Az utóbbi három esztendő leggyengébb háromszéki eredményét jegyezték a nyolcadikosok záróvizsgáján, ami egyébként jellemző az országosan összesített teljesítményre is. A tegnap közzétett előzetes eredmények szerint idén a Kovászna megyei vizsgázók 67,95 százaléka érte el az ötös általánost, míg országosan 73,5 százalék az érintettek aránya.
Román nyelv és irodalomból 594-en buktak, a vizsgázók 58,75 százaléka érte el az ötöst, matematikából 640-en hasaltak el, a megjelentek 55,34 százaléka teljesített ötös fölött. A magyar nyelv és irodalomból jegyzett 94,05 százalék sokat javított a megyei átlagon, az 1042 vizsgázóból hatvanketten buktak, hatan tízest írtak. Összesen 1439-en jelentek meg az egységes felmérőn, 29-en hiányoztak, több száz idei nyolcadikos pedig be sem iratkozott, közülük többen pótvizsgára maradtak, tanév közben lemorzsolódtak vagy nem fontos számukra a záróvizsga.
Lapunk érdeklődésére Kiss Imre megyei főtanfelügyelő elmondta, a nyolcadikosok egy része már tanév közben eldönti, hogy szakiskolába jelentkezik, ahol nem feltétel az egységes felmérő letétele, de az is az érdektelenség oka, hogy helyek függvényében a középiskolába is be lehet jutni ötösnél kisebb vizsgaáltalánossal. Sajnos, a tanárok egy része is beletörődik a diákok ilyetén hozzáállásába, így egyik fél sem iparkodik, hogy az általános iskola záróvizsgáján eredményt mutasson fel – mondotta. Szerinte az utóbbi jelenséget úgy lehetne kivédeni, ha a IX. osztályos beiratkozásnál feltétel lenne az ötös átmenő a képességvizsgán.
A román szakos tanárok úgy vélik, idén a román vizsga szövegei hosszabbak és bonyolultabbak voltak a korábbiaknál, amelyek értelmezése a magyar diákok számára nehezebb volt, ez a magyarázata a gyenge eredményeknek, de matematikából nincs elfogadható kifogás a tömeges bukásra és az országosnál gyengébb eredményre, mert az minden diák számára egyformán okozott nehézséget – ismeri el a főtanfelügyelő.
Lapunknak elmondta, a tavaly őszi és idén márciusi próbavizsgák után felhívták a figyelmét azoknak az iskoláknak, ahol szinte senki nem írta meg az ötöst matematikából, hogy a második félévben fordítsanak nagyobb figyelmet erre a tárgyra, de úgy tűnik, nem sikerült jobban felkészülni az igazi vizsgára sem.
Tény, hogy a 89,5 százalékos eredménnyel élen járó Brăila és az azt követő 87,9 százalékos teljesítményt jegyző Kolozs megyétől jócskán elmaradó Kovászna megye nem azért csúszott a harmincharmadik helyre, mert a háromszéki dolgozatokat Besztercén javították – noha néhány százalékban ennek is köze lehet az eredményhez –, sokkal inkább a felkészületlenség az oka ennek, ami abban is megnyilvánul, hogy akik nem buktak, azok sem remekeltek túlságosan, kétharmaduk hetes alatt írt románból és matematikából.