DIPLOMÁCIAI BAKI. Fordítva tűzték fel az észt zászlót a konstancai észt tiszteletbeli konzulátus avatóünnepségén. A tévedést Jüri Ratas észt miniszterelnök észlelte és javította ki.
A bakit Viorica Dăncilă miniszterelnök azzal tetézte, hogy a sajtótájékoztatón nem jutott eszébe az észt kormányfő neve. Csak a keresztnevét tudta kimondani, s kétségbeesetten várta a segítséget tanácsosaitól. (Maszol)
JELES VENDÉG HOMORÓDSZENTPÁLON. Károly herceg a hétvégén meglátogatta a homoródszentpáli Madárvédelmi területet és annak környékét, ahová Kálnoky Tibor gróf kísérete el – adta hírül Szabó József ornitológus a Közösen a Homoródszentpáli Madárvilágért elnevezésű Facebook-csoportban. Mint arról beszámolt, a vendég magasra értékelte a táj szépségét, annak madár- és növényvilágát, történelmét, az ott élő emberek természetbarát gazdálkodását. (Marosvásárhelyi Rádió)
GYERMEKKOR SZÜLŐK NÉLKÜL. Közel 17 és fél ezerre tehető azon romániai gyermekek száma, akiknek tavaly mindkét szülőjük külföldön dolgozott – ismertette az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság. Közülük rokonok vigyáznak mintegy 16 ezer kiskorúra, a többiek hivatásos nevelőszülőknél, elhelyezőközpontokban vagy más családoknál/személyeknél élnek. A hatóságnak ugyanakkor 64 ezer olyan gyermekről van tudomása, ahol az egyik szülő más országban dolgozik, 12 ezer esetben pedig a külföldön munkát vállaló szülő az egyetlen családfenntartó. (Maszol)
CIGARETTA A LEVEGŐBEN. Drónnal átcsempészett, csaknem ezer csomag cigarettát foglalt le a román határrendészet az ukrán–román határ közelében, Máramarosszigeten – közölte tegnap a fegyveres testület. A román határrendészek vasárnap figyeltek fel a Tisza fölött átröptetett csomagszállító drónra, mely egy máramarosszigeti utcán ért földet. A határrendészek követték a drónt, és sikerült elkapniuk a csomag átvételére érkező férfit. Kiderült, hogy a szállítmány 990 csomag ukrán gyártmányú cigarettából állt, melynek értékét 11 400 lejre (800 ezer forint) becsülték. A Tisza fölött átröptetett csempészcigaretta-szállítmány címzettjét őrizetbe vették. (MTI)