Amerika figyel

2018. június 19., kedd, Belföld

A korrupció elleni küzdelem maraton, nem sprintszám, Románia pedig fontos pillanathoz érkezett e maratonon belül – nyilatkozta tegnap az amerikai külügyminisztérium Európáért és Eurázsiáért felelős államtitkár-helyettese.

Wess Mitchell a korrupcióellenes főügyész menesztésére vonatkozó javaslat kapcsán kialakult helyzetről azt mondta, ezt a román állampolgároknak és vezetőiknek kell megoldaniuk, az „alkotmányos mechanizmusoknak” megfelelően. Ugyanakkor rámutatott, az amerikai külügyminisztérium „közelről” követi a témával kapcsolatos fejleményeket. A bukaresti jogi egyetemen beszédet tartó amerikai diplomata arra biztatta az ország vezetőit, hogy a törvényt tartsák előrébb valónak a politikánál. Rámutatott, Románia jelentős előrelépéseket tett annak érdekében, hogy erős igazságügyi rendszere legyen, és nem lenne jó, ha visszalépés történne ezen a téren.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 700
szavazógép
2018-06-19: Belföld - :

Dönthet a plénum

Pozitívan véleményezte az igaz­ságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet.
2018-06-19: Belföld - :

Hírsaláta

DIPLOMÁCIAI BAKI. Fordítva tűzték fel az észt zászlót a konstancai észt tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén. A tévedést Jüri Ratas észt miniszterelnök észlelte és javította ki.