavaztak régi képviselőiknek, így 1846-ban megújították tisztségükben báró Apor Józsefet és Bartha Károlyt. 1847-ben aztán Bartha Károly követi meghatalmazásáról lemondott, és 1847. április 14-én Sepsiszentgyörgyön a székházban tartott választási közgyűlésen Székely Károlyt jelölték helyére. Időközben Apor József követi teljesítményével szemben is elfogyott a bizalom, és a magatartásával elégedetlen háromszéki képviselet a következő nyilatkozatot fogalmazta meg: ,,báró Apor Józsefnek az országgyűlésről hosszabb idő alatti elvonulásáért igen számos ezen széki egyének több izben kijelentett türelmetlen panaszuk következéséül kénytelenek vagyunk főkirálybíró uramat kérni, hogy mivel a követ felszólításunkra is az országgyűlésen megjelenni nem igyekszik, ottani megjelenésére felszólítani, vagy más követ küldésére kellő utat nyítani".

Az 1846. agusztus 10—11-én tartott háromszéki közgyűlésen a frissen megválasztott követeket olyan útravalóval látják el, hogy azok hatékonyan képviseljék a lakosság akaratát, a hazát és kis közösségüket az éppen soron lévő kérdésekben, mint a magyar nyelv használatának kiterjesztése vagy Erdély Magyarországgal való egyesülésének előmozdítása, és különösen fontosnak tekintették a székely határőr katonaság sorsának megnyugtató rendezését. Csíkszékben is hasonlóan gondolkodtak a katonáskodás könnyítéséről, és 1846. augusztus 19-én a Csíksomlyón tartott közgyűlésen országgyűlési követeiknek utasításul adták, hogy indítványozzák székely nemzetgyűlés összehívását, ahol a háromszékiekkel közös érdekképviseletnek feladatául szabták, hogy javasoljanak lépéseket a határőrség megreformálására. Háromszéken aztán tovább fűzték a csíkiak gondolatmenetét, és a 1846. november 14-i közgyűlésen javasolták a folytonos kapcsolat tartását a két törvényhatóság között az egységes fellépés összehangolásáért, ennek értelmében az országgyűlési követeket is a közös cél méltó képviseletének szellemében kellett felkészíteni.

Az 1840-es éveket Háromszéken a nemzeti öntudatra ébredés évtizedének is nevezhetjük. A hatóságok a magyar nyelv használatát a társadalmi-politikai élet minden területére megpróbálják kiterjeszteni. E logika mentén a sepsiszentgyörgyiek, de Háromszék igazgatása sem hajlandó a brassói tanáccsal többet németül levelezni. Az országgyűléseken arról is vitáznak, hogy a főhadvezérség a főkormányszékkel és a székek területén lévő minden elöljárósággal magyarul levelezzen, és az erdélyi ezredeknél a vezényszavakat magyarul is használhassák. Az 1846 augusztusában tartott háromszéki közgyűlésen rossz tapasztalatok birtokában szentelnek fontos teret a nyelvkérdésnek, és ajánlják országgyűlési követeik különös figyelmébe: ,,semmi sem hasznosabb, mint egy nemzetnek léte biztosítékáért nyelvéért harcolni, igyekezzenek minden módot felhasználni arra, hogy a magyar nyelv diplomatikai állását, melyből törvény által soha ki sem szoríttatott, mentől előbb visszakapja, és ezáltal nemzeti létünket szilárd alapokra gyökereztetni törekedjenek".

Nemcsak a nemzeti önbecsülés szükségességének fontossága van jelen a székelység gondolkodásában, de a közös sors és az összetartozás ösztönző ereje is a csíkiakkal való együttműködés szorosabbá tételének irányába mutat. A székely vidékek közötti közös vonások és az összehangolt cselekvés lehetősége, valamint az egységes képviselet kialakítása érdekében a jó emlékű Székely Nemzeti Gyűlések újjáélesztését sürgetik. 1841-ben Csíkszék jött a javaslattal: a rendek országgyűlési követeiknek adnának utasítást, hogy a szokás szerint a hivatalban lévő legöregebb főkirálybíró által összeszólítandó Székely Nemzeti Gyűléseket megújítva gyakorolhassák. 1846-ban Háromszék közgyűlése követeit olyan utasítással látta el, hogy ha Marosszék indítványozná a Székely Nemzeti Gyűlések újbóli szervezését, pártolják, ha amazok ezt az országgyűlésen szóba nem hoznák, tegyék meg ők.

Az általános megújulást érintő kívánalmak mellett sajátos kistérségi fájdalmak is helyet kaptak a honatyák vitafórumán. Kézdivásárhely mezőváros, régi vágyának hangot adva, kérvényezte az országgyűléstől városi fokozatának magasabb szintre emelését. A városvezetés úgy gondolta, hogy gazdasági, kereskedelmi fejlődése többre érdemesíti taxás városi besorolásánál, nemcsak kézműipari fejlődésére lett volna jó hatással a szabad királyi városi rang elnyerése, hanem a határőrség egyre nyomasztóbb eluralkodásától való menekvést is csak ily módon érhették volna el. Az a furcsa eset történt viszont, hogy az országgyűlés 1841 decemberében jóváhagyta a kézdivásárhelyiek kérését, de Háromszék követeinek ellenállása következtében a határozatot felfüggesztették. A szék követei közgyűlés azonnali összehívását kezdeményezték egy hivatalos álláspont kialakítása céljából. 1842. december 26-án Apor József és Bartha Károly országgyűlési tudósításaikban saját érdemüket hangsúlyozták Kézdivásárhely magasabb szintű besorolásának megakadályozásában: ,,Kézdivásárhelynek szabad királyi várossá emeltetése el vala határozva, mindazon által mivel Kézdivásárhely ezáltal, mind törvénykezés mind közigazgatás tekintetében Háromszék törvényhatósága alól kibontakozna, szükségesnek véltük az említett határozat ellen is a tárgynak újra fontolása alá vételét és kérelmünknek feleletünk megtétele végett való közlését kérni. Ugyanezért a múlt ülési határozata a rendeknek ezuttal függőbe hagyatván, azon irományok a rendszeres bíráló bizottságnak oly utasítással adatnak vissza, hogy azokat az érdekelt háromszéki követekkel közölje, s teendő észrevételüket vizsgálat alá vévén, vélekedés adás mellett terjessze újból a rendek elejibe, tisztelettel kérjük a rendeket méltoztassanak tudosításukat ez iránt mentől elöbb megtenni, hogy feleletünket ahhoz alkalmaztassuk, részünkről károsnak látjuk Kézdivásárhelyre nézve közükbe a juss regium bevételét, mint nemes Há­romszékre nézve azon városnak törvényhatóságunk alól való kimenekülését."

Az 1846. augusztus 10—11-i székgyűlésen a rendek egységes álláspontot fogadtak el Kézdivásárhely vágyálmának elutasítását illetően: ,,Kézdivásárhelynek a királyi városok sorába emelését érdeklő folyamodásának mondjanak ellent, nem lehetvén a Székelyföld természetét ezáltal változtatni, egyéb iránt se lévén azon közönség semmi tekintetben arra képesítve, hogy királyi várossá felemelkedhessék." A székgyűlésen megfogalmazott vélemény, valamint Há­romszék országgyűlési követeinek ellenséges magatartása megfosztotta a várost a siker mindenféle esélyétől.