Ilyen és hasonló kérdések tucatját tették fel azok, akik az Agrosic Közösségek Közti Társulás által a hónap elején szervezett háromnapos szalmabálaház-tanfolyamon részt vettek. Az igencsak népszerű eseményről – Háromszéken kívül Székelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, de még Bukarestből, sőt, a Duna-deltából is érkeztek – senki sem távozott válasz nélkül. Talán nem kell nagyon merésznek lennünk ahhoz, hogy kijelenthessük: a tanfolyamnak köszönhetően térségünk a közeljövőben néhány hagyományos, de mégis modernnek számító házzal bővülhet.

Akár egy „rendes” ház

A tanfolyam első napján az Agrosic ügyvezető igazgatója, Orbán Miklós és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Édler András üdvözlőszavait követően Török Áron építész a fenntartható és a környezettudatos építkezésről szólt röviden.

Mint mondotta, a multik importból származó építőanyagai jól kiválthatóak a helyben megtalálható anyagokkal, amelyek olcsóbbak, ráadásul előállításuk, majd a ház üzemeltetése során is kisebb szén-dioxid-kibocsátással számolhatunk, és sok tekintetben egészségesebb életkörnyezetet biztosítanak családunk számára.

Úgy vélte, bár a törvénykezés nem feltétlenül segíti az átlagostól eltérően építkezni vágyókat – fontos lenne például, hogy a németországi példán elindulva az alternatív építőanyagok szabványosítása megtörténjék nálunk is –, nem lehetetlen célt érni, csak kellő elszántságra és bizalomra van szükség hozzá. Niste Gabriel megyei főépítész a vonatkozó építészei törvénykezés ismertetésekor nem vesztegette a képzésen résztvevők idejét: szalmabálaházak esetében sincs kivétel, a hagyományosnak mondott házat építőkhöz hasonló feltételeknek kell megfelelni, valamint ugyanazon engedélyeket is kell beszerezni. A maga részéről úgy véli, semmi akadálya, hogy a betonalappal rendelkező faszerkezetű ház – bármilyen anyagból is készüljenek falai – megkapja az engedélyt.

T. Kovács Áron műépítész a tervkészítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Nem csak azért kell a terv, mert a törvény megköveteli, de gondokra világíthat rá, azokra megoldásokat adhat, felmérhetjük az építőanyag-szükségletet, meglehetősen pontos becslést kaphatunk az építési időről, kiszámolhatjuk az építési költséget, azaz segíti a kivitelezést – jelentette ki.

A fiatal szakember részleteiben bemutatott, versenyre készült ökoházterven keresztül szemléltette, milyen fontos, hogy a jövendőbeli házat a telek formájához és méretéhez vagy éppen az égtájakhoz igazítsuk – a menedékesebb telek sem feltétlen kedvezőtlen az építéshez, sőt, bizonyos esetekben akár előnyünkre is fordíthatjuk azt.

Javasolta, a jövendőbeli szalmabálaház-építők figyeljenek oda olyan apróságokra is, mint a nap járása, hiszen nem mindegy, hogy nyáron vagy télen süt be több napfény otthonunkba, a környezetünkért az esővízbegyűjtéssel, biztonságunkért pedig a ház gépészetének 12 volton működtetésével tehetünk többet – mondotta.

Elhessegetni a tévhiteket

A képzés főelőadója, Németh János tizenöt éve dolgozik az építőiparban, ebből az utóbbi hat-hétben kizárólag ökoházakkal – előbb mint építő, kivitelező, mostanság tanácsadóként járja Székelyföldet –, nem csoda tehát, hogy ő látja el a gyakorlati vezetői tisztséget is. Lakott már kisebb és nagyobb városban is, de mint mondotta, a legjobban makfalvi otthonában érzi magát, ahol érezhetően „él” és „lélegzik” a ház, az pedig kihat családja mindennapjaira és boldogságukra is.

Örömmel tölti el, hogy nem- csak ő gondolja így, hanem egyre többen vannak, akik úgy vélik, minden tekintetben, az építkezésben is, vissza kell térnünk a természethez – épülnek is szép számban szalmabálából és földből szebbnél szebb házak. Ezek a jó példák hozzájárulnak ahhoz, hogy a természetes alapanyagokkal szembeni előítéleteiket minél többen „lebontsák”.

Fából, földből, nádból, vályogból, szalmából és újrahasznosított alapanyagokból építkezni nemhogy nem szégyen – mert igenis az az általános nézet, hogy azokból csak a szegény ember készít magának házat –, de hasznos is, hiszen általa környezetünket óvjuk, sőt, a saját egészségünk érdekében is cselekszünk, ha nem penészedő, jó páradiffúziós tulajdonságokkal rendelkező, meleg és száraz házban élünk.

Általános tévhit az is, hogy a szalmaház teli van egérrel, patkánnyal, illetve hogy nagyon kell vigyázni a fűtéssel, mert tűzveszélyes. Nem, sem az egér, sem a patkány nem eszik szalmát, s könnyű az ellen tenni, hogy még a téli hideg ideje alatt se telepedjenek meg: az építés során a falba olyan természetes anyagokat is be lehet építeni, amelyek elriasztják őket, de tehetünk sűrűn szőtt hálót is, lelkünk nyugalma érdekében pedig macskát is tarthatunk, s akkor egészen biztosan nem lesz több rágcsáló a szalmaházunkban, mint az átlagos téglaházban lenne.

Tűzveszély? A szalma bár jól ég, de az építkezéskor fagerendák közé szorítják, azaz környezete oxigénszegény, aztán kívül-belül 3–5 centiméter vályoggal fedik. Egy hatóságilag még el nem ismert kísérlet szerint az ily módon elkészített fal közel három órán át bírta a lángok ostromát, s csak 1049 Celsius-foknál kezdett el égni... a fa!

A szalmabálaház előnyének mondható az is, hogy olcsón építhető.

Persze, ha az ember kőművesekkel dolgoztat, sokat nem fog megtakarítani, hiszen a falak értéke a házépítés össz­költségének csak a töredéke –, de miért is tennénk úgy, ha egész sor feladatot végezhetünk el saját vagy kalákázni hajlandó baráti társaságunk keze által? Az alap elkészítésén, az ácsfeladatok és a hálózati vezetékek beszerelésén kívül minden gyermekjátéknak mondható.

A felnőtt férfiaknak és nőknek nem jelenthet gondot a szalmabálák egymásra rakása és be-, illetve leszorítása, az oszlopok melletti hézagok betömése, a föld, víz, homok, szalma és trágya kis mennyiségben való hordása, a gyermekek pedig szórakozásnak fogják fel, hogy azok elegyét jól megtapossák, majd a szalmafalakra simítsák. Ha mindezt sikerül magunknak megoldanunk, a végén nem kizárt, hogy négyzetméterenként csak 50–60 euróval kell számolnunk, de napszámosok fizetése és esetleg a fürdőszobánál igényesebb alapanyagok használata esetén is legfeljebb tizenötezer euróval számolhatunk egy száz négyzetméteres alapterületű ház építésekor.

„Megépítettem, és benne élek”

Lázár Attila háza építésének és az azóta eltelt négy, lakóként eltöltött év tapasztalatát osztotta meg a hallgatósággal. Háza nem nagy, átlagos tömbházméretű, de különleges hangulata van, jó benne lakni – vallja. Hogy miért döntött e nem szokványosnak mondott építkezési forma mellett?

Mert a szalma egészséges, élhető környezetet biztosít, ráadásul olcsón, helyi anyagokat felhasználva lehet építkezni, épületfizikai tulajdonságai kiválóak, és nem utolsósorban környezetvédelmi szempontból kicsi a lábnyoma.

A munkát elkezdeni sem volt egyszerű, mert hiába keresett fel konvencionális építkezésben jártas szakembert, egyikük sem vállalta, hogy megtervezi házát. Rengeteg szakirodalmat olvasott, de a kivitelezésnek csak azt követően mert nekifogni, hogy elméleti tudását Észtországban gyakorlattal egészítette ki.

A ház alapját használt, hulladéknak számító autógumiba foglalt kavicságy, a szigetelését szintén autószervizben dolgozó ismerősétől kapott szélvédők tucatja adja, a ház váza pedig fából van. A falakat szalmából emelte, a jobb stabilizáció érdekében azokat mogyorófa-vesszővel szúrta át, a hézagokat a környékről jelképes összegért vásárolt gyapjúval oldotta meg – fontos, hogy lanolinnal telített, azaz mosatlan legyen, mert ellenkező esetben károkozók támadhatják meg, figyelmeztetett –, a tapasztáshoz szükséges agyag zömét pedig – mivel ez az ősi alapanyag ma már inkább hulladéknak számít – nemhogy ajándékba kapta, de meg is köszönték, amiért elvitte. A ház tetőzetéhez felhasznált némi fóliát is, de a szigetelését a föld és a zöld növényzet adja. Pázsitot nem akart, mert az gyorsabban nő, azért kaszálni kell vagy kecskét kellene odatennie, hogy legeljen – jegyezte meg viccesen –, ráadásul száraz időben akár ki is gyulladhat, úgyhogy hazai szárazságtűrő növények telepítése mellett döntött. A melléjük tett kövek sem kizárólag dekoráció: télen hófogóként „működnek”, azaz a szigeteléshez járulnak hozzá. A ház melegítését szolgálja az is, hogy a belső falakat téglából készítette. A ház fűtését saját maga épített tömegkályhával oldotta meg, de a szalmafalak nem veszik át a hőt, ezért fontos, hogy azok tömör, hagyományos téglából készüljenek – magyarázta.

A ház építése során mesteremberek alkalmazásától nem tudott eltekinteni, a ház műszaki kábelezését is szakemberekre bízta, de meglehetősen sok olyan feladat volt, amit ő és családja meg tudott oldani, a tapasztásnál pedig jól jött, hogy arra könnyű volt szervezni kalákát, mert a sárral való foglalatoskodást gyermek és felnőtt egyaránt szereti.

Bő három éve költöztek be a maguk készítette házba, de ennyi idő múlva is szinte naponta fedez fel valami apró újdonságot rajta – örvend, hogy lakhatja – mondotta előadása zárásaként a csíkcsomortáni fiatalember.

Egészséget a családnak!

A képzés terepgyakorlata Antal András épülő házánál zajlott (fotók). Az Árkos sepsikőröspataki végében épülő házról messziről kitűnik, nem átlagos épülettel van dolgunk. Nem formája tér el a megszokottól, hanem a – még jól látszó – felhasznált építőanyag: szalmabálákból készül. Tennivaló akad bőven: kis csoportokat alkotva készítik a vályogot, a csömpölyeget, tapasztják a falakat, intézkednek a tetőn. Jó hangulatban folyik a házigazdának heteket megtakarító munka – látszik, szívesen végzik a sok tanulsággal járó feladatokat.

A házigazda ötszemélyes családja számára készíti a 14,8 × 6,6 méteres alapterületű, faszerkezetű épületet. Földszintjén nappali, konyha, kamra és fürdő lesz – ez a felnőttek területe –, az emeleten a három gyermek számára három szoba, fürdőszoba és lomtár készül. Az építésnek 2015-ben fogott neki, de ha arról kérdezzük, mikor fejezi be, csak mosolyog, legfeljebb annyit mond, majd...

A kivitelezés elkezdése előtt hosszú ideig a gerendákat gyűjtötte, amikor félre tudott tenni egy-egy teherautóra való pénzt, az erdészetektől vásárolt, a búzatermelő gazdák ingyen adták a szalmát azzal a feltétellel, hogy a mezőről rendesen eltakarít mindent, az ablakok, ajtók és a cserepek is bontásból származnak, a felhasznált építőanyagokat, mint például az agyagot és a földet a ház melletti területről  termeli ki, azaz eddig jóformán alig kellett valamire is pénzt költeni. Az is fontos, ha az embernek építésben jártas rokonai vannak, akik hajlandóak az ácsmunkában segédkezni, és ismerősei, akikre a tapasztásnál lehet számítani.

Nem fél attól, hogy a szalmaház közepén megvesz az Isten hidegétől: a 45 centiméter szalma, a kétszer öt centiméter vályogvakolat, a jól kiterjesztett, csapadéktól védő tető, valamint a fűtést biztosító 5–8 tonnás tömegkályha több mint elegendő lesz a melegen tartásához.

Hogy bátorítana-e bárkit is szalmabálaház-építésre? Úgy nem érdemes, hogy másra bízzuk a munkát, s mi csak a készbe beköltözünk! De aki nem fél a munkától, s van némi érzéke az építéshez, továbbá szeretné, ha családja egészséges környezetben él, akkor feltétlenül érdemes megpróbálni – mondja.