A XX. század elején egyre több székely család keresett megélhetést a Kárpátokon túl. A jobb élet reménye készteti elvándorlásra Kiss Barabás cipészmestert és családját, elhagyják Komollót, és a Prahova megyei Valea Lungă helységben telepednek le. Itt látta meg a napvilágot Kiss Árpád is a hatgyerekes család legkisebb gyermekeként 1902. szeptember 1-jén.
Az első világháború idején a román hatóságok internálták édesapját, aki megbetegedett tífuszban, és ez végzetesnek bizonyult. Az árván maradt gyermekeket az édesanya (született Salamon Margit) varrásból tartotta el.
Iskoláit hosszas lenne felsorolni, hisz az elemit is három iskolában végezte, a gimnáziumot Szászvárosban kezdte, innen Sepsiszentgyörgyre került a Székely Mikó Kollégiumba, majd Nagyenyed következett, aztán végül 1922-ben a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban érettségizett.
Már kis korától a művészi pálya érdekelte, festeni szeretett volna. Abban a reményben, hogy nővérétől anyagi támogatást kap, felment Budapestre, és beiratkozott a Műszaki Egyetemre. A várt támogatás elmaradt, ezért géplakatosként kereste meg a megélhetéshez szükségeseket.
Tizenkét hét után hazatért, és a református lelkészi pályát választotta. A teológia elvégzése után elfoglalta segédlelkészi állását Nagyenyeden.
Teológiai ismereteinek bővítése céljából két évet töltött Utrechtben. Ezután, 1931-ben meghívták lelkésznek Bodokra, ahol kilenc évet szolgált. Papi hivatásán kívül bekapcsolódott a falu gazdasági és művelődési életébe. Ennek ellenére a román hatóságok zaklatták, mert nyíltan síkra szállt az anyanyelvű oktatás fennmaradásáért. Kutatta a népi díszítőformákat, a székely kapu szimbólumait, azokat lerajzolta. A faluközösség ma is hálás, amiért lelkészi szolgálata idején székely kaput állíttatott a parókia elé.
Érdemes megemlíteni, hogy 1935-ben tanulmányútra ment Svájcba. Tanulmányai mellett prédikált, a perselypénzt hazaküldte az erdélyi egyházkerület gyengélkedő felekezeti iskoláinak és tanítóinak megsegítésére.
1940-ben meghívták vallástanárnak a Székely Mikó Kollégiumba. Tanári állása mellett tisztséget vállalt a Jókai Nyomda vezetőtanácsában, támogatva a nyomda könyvkiadását, szerepet vállal a Székely Nép igazgatásában. Mindezek mellett a Magyar Népszövetség alelnöki tisztségét is betöltötte. Kiss Árpád vallásórái vonzóak voltak. Amint néhai Sombori Sándor tanár jellemezte: „nem megható prédikációkat mondott, hanem az értelemhez szóló, meggyőző igemagyarázatokat.”
Amikor 1948-ban megszűnt a vallásoktatás az állami iskolákban, váltott, és két év alatt elvégezte a kolozsvári egyetem bölcsészkarán a pedagógia–filozófia szakot. A vallástanítás megszüntetése előtt két tanévet a liciben is tanított. 49 évesen a lelkészi diploma mellett most már tanári oklevéllel a zsebében állást vállalt a szemerjai általános iskolában, ahol 12 évet tanított. Általános műveltségét latba vetve polihisztorként (tanár hiányában) tanított fizikát, kémiát, természetrajzot, éneket és rajzot. Amikor bevezették a politechnikai oktatást, asztalos- és lakatosműhelyt szervezett.
Rajztehetségét is hasznosította: a tanított tantárgyaihoz, de más tantárgyakhoz is szemléltetőeszközöket készített, saját festményeivel díszítette az iskola folyosóit.
Alkotó ember volt. Mindig jókedvű, diákjai felé bizakodást sugárzott, a szeretet és a megértés jellemezte. Nyugdíjazása után a festészetnek élt, főleg akvarelleket festett, számtalan háromszéki tájat örökített meg.
A festészet mellett maradandó munkát fejtett ki a diák- és a felnőttszínjátszás terén is. Ezen a téren tevékenysége szorosan egybefonódik felesége, Seprődi Anna, a leánylíceum nagyszerű magyartanára ez irányú munkásságával. Mikós tanári pályafutása idején, mindjárt a háború befejezése után évente tanított be diákjainak egy-két darabot: 1945-ben A kérők, 1946-ban Liliomfi, A helység kalapácsa, A bajusz, 1947-ben a Háry János (Sombori Sándorral együtt rendezte), 1948-ban a nagy sikerű Csongor és Tünde (feleségével, a licis lányok bevonásával), 1949-ben a Szent Anna-tó regéjét vitték színpadra.
A legnagyobb rendezői elismerést a feleségével együtt rendezett, 190 tagot számláló, amatőr színjátszást megmozgató Székely lakodalmassal ért el a bukaresti fesztiválon. Erről évek múltán is meghatódottan szóltak a szereplők, akik a textilgyár munkásai, tisztviselői voltak.
Nevéhez fűződik a városi tanügyi színjátszó csoport megszervezése, de volt ideje énekelni a dalárdában, és nem utolsósorban igazgatni a helyi kultúrotthont is.
Levélírás közben érte a halál 1965. július 13-án Kolozsváron, ahova apósa kéziratos hagyatékának gondozása végett utazott.
A szemerjai temetőben kísérték utolsó útjára tisztelői „a székely ezermestert, a közjóért önzetlenül munkálkodó, a közműveltséget szorgalmazó, azt szervező, azt szolgáló és terjesztő polihisztorok fajtájából vétetett pedagógust és művészt”, miként Sombori Sándor jellemezte.
A szemerjai 4-es számú Általános Iskola – tantestületének Kiss Árpád iránti tisztelete jeléül, a szemerjai oktatás 340. évfordulója alkalmából – 1992-ben felvette neves tanára nevét. Sajnos, a nagy múltú iskola megszűnt.
